Valahol, Erdély ősi szögében, ahol egyfelől a Rika patak és a havasokból leiramodó Kormos folyó, a másik oldalon a Barót patak egymással versenyezve sietnek elérni a szeszélyesen kanyargó Olt vizét - Erdővidék egyik kis székely falujában, Felsőrákoson élte gyermekéveit e kötet szerzője: Felsőrákosi Trinfuj Mihály.
A baróti Liceumban tett érettségi vizsga után letölti katonaidejét a Regátban, majd visszatérve szakmát tanul a brassói traktorgyárban és közel négy évig itt dolgozik. 1981-től – mivel kamaszkorától vonzódik a keleti arc szépségeihez és a visszafogott romantikus érzelmek tisztaságához - a szülőfalujával szomszédos Vargyason telepedik meg, itt talál rá a lányra, aki hordozza eme tulajdonságokat, közös életüket itt akarják leélni, de a sorsuk másként alakul.
Eredj, ha tudsz – mondta Reményik Sándor az Erdélyt elhagyóknak. Felsőrákosi Trinfuj Mihály családjának muszáj hazát cserélni: egyetlen gyermekük orvosi kezelését csak Magyarországon vállalják a doktorok. Több ezer erdélyi magyarhoz hasonlóan ők is felkerekednek hát és a Dunántúlon, Ajkán próbálnak új életet kezdeni. A sors, amit osztályrészül választottak, nem hozott békés nyugalmat: magyarországi napjaik anyagi gondjai mellett nem mindig tapasztalták meg rokonszerető hazafiságunkat. Ami talán a legfájdalmasabb: megtörtént az is, hogy nem tekintették őket igazi magyarnak. Ilyenkor az átlagember elbúsul és a kocsma pállott kék ködében keres vigaszt, esetleg visszaüt, vagy befelé sír a lelke. Felsőrákosi Trinfuj Mihály, ha bántják, nem sír, hanem ír: 1993 óta – ahogyan ő nevezné – tiszta emberi érzéseket öltöztet ünneplő gúnyába. Ösztönös alkotó, aki írásait nem is tekinti verseknek, mivel makacsul hiszi, hogy a versíráshoz szakmai képzés szükséges. (A gyémánt csiszolatlanul is értékes, de nem baj ha valaki ért a megmunkálásához.)
Írásai megjelentek az Alterra kiadó 1996. évi antológiájában, a Pannon vallomások c. ajkai irodalmi antológiában és a Naplóban. Most pedig kezünkbe vehetjük első önálló verskötetét.
A könyv első ciklusának címe, A túlsó part, kulcsverse Az ígéret földjén is lehetne. Ezek a költemények az anyaországba áttelepült erdélyi magyarság helyzettudatának szociológiai pontosságú kifejezései; közülük sokan otthonban, hazátlanul élik napjaikat.
A szülőföld vonzásában ciklus versei az elhagyott háromszéki táj, az erdélyi magyar nemzetiségi sors érzelem- és gondolatvilágát tükrözik, alaphangjukat a honvágy határozza meg.
A harmadik ciklus, Akik szobrot emeltek a szónak, egyfajta panteont kíván állítani az erdélyi magyarság sorsát szívükön viselő alkotóknak. A mádéfalvai vérengzés máig fájó emléke mellett a szívéhez közel álló művészekhez fűződő lelki kapcsolatáról szól a költő.
Az Évszakok, szerelmek, képek ciklus finom hangú érzelmi lírája fogja meg a lelkünket. Az emberi viszonyok, a természet, a táj és az évszakok változásait ábrázoló versek önmagukban is a szívünkhöz szólnak, de többségükben jelképes értelműek: az emberi helytállás örök erkölcsi parancsait fogalmazzák meg.
Az erdélyi tájak varázsa, a honvágy, a nemzetiségi létből fakadó magyar érzelem- és gondolatvilág képezi Felsőrákosi Trinfuj Mihály költészetének alapjait. Az elhagyott szülőföld vonzásában ragad tollat, hogy megidézze a múlt emlékeit, megörökítse a jelent, és bizakodva bár, de aggodalmát fejezze ki a jövő felett. A Magyarországra áttelepült erdélyi magyarok érzéseinek krónikása, és talán ez a legtöbb, amit tehet. Kedvenc költője, Kányádi Sándor sorait idézve: csak hős ne légy/ mert ebben/ a hősietlen/ korban hősnek lenni nem érdemes/ és nem szabad/ de meg se add magad.
Köszöntsük hát őt, és fogadjuk szeretettel első verseskötetét.