Székely Mózes 1553-ban született Erdély udvarhelyszéki Udvarhely városában lófoszékely család sarjaként, de szülei közül csak az apja nevét jegyezték fel a krónikások, akik szerint Literáti Székely Jánosnak vagy röviden Literáti Jánosnak, illetve János deáknak nevezték. Székely Mózes születésekor a Magyar Királyság az egykori európai nagyhatalomból már három részre szakadt, a középso részét elfoglalta a Török Birodalom, de a Habsburgok terjeszkedési politikájának köszönhetoen a megmaradt Magyarország is két részre esett a Nyugati Magyar Királyságra és a Habsburgokkal szembeálló Keleti Magyar Királyságra. A Keleti Magyar Királyságot II. János magyar király halála után (1571) úgy nevezik, hogy Erdélyi Fejedelemség.

A XVI. század Európája nem csak a két nagy birodalom - a Török és Habsburg - közötti harc vagy az un. újvilág meghódításáért folytatott vetélkedés története, hanem az új szellemi, egyházi megújhodás idoszaka is, amikor megszunik a római katolikus egyház kizárólagossága és elindul a keresztény egyház megreformálásának folyamata, helyet adva olyan kezdeményezéseknek, mint a lutheránus, református és unitárius egyház megszületése.

Székely Mózes erdélyi fejedelem életérol viszonylag kevesen foglalkoztak behatóan és alaposan, mely annak tulajdonítható egyrészt, hogy o volt az egyetlen székely fejedelme Erdélynek, másrészt azért mert a legkisebb magyar történelmi egyháznak, az unitáriusnak volt a tagja, harmadsorban pedig azért, mert csak mindössze három hónapig volt fejedelem.

A magyar nemzet tagjaiként a székelyeknek, - akik ugyan magyar nyelven beszéltek és beszélnek -, vannak olyan sajátosságai, amelyek sokban meg is különböztethetok a magyaroktól. A székelyek eredetmondájuk, saját hitük és a magyar krónikások szerint is igaz, hogy a szkítáktól, hunoktól származtatják magukat (ugyanúgy, mint a magyarok), de nem a magyarokkal együtt jöttek be a Kárpát-medencébe, hanem jóval korábban. A székelyek saját hagyományaik szerint a hunokkal együtt jöttek be a Kárpát-medencébe és Atilla hun király Csaba fiának népéhez tartoztak, mely népi hagyománynak lehet történelmi valós alapja is, hiszen az összes magyar krónika ezt erosíti meg. A hunok hatalmas népe valószínu, hogy nem tunt el nyomtalanul a történelem sülyesztojében, hanem más népekkel keveredve, ha más néven is, de fennmaradt más népek alkotórészeiben. Itt természetesen nem csak a magyarokat és székelyeket kell érteni a hunok leszármazottjának, hanem részben a bolgárokat, japánokat, ujgurokat és más népeket is ide lehet sorolni.

A székelyek nem csak saját identitásukról vallott nézeteikben, hanem számos egyéb tulajdonságukkal is különböztek a magyaroktól. A XVI. század közepéig a székelyek nemesnek számítottak, akik csak a magyar király koronázásakor vagy elso fia születésekor ajándékoztak egy-egy ökröt a királynak, de ezen kívül más adóterheteket nem viseltek, adómentességük úgy maradhatott fenn sokáig, hogy a magyar király védelmében fejenként kötelesek voltak saját költségükön, fegyveresen megjelenni, akárcsak a magyar nemesek. A székelyek hadserege jelentette az Erdélyi Fejedelemség legfobb fegyveres erejét. A székelyek sajátos társadalomszervezete, sajátos intézményes jogaik, írott vagy a szóbeszéd alapján szokásjogként is érvényesültek a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség fennállása alatt, mint ahogy területi autonómiájukat is megorizték egészen 1877-ig. Már a XIII. század elején (1235) említik a történelmi források, hogy a székelyeknek ispánja, vagyis saját vezetojük van, a Székelyföld területi megszervezésekor a közigazgatási egységeik pedig nem a megyék, hanem a székek és további saját jogintézményeik voltak, stb. A székelyek között maradt fenn legkésobbi ideig a sajátos székely, vagy székely-magyar rovásírás, közöttük maradt fenn legtovább a szántóföldek, legelok, erdok és altalajkincsek közösségi használata, a királyi jog - a jus regium - pedig a legkésobb terjedt ki rájuk, stb.

Székely Mózes fiatal korában édesapja mellett a székelyföldi só kereskedelmével foglalkozott, ugyanis édesapja Literáti Székely János volt az egyik elso székely sókamarás, miután II. János magyar király 1562-ben a székelyek sorozatos lázongása miatt fejedelmi tulajdonba vette, addig a székely nemzet közös tulajdonát képezo sóbányákat. II. János magyar király korai halálát követoen a többségében protestáns erdélyi rendek, a katolikus Báthory Istvánt választották meg fejedelemnek. Erdélyben ugyanis már 1568-ben törvénybe foglalták - Európában eloször - a katolikus, református, unitárius és lutheránus vallások egyenjogúságát, vagyis a vallásszabadságot. A XVI. század vége felé is az Erdélyi Fejedelemség Európa egyik jelentos és prosperáló állama volt, lakosságának túlnyomó része magyar és székely volt, akik mellett szászok, románok és kisebb számban más népek is éltek. A francia Pierre Lescalopier, IX. Károly király Franciaország követének utazása 1574-ben Erdélybe leírásból is megtudhatjuk ezeket az adatokat.

Báthory István erdélyi fejedelem megválasztását követoen egy kisebb belháború tört ki, ugyanis a Habsburgok azt szerették volna elérni, hogy ne az erdélyiek által szabadon választott fejedelem legyen a vezeto, hanem a bécsi udvarnak lojális Bekes Gáspár. Ebben a belharcban tunt ki Székely Mózes, aki mint Báthory István fejedelem testorkatonája, 1575 nyarán a Maros melletti Radnótnál kardját a szájába fogva átúszott a folyón és olyan sikeres támadást hajtott végre, a többi katonával együtt, hogy a fejedelem kinevezte a testorség parancsnokának és rábízta a testorségi dandár vezetését is. Báthory István erdélyi fejedelmet a lengyel szejm Lengyelország királyává választotta 1575. december 14-én, Báthory pedig számos erdélyi magyar és székely katonát felkért arra, hogy kísérje el ot és segítse elképzeléseinek végrehajtásában. Ezek között az erdélyi katonák között találjuk Székely Mózest is, aki részt vett Gdanszk városának pacifikálásában, illetve a több évig tartó lengyel-orosz háborúban, ugyanis Rettegett Iván orosz cár Lengyelország, Litvánia és Lettország jelentos területeit meghódította és még további területeket is meg akart hódítani. Báthory István lengyel királyként elérte, hogy az oroszok vissza kellett vonuljanak az elfoglalt területekrol és olyan békekötésre kényszerítette az oroszokat, hogy csak ezért a tettéért is a lengyelek a mai napig egyik legnagyobb királyukként emlegetik. Báthory több ezer erdélyi magyar és székely katonája mellett végig ott harcolt Székely Mózes is, akit a király vitézségéért "szentelt lovaggá" ütött, majd a háború befejezésével 1583-tól a székelyföldi Sófalva sóbányájának kamaraispánjává nevezett ki és jelentos birtokokat adományozott neki. Ebben az idoben nosült meg, de elso feleségének még a neve sem maradt fenn, ugyanis hamar meghalt. Ezt követoen elvette feleségül Kornis Annát, akitol két fiúgyermekük szültetett Székely István és ifj. Székely Mózes. Sófalvi kamaraispánként utoljára 1591-ben említik utoljára az oklevelekben.

Székely Mózes életében jelentos fordulatot jelent - mint ahogy az erdélyi magyarság életében is -, hogy Báthory Zsigmond fejedelem 1594-ben szakított a Török Birodalommal való békés együttéléssel és a Habsburgok mellett kötelezte el magát, országát és népét bevonva a hosszas tizenöt éves háborúnak is nevezett törökellenes háborúba. Székely Mózes a törökellenes háborúban számos sikeres csatát vívott, de Facsád ostrománál megsebesült. Ekkor szabadították fel a teljes Havasalföldet a török uralom alól, mely háborúban az erdélyiek hadserege meghaladta az 50.000 fot - ami európai mércével mérve is igen jelentos haderonek számított -, mely seregben a harc oroszlánrészét épp a székelyek vívták, akiknek Báthory Zsigmond megígérte, hogy ha keményen harcolnak a törökök ellen, akkor visszakapják osi szabadságjogaikat. A gyozelmes hadjárat befejezése után az idegbeteg Báthory Zsigmond azonban visszavonta adott szavát, ami miatt lázongás tört ki a székelyek között, amit megtorlás követett. Az ingatag lelku Báthory Zsigmond fejedelem harmadik lemondása után nagybátyjára Báthory András bíborosra bízta az Erdélyi Fejedelemség vezetését, akit az országgyulés meg is választott, de a hiszékeny papfejedelem nem vette észre, hogy a háttérben a Habsburg Rudolf császár biztatására Mihály havasalföldi vajda (akit a román történészek Vitéz Mihályként, Mihai Viteazul-nak neveznek) támadást fog intézni. Báthory András fejedelem az erdélyi hadsereg vezetését Székely Mózesre bízta, de a fejedelem túl késon kezdte megszervezni a hadsereget, másrészt a Habsburgok által felbíztatott székelyek egy része is Mihály vajda pártjára állt. Ilyen körülmények között 1599-ben az erdélyi hadsereg Schellenbergnél vereséget szenvedett, a csíki székelyek még a menekülo bíboros fejedelmet is megölték.

Székely Mózesnek nem volt más választása, mint sok más erdélyi magyar és székely nemes többségének, hogy letette a huségesküt Rudolf császár megbízásából kinevezett Mihály vajdának. Mihály vajda Székely Mózest kinevezte az erdélyi hadsereg parancsnokának, de hamarosan szembefordultak egymással, Székely Mózes el is menekült Lengyelországba, hogy régi barátja Jan Zamoysky lengyel kancellár fegyveresei segítségével uzze ki a vajdát és a Habsburg-párti csapatokat. Székely Mózes távollétében az erdélyi magyarság fegyveresei Miriszló mellett legyozték Mihály vajdát, aki elmenekült. Az erdélyiek pedig újból visszahívták fejedelmüknek Báthory Zsigmondot. A vajda és Giorgio Basta generális Habsburg Rudolf pénzén felfogadott zsoldosokkal 1601. augusztus 3-i csatában Goroszlónál vereséget mért az erdélyi hadseregre, melyet Székely Mózes és Csáky István vezetett. Basta generális vallon zsoldosaival azonban Mihály vajdát is meggyilkoltatta, majd folytatták az erdélyi lakosság pusztítását. Az erdélyi történelem egyik érdekes színfoltja, hogy John Smith kapitány, a híres angliai utazó, más angliai katonákkal együtt 1602. tavaszán átállt az erdélyiek oldalára és Székely Mózessel együtt harcoltak a Habsburg zsoldosok ellen.

Székely Mózes csapatai 1602. júliusában Tövis mellett vereséget szenvedtek Giorgio Basta generális zsoldosaitól, ami miatt az erdélyiek többsége a török hódoltságban lévo Temesvárra menekült, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem pedig véglegesen lemondott az Erdélyi Fejedelemség trónjáról. Székely Mózes, Bethlen Gáborral és más erdélyi hazafiakkal együtt 1602-1603 telén megszervezte Erdély felszabadítását, elnyerte a Török Birodalom szultánjának III. Mohamed jóváhagyását arra vonatkozóan, hogy Erdély fejedelme lehessen. Székely Mózes 1603. márciusában elindította csapatait az Erdélyi Fejedelemség felszabadításának érdekében, 1603. április 15-i tábori országgyulésen az erdélyi rendek megválasztották fejedelemnek, majd az ország fovárosának felszabadítása után 1603. május 9-én ünnepélyesen be is iktatták.

Székely Mózes fejedelem 1603. május és június folyamán az Erdélyi Fejedelemség nagy részét sikeresen felszabadította - néhány szász város kivételével -, Basta zsoldosait Erdélybol kiuzte, de országépíto munkáját nem tudta folytatni, ugyanis a Habsburg kormányzat megbízta Radu Serban havasalföldi vajdát, hogy támadja meg a függetlenségpárti erdélyieket. A Habsburgok felbíztatták a csíki és háromszéki a székelyeket, hogy támadják meg a törvényesen megválasztott erdélyi fejedelmet, akiknek egy része csatlakozott is a havasalföldi vajdához, míg mások a székely fejedelem pártján harcoltak. Ilyen körülmények között 1603. július 17-én Brassó melletti csatában vereséget szenvedtek az erdélyiek, a véres csatában -melyet Erdély Mohácsának is neveznek- mintegy 4000 magyar és székely vesztette életét Székely Mózessel együtt. Tovább folytatódott a kegyetlen pusztítás, ami azt eredményezte, hogy Erdély lakossága jelentosen megcsappant és ekkor kezdett megváltozni etnikai összetétele is.

Székely Mózes fejedelem vezette harc a független Erdélyi Fejedelemség védelmében, ha ideiglenesen el is bukott, de nem volt eredménytelen, mert hamarosan Bocskai István vezetésével, a következo évben újból megkezdodött a magyarság önrendelkezéséért folytatott harca, mely küzdelem végével a Habsburgok kénytelenek voltak békét kötni, Bocskait Magyarország és Erdély fejedelmének elismerni.

Forrás: http://www.zalamedia.hu/sovidek/sovidek.htm