MAROSVÁSÁRHELY

1848 - as emlékek

Marosvásárhely 1848-as szellemű polgárai a XIX. század második felében a forradalom és szabadságharc emlékét szobrokkal, emlékoszlopokkal örökítették meg - melyek költségeit széles rétegek közadakozásaiból, gyűjtésekből teremtették meg - így fejezve ki tiszteletüket, kegyeletüket a történelmi múlt emlékei iránt. A szobrok szomorú sorsa talán nem mindenki előtt ismert, ezért készült mementoként ez az oldal!
 
A postaréti székely vértanúk emlékművének története

A szabadságharc leverése után, az önkényuralom idejében egyes magyar hazafiak és főként az emigráció, nem tudtak belenyugodni az ország függetlenségének elkobzásába; sok kalandos tervet kovácsoltak, többet meg is kíséreltek, egy újabb, esetleg külföldi segítséggel szervezendő forradalomnak megteremtésére. Egy ilyen terv volt a Makk-féle összeesküvés. Makk József volt tüzérezredes főszervező, Kossuth összekötője volt az emigráció és Magyarország között. Kossuthtól 1851. június 25-én Kutachiában felhatalmazást nyert általános Habsburg-ellenes nemzeti felkelés hirdetésére. A szervezkedés a Mazzini-féle szervezetek mintájára történt, mely az esztendő elven alapult. Az "évszakrendszer" szerint a szabályzat az ország területét 12 hónapra osztotta, melyből három Erdélyben működött. A kormány is tudomást szerzett a készülő felkelésről, és Heydte tábornok érkezett Marosvásárhelyre a dolgok kikémlelésére. Árulója is akadt az összeesküvésnek Bíró Mihály személyében, ki Török János kollégiumi tanártól megszerezte a tervezeteket és átadta az egészet Heydtenak, ki Schwarzenberg Károly herceg kormányzó parancsára 1852. január 24-én nagyszámú elfogásokat eszközölt. A foglyok között voltak a mi székely vértanúink: Török János kollégiumi történelem tanár (őt már 1848. nov. 5-én, Vásárhely elestekor Gedeon tábornok börtönbe záratta és csak 1849 márciusában szabadult a szebeni börtönből), Török sógora Gálffi Mihály udvarhelyszéki ügyvéd és szolgabíró, valamint Horváth Károly háromszéki földbirtokos. A foglyokat először a Várba, majd később Szebenbe szállították, hol külön-külön zárták el őket. Papferner nevű őrnagy elnöklete alatt tartotta meg a hadi törvényszék felettük a vizsgálatot, melynek eredményeképp a foglyokat felségárulás és összeesküvés vádja miatt kötél általi halálra ítélték. 1854. március 10-én Postaréten állították fel a bitófákat. Nuppenau ezredes akkori katonai parancsnok nem teljesítette a város polgárságának kérését, hogy az ítéletet megváltoztassa golyó általi kivégzésre.

Már az 1860-as évektől mozgalom indult, hogy sírjuk fölé, méltó síremléket állítsanak. Lázár Ádám képviselő elnökletével szobor bizottság alakult. 1873. augusztus 10-én az emlékoszlop elkészítésével Aradi Zsigmond szobrászt bízták meg. A közadakozásból összegyűlt összegből sikerült a díszes, szürke porosz gránitból készült faragott emlékművet felállítani a bitófa helyére. A leleplezési ünnepséget 1875. június 27-én tartották meg. A gyászmenet - több ezer ember, köztük a vértanuk közeli rokonai - a Széchényi térről érkezett a Postarétre. Az ünnepély sorrendje:

  1. Himnusz. Énekli a két helyi dalárda együttesen.
  2. Imát mondott Vas Tamás ev. ref. lelkész
  3. Leleplezési beszéd: Lázár Ádám
  4. "Szentelt hantok" Mosonyitól, előadja a helyi dalárda
  5. Emlékbeszéd: Orbán Balázs
  6. Zindheintner: Gyászdal, előadta a helyi iparos polgári dalárda
  7. Jókai Mór: A vértanúk emléke dicsköltemény, szavalta Lénárt József papjelölt
  8. Zárbeszéd: Berecki Sándor
  9. Szózat, éneklik a helyi dalárdák közösen
A hat méter (21 láb) magas gránitoszlop, talpkövén egy átnyilazott fekvő oroszlánt ábrázol mely, bár sebezve, első lábai közt szorosan tartja a nemzeti lobogót. Alatta keresztbe rakott két kardon a magyar címer áll. Az emlékmű felirata:
Bágyi Török János 47, Gálffi Mihály 37, nagyváradi Horváth Károly 25 éves korukban Magyarország alkotmányos szabadságáért Maros-Vásárhelyt, 1854. március 10-én együtt kivégzett székely vértanuk emlékének szentelte a kegyeletes nemzedék.
Szent hely ez óh vándor! egy nemzet tette e jelt itt Leghűbb gyermekei végzetes sírja fölé! Élni szabadságban, vagy ezért meghalni merészen: Ezt hitték, vallták s haltak érte híven. Törvényes, szabad és független nemzeti állás Intő szobra legyen honfi, e drága jel itt! 1874.
A Székely Vértanúk emlékoszlopa ellenállt a történelem viharos időszakjainak, ma is méltó zarándokhelye az erdélyi magyarságnak!
Bem szobor története
Az 1848-49-iki honvédok között általános volt a megegyező nézet, hogy a kiváló hős, lengyel tábornok (népszerű nevén Bem apó) emlékét méltó szoborban is meg kell örökíteni, és messzi földben nyugvó hamvait magyar földbe kell helyezni. E kettős terv megvalósításához az első lépést az 1868. augusztus 20-21-én Budapesten tartott országos honvédgyűlésen tették meg, midőn a versenytársak közül Marosvásárhely szemeltetett ki a felállítandó szobor és a hős hamvainak nyugvó helyéül. A további lépések megtételére a Marosszék-marosvásárhelyi Honvédegylet bizatott meg. 1868. szeptember 20-án megalakult Bem-szobor bizottság tagjai részben honvédok, részben polgárok voltak. Elnök Szabó János honvéd őrnagy, jegyző Bakcsi József honvéd főhadnagy, kir. törvényszéki bíró lett. Buzgó munkásságuk eredményeképpen 7187 frt 57 kr -t gyűjtöttek.1873. febr. 2-án Szabó János elnök lemondása miatt az addigi alelnököt Borosnyai Pál volt honvéd századost, országgyűlési képviselőt nevezik ki helyébe.

Alelnök Molnár József birtokos, volt 48-49-iki tüzérhadnagy lett, az időközben elhunyt jegyző helyébe pedig Székely Ádámot volt honvéd főhadnagyot, vármegyei levéltárost bizták meg. A pénz alap tovább emelkedett 1876 augusztusában 12.984 frt 62 kr tartottak nyilván. Megbízták Borosnyai Pál elnököt, ill. dr. Knöpfler Vilmos és Bereczky Sándor országgyűlési képviselőket a pályázat kiírására. A pályázatot a Budapesti Képzőművészeti Társulat segítségével 1877. márciusában hirdették ki. A beérkezett pályaművek közül Huszár Adolf által küldött szoborminta fogadtatott el, kivel a szerződést is megkötötték és a munka díját 9000 forintban állapították meg. Huszár Adolf a korabeli Magyarország elismert szobrásza, híresebb művei: Eötvös József és Deák Ferenc szobra Budapesten, Petőfi Sándor szobra a Duna-parton. A szobor alapzatát ditrói márványból készítette Szelecki Lajos debreceni kőfaragó 5000 forintért. 1878-ban az újonnan megbízott jegyző is elhalálozott , aki helyébe Molnár József volt honvéd főhadnagy, ügyvéd került. A szobor elkészültével a leleplezést 1880 október 17-én tartották. Az ünnepségre díszbe öltözött a székely főváros: lengyel és magyar nemzeti lobogókkal díszitették fel a házakat, utcákat. A vonaton érkező lengyel küldötteket az állomáson fogadták. A himnusz eléneklése után, az ünnepi beszédet Borosnyai Pál elnök tartotta, majd 48 koszorút helyeztek el a szobor talapzatánál hazai és lengyel vendégek. Szász Károly szavalta el ez alkalomra írt ódáját. Az avatást a Dalárda műsora kíisérte. Végezetül a szobrot Ajtai Mihály polgármester vette a város őrizetébe és gondjaiba. A hivatalos programon kívül, váratlanul megszólalt egy ágyú, Szöllőssi Sámuel, Bem egyik volt tűzmesterének köszönhetően. Az ünneplést a Szózat eléneklése zárta. Ünnepi ebédre a Transsylvania dísztermében került sor. Az ünnepség este folytatódott, az Iparos Polgári Dalegylet, a Zenekedvelők Egylete dalkar, az Iparos Önképző és Betegsegélyező Egyletek tánc-, zene- és dalvigalmaival.

A Bem szobor bizottságának tudomására jutott, hogy Bemnek két nővére él, akik nagy ínséggel küszködnek. Külön gyűjtés indult a javukra, amelynek eredményeképpen 2400 forint jött össze.

1919. március 28-án szomorú reggelre virradt a város polgársága. A főtéren lévő szobrokat vandál kezek az éjszaka folyamán ledöntötték, összetörték. Lerombolás után a Bem szobor sérülten a Városháza udvarára, majd pincéjébe került, közel 10 évre. 1926 májusában Székely Károly Budapesten élő szobrász-művész a Magyar-lengyel Egyesület nevében kéri a polgármesteri hivatalt, hogy engedélyezzék a szobor lefényképezését, mert egy 62 cm nagyságú Bem szobrot szeretne készíteni, de kérését elutasították. 1928-ban a román állam elhatározta, hogy a szobrot átadja Lengyelországnak. A város magyarsága mindent elkövetett, hogy megakadályozza az ajándékozást, de végül a román külügyminisztérium sürgetésére és nyomására 1928. november 2 - án jelentik, hogy a szobor átadásra került, és törölték a város leltárából. A kisebbségben lévő magyar tanácsosoknak nem sikerült megakadályozni, de egyes feljegyzések szerint érvénytelen körülmények között született a döntés, mivel a tanácsülés határozatképtelen volt. 1942. november elején Marosvásárhelyre és Székelyföldre látogatott Bem tábornok dédunokaöccse Bem Kosban Vladimir. A Város-házán érdeklődött a szobor sorsa felől, mert az Lengyelországba soha nem érkezett meg. Bukarestben nyoma veszett az emlékműnek.
Görög-ház Petőfi emléktába

Petőfi Sándor a szabadság halhatatlan költője, élete utolsó hónapjaiban többször is tartózkodott városunkban: 1849 januárjában Bem után utazva érkezik a városba, Szeben felé folytatva útját; márciusban Teleki Sándorral együtt pihen itt pár napot (ekkor írja Bizony mondom, hogy győz most a magyar című versét); júliusban kétszer is itt találjuk, utoljára július 29-én ekkor írja utolsó levelét ("Kedves-édes Juliskámnak"), melyben említést tesz esetleges itteni letelepedési szándékáról. A Piactéren lakott Egressy Gáborral, Görög Károly kereskedő és Ziegler Vilma házában. Nem messze volt Bem szállása a Teleki-házban. Másnap Bem tiltása ellenére, elindulnak Segesvár felé.

Marosvásárhely szabadságszerető polgárai nem feledkeztek el a költőről, emlékeit emlékoszlop és emléktáblák őrizték ill. őrzik.

Petőfi Sándor a szabadság dalnoka Marosvásárhelyt, 1849. július 30-án ezen Görög féle sarokház főtéri erkélyes termében Egressy Gáborral együtt Görög Károly és Ziegler Vilma vendégszerető házigazdák körében megreggelizvén, innét indult Bem József altábornagy kíséretében a Fehéregyháza (Segesvár) melletti csatába - hol 1849. július 31-én eltűnt.

Itt még ember volt, innét indult ki a nagy útra, hogy csillag legyen ő; fénye örökké ragyog!
Emelte a kegyelet 1884.

A Lázár Ádám kezdeményezésére alakult és elnöklete alatt működött rendező bizottság készítette el és leplezte le 1884. szeptember 28-án a M.-V. Takarékpénztár R-T.-nek a Széchenyi-téren levő székháza erkély feletti falrészletébe illesztett emléktáblát. Az emléktábla a budapesti Jablonszky Vincze szobrász és műfaragó műve. Az összes költségek 82 frt 85 kr-t tettek, mely gyűjtés által hozatott egybe. A leleplezés 1884. szept. 28-án volt. Sorrendje:

  1. Induló a Bem szobortól a tűzoltó-egylet zenekarával.
  2. Szózat. Énekelték a dalegyletek.
  3. Megnyitó beszéd. Tartotta Lázár Ádám. Ezalatt az emléktábla lelepleztetett és megkoszorúztatott.
  4. Szavalt Kőpataky Gyula ref. főtanodai osztálytanító.
  5. Ünnepi beszédet mondott Lénárt József ref. főtanodai tanár.
  6. Szavalt Puskás István r.k. nagygimn. VI. oszt. tanuló
  7. Himnusz. Énekelték a dalárdák.
  8. A tűzoltó-egylet induló

A gyűjtésre és leleplezésre vonatkozó iratok (21) a dr. Molnár Gábor ny. főszolgabíró irattárában voltak letétbe helyezve.

Kossuth Lajos szobor története
Az erdélyi magyarságnak, Marosvásárhely polgárainak Kossuth Lajos iránti tiszteletének első megnyilvánulására 1883-ban került sor, Lázár Ádám képviselő kezdeményezésére. A város a 80 éves forradalmárt írásban üdvözölte, melyre Kossuth válaszolt. A kéziratot a városi levéltárban őrzik. 1888- ban Kossuth Lajost egyhangúlag Maros-vásárhely sz. kir. város első díszpolgárává avatják. 1893 novemberében dr. Bernády György javaslatára a város egyik legrégebbi és legforgalmasabb utcája a Nagyszentkirály utca a Kossuth Lajos nevét vette fel.

Erdélyben az első Kossuth szobor felállítására létrehozott bizottságot 1894. április 25-én tartott városi értekezleten kezdeményezte dr. Bernády György polgármester, udvari tanácsos. A "Kossuth szobor Bizottság" alakuló ülését ugyanazon év május 1-én tartotta, ahol a következő tisztikart választották meg:

  • Tiszteletbeli elnökök: Sándor László cs. és kir. kamarás, Maros Torda megye alispánja és Geréb Béla, Maros-Vásárhely polgármestere
  • Elnök: dr. Bernády György
  • Alelnökök:Csongvay Lajos, Dósa Elek, dr. Gidófalvi István, Urmánczi János és Vass Tamás.
  • Titkárok: László Gyula és Szentgyörgyi Dénes
  • Ellenőr: Oroszlány István

A bizottságba további 307 városi és 73 megyei polgárt választottak. Az ügyek vezetésére egy szűkebb körű végrehajtó bizottságot hoztak létre. Ez azzal kezdte munkáját, hogy - részben 5 évi törlesztéssel - aláírási íveket bocsátott ki szerte az országban, igyekezvén megnyerni mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten hozzájáruljon a készülő szobor költségeihez. 1897 év végén a végrehajtó bizottság felhatalmazta az Elnökséget, hogy megkösse a szerződést Köllő Miklós Budapesten élő székely szobrásszal, aki elképzelését egy kis gipszminta formájában az Ipar-múzeumban kiállította. A szerződés szerint a szobor Kossuth Lajost 1848-iki alakjában kell feltüntesse. Az érc alak magassága 3.2 m (20 centiméterrel magasabb a már álló Bem szobornál), egy körülbelül ugyanolyan magas alapzatra tervezték. Az alapozáshoz, bérléshez és felfalazáshoz szükséges téglát, cementet, homokot, meszet, munkaerőt a végrehajtó bizottság adta, úgyszintén az ő feladata lett a szükséges állások anyagáról ill. azok felállításáról és lebontásáról gondoskodni. A szobor alapzatául szolgáló kövek, valamint az érc szobor szállítási költségeinek felét a végrehajtó bizottság fedezi. A teljes szobor előállítási költsége amelyet a művésznek fizettek ki 10 ezer forint volt. A szerződést Köllő Miklós, dr. Bernágy György és Szentgyörgyi Dénes írták alá. Kölló Miklós szorgalmas munkával nem egészen egy év alatt elkészült a szobor agyag mintájával, melynek megtekintésére a végrehajtó bizottság egy küldöttséget állított fel. A küldöttség tagjai: Fadrusz János, Márk Lajos mint szakértők, dr. Bernády György, Szentgyörgyi Dénes, Simon Ferenc pénztáros és Kupferstich Samu bizottsági tag. A bizottság 1898. november 8-án jelent meg Köllő budapesti műtermében és " a szobor nagy agyag mintáját, a kivitelre teljesen alkalmasnak találta." A következő évben a végrehajtó bizottság munkájának nagy részét a hátralévő költségek fedezetének megteremtése volt. Felállították a leleplező bizottságot melynek elnöke Lázár Benedek r. főkapitány, titkára Szentgyörgyi Dénes lett. A szobor alapzatát, Soós Páll építő-mester rakta le, a város közönsége által adományozott anyagból. Helyszínül a Bodor kút melletti területet jelölték ki a Főtéren a katolikus templom előtt, a Bem szoborral szemben. A rendező bizottság elkészítette 1899. május 23.-iki dátummal a meghívókat, melyet megküldtek az országgyűlés mindkét házának, a kormánynak és az összes törvényhatóságnak. A meghívó bevezető része így szólt:

"A Székely Főváros hálája ércben örökítette meg Kossuth Lajos alakját. A hazafias kegyelet által emelt, s Köllő Miklós kiváló szobrászunk által alkotott emlékművet június hó 11-én leplezzük le, hogy legyen örök időkön át nagy hazánkfia iránt mindenkor érzett hódolatunk külső kifejezője."

A leleplezési ünnepség - melyen Kossuth Ferenc is jelen volt - műsora a következő volt:

  1. Himnusz éneklik az egyesített dalárdák: Maros-Vásárhelyi Dalkör, Iparos Önképző Egylet Dalkara, Krecsányi I. színházi dalkara.
  2. Ünnepi beszéd és a szobor leleplezése dr. Kabdebó Ferenc által.
  3. Alkalmi költemény, írta és előadja: Szabolcska Mihály
  4. Játszik az Önkéntes Tűzoltó Egylet zenekara.
  5. Ünnepi beszéd, tartja Bedőházy János.
  6. "Éljen ős-magyar hazánk" előadja a szentgericei vegyes székely népdalárda.
  7. Alkalmi költemény, írta és előadja Pósa Lajos.
  8. A szobor megkoszorúzása a küldöttségek által.
  9. A szobrot a város közönségének gondozásába -a végrehajtó bizottság nevében - átadja Oroszlány István.
  10. A szobor átvétele a városi hatóság által.
  11. Szózat, előadják az egyesített dalárdák

A déli fél 12-órakor kezdődött leleplezési ünnepély után közebéd volt a Letzer Samu, Kossuth Lajos utcai kerthelyiségében, d.u. fél 5 órakor sétazene az "Erzsébet liget"-ben, este fél 8 órakor díszelőadás a Krecsányi Ignác színtársulata által, ugyanakkor táncestély az "Erzsébet ligeti" színkörben.

A leleplezés során a szobor talapzatára 51 koszorú helyeztetett, melyek feliratos szalagjait a városi levéltárban őrizték.

A végrehajtó bizottság a leleplezés után tovább is mindent elkövetett hogy az aláírva lévő, de még be nem fizetett összegeket behajtassa. Nem sok sikerrel, mert a szobor köré Koós testvérek által készített rácsozat árát, 2600 koronát 1904-ben, továbbá egy váltóban még fönnálló 476 koronát, 1907-ben a város közönsége fizette ki.

1919. március 28-án a Kossuth szobrot ledöntötték és összetörték. Az 1920-as években a szobor helyét átadta a város a görögkeleti egyháznak templomépítés céljából. Itt épült fel az ortodox katedrális. Az összetört szobor darabjai sokáig a városháza udvarán, talapzatának részei a városmajor területén hevertek. A bronz szobor alapját a város akkori román polgármestere a gyártelepen összezúzatta és értékesítette. Legnagyobb részét egy Seidler nevű helybeli vasöntőmester vette meg átöntés céljából, de a bronzanyagból 1942-ben még kb. 48 kg. megvolt a gázgyár területén mint törmelék (Bözödi) Az értékesített bronzanyagából román sas-szobrokat öntöttek. Ilyen sas-szobor került a szabédi és a dédai román emlékmű tetejére - súlyúk 92-95 kg volt - a polgármester "ajándékaként". 1931-ben a város magyar alpolgármestere tárgyalt Budapesten a kultuszminisztériumban, a sérült szobor Budapestre szállításáról, de a felkért szakértők Sidló Ferenc szobrászművész és Petrovich Elek képzőművészeti múzeum igazgató, nem találták alkalmasnak a szobrot restaurálásra.
A marosvásárhelyi Kossuth szobor mása Gyergyócsomafalván látható, Sántha Csaba alkotása, 2001. október 11-én avatták fel.
Kossuth-szobra van Gyergyócsomafalvának
LIII. évfolyam 243. (14903) sz. 2001. október 17., szerda


Október 14-én, Gyergyócsoma-falván leplezték le Kossuth Lajos szobrát. A műalkotás a Marosvásárhelyen 1899-ben felállított, majd eltávolított Kossuth-szobor hu mása, alkotója Sántha Csaba szovátai fiatal szobrász. A szoboravatást számos neves személyiség tisztelte meg jelenlétével, többek között dr. Czirják Árpád érseki helynök, a Magyarok Világszövetsége részséről Patrubány Miklós, a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumának képviseletében Elekes Botond, a Hargita megyei tanács, polgármesteri hivatalok, a helyi RMDSZ képviselői.

Alább Borsos Géza-József, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke ünnepi beszédének szerkesztett változatát közöljük.

Több mint 100 évvel ezelőtt, 1894. április 22- én, Marosvásárhelyen, László Gyula indítványozta, hogy Bem városában állítsanak szobrot Kossuth Lajosnak.

Rövidesen, az indítvány nyilvánosságra hozatala után 380 marosvásárhelyi polgár iratkozott fel a támogatói listára és vált a SZOBORBIZOTTSÁG tagjává. Marosvásárhely lakóinak száma akkor alig a kétszerese volt a mai Csomafalvának.

Három évvel később, 1897. december 4-én a Szoborbizottság úgy határozott, hogy Köllő Miklós gyergyócsomafalvi szobrászt bízza meg a szobor elkészítésével.

Idézek az indoklásból: "Faragja székely kéz az emléket, vezesse vésőjét székely szív, mint ahogy a szobor székely földben álljon".

Köllő Miklós a szobrot rekordidő alatt készítette el. Az anyagiakat a marosvásárhelyi polgárok hazaszeretete, szabadságvágya és jövőbe vetett hite teremtette elő.

A szoboravatásra két évvel később, 1899. június 11-én, most 102 esztendeje került sor. Marosvásárhely főterén, vagy húszezer főnyi beláthatatlan tömeg jelenlétében leplezték le a szobrot.

Két évtizeden át a Kossuth-szobor a Fő tér másik végén álló Bem-szoborral együtt a tér dísze, a marosvásárhelyiek büszkesége, szabadságvágyuk és önbecsülésük jelképe volt.

Az a szobor, hasonlóan sok erdélyi társához, azonban nem volt hosszú életű. Áldozata lett az Erdélyben berendezkedő román hatalom gőgbe torkolló félelmének és rövidlátásának. Ledöntötték, összezúzták, feldarabolták és madarakat öntöttek belőle.

Száz évvel később, 1995. június 28- án a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány indítványozta, hogy Köllő Miklós szülőfalujában, Gyergyócsomafalván, a forradalom és szabadságharc emlékére, a magyar millennium évében, az alkotómuvész halálának 100. évfordulóján állíttasson fel újból a szobor, a község történelmi Fő terén és neveztessen e tér Kossuth térnek. Merjünk ismét merészet gondolni.

A merész gondolat a mai nappal ölt testet.

Az a szobor ma újjá születhetik itt, Gyergyócsomafalván, ahol első szent királyunk keresztjét őrizzük és István király kardja áll a templomkertben.

Ezt a szobrot a kárpát-medencei magyarság összefogásával adjuk most vissza a nemzetnek. Ôrzését Gyergyócsomafalva népére bízzuk, mint ahogy rábízatott a Szent István-Kereszt őrzése is. Merjük hinni, hogy jó gazdái leszünk.

Újjá születhetik ma itt az a szobor, mert kezdetben ugyan kevesen értették, de az idő teltével egyre többen kezdték érteni, hogy azt a szobrot 1921-ben nem csak a marosvásárhelyiektől, de az egész nemzettől vették el, visszaszerzése tehát az egész nemzet ügye is.

Voltak, és egyre gyarapodtak, akik értették a célt és támogatták is a megvalósítást Voltak, igaz kis számban, akik értették és éppen ezért mindent megtettek, hogy megakadályozzák felállítását, de legalábbis száműzzék a község történelmi főteréről. Voltak ismét mások, akik nem értették, akiknek másképp magyarázták, akiket félre vezettek. Majd ők is meg fogják érteni.

Köszönjük mindazoknak, akik kezdettől lelkes támogatói voltak. Hisz a Nemzeti Kulturális Minisztérium, Dr. Rockenbauer Zoltán miniszter úr, Elekes Botond főosztályvezető úr, valamint Patrubány Miklós a Magyarok Világszövetségének elnöke és Ft.Dr.Czirják Árpád pápai prelátus kezdeti, megértő támogatása nélkül nehéz lett volna elindulni. A kivitelezés döntő szakaszában bekapcsolódó testvértelepülések, a külföldön élő magánszemélyek, majd az összköltségek mintegy 3%-adó itthon lakó csomafalviak avatták igazi kárpátmedencei, össznemzeti megvalósítássá a szobor újrateremtését.

A szobor újrateremtésével önmagunkon, saját korlátainkon arattunk közösségi győzelmet. Mertünk ezúttal merészet gondolni, és íme megvalósult. Ma már mindannyian részesei vagyunk az alkotásnak. Higgyük és reméljük, hogy a szobor lábánál mindég lesz virág, hogy titkon vagy nyíltan, de majd azok is tesznek, akik ma még ezt nem tették vagy tehették, és azok is, akiknek ma ezt még valakik megtiltották.

Higgyük, hogy a szobor szelleme megbékélést és reményt hoz lelkünkbe, az egység óhajtását oltja a szívünkbe.

Higgyük, hogy jól cselekedtünk, mi, a jelenlegi szoborbizottság, amikor a fiatal, szovátai szobrászra, Shánta Csabára bíztuk a szobor újraformálását, aki nem csak azt bizonyította, hogy birtokában van a forma tökéletes újjáteremtéséhez szükséges technikai tudásnak, de a nagy művészhez méltó alázattal tudta újraélni érzelmileg és eszmeileg Köllő Miklós alkotói elképzelését és mindezt a formán keresztül láttatni is képes.

Hisszük, hogy jól cselekedtünk, amikor ragaszkodva a száz évvel ezelőtti döntéshez, jelmondatunkat így fogalmaztuk:

"Faragja székely kéz az emléket, vezesse vésőjét székely szív, mint ahogy a szobor székely földben álljon" SZÉKELY FÖLDBEN, AZ IDÔK VÉGEZETÉIG.

*

Marosvásárhely képviseletében Fodor Imre alpolgármester vett részt a szobor leleplezésében, megköszönve a példaadó biztatást. Beszédében Kossuth Lajost idézte, hangsúlyozva a szabadságharc mának is szóló üzenetét, a népek önrendelkezéshez való jogát, amiért nap mint nap küzdeni kell, az egység és együttműködés szükségességét

Petőfi obeliszk

A Petőfi-emlékoszlopot dr. Bernády György kezdeményezésére, a városi munkálatokat végző nagyvállalkozók adományaiból emelték 1912 november végén a plébánia és a Takarékpénztár (volt Görög ház) előtti téren. A magas terméskő obeliszken Kallós Ede budapesti szobrász bronz plakettje Petőfi alakját Bem tábornok és a múzsa alakjai közt ábrázolta, amint kardjára ütve a harcba indul. Az emlékmű tetejére a városi tanács 1913-ban egy Turul madár elhelyezését tervezte. A szobrot ki is öntötték bronzból Budapesten és az árának egy részét ki is fizették, de a közbejött háború megakadályozta a terv kivitelét. Felirata Petőfi Sándor marosvásárhelyi tartózkodásának emlékét hirdette:

"Azt a szomorúan dicsőséges emléket, Hogy a költő innen a székelység fővárosából indult el utolsó útjára, meghalni a szabadságért."

Az emlékoszlopot 1919 márciusában ledöntötték, a bronz dombormű eltünt. 1923-ban a helyére a román katona emlékművet emelték.
Bem emléktábla a Teleki- házon

Bem altábornagy (aki leveleiben a várost az "én szeretett Marosvásárhelyem"-ként említi ) többször is tartózkodott erdélyi hadjáratai alatt a városban. 1849. január 13-án vonult be Marosvásárhelyre, ahol óriási lelkesedéssel fogadták. 1849. július 30-án Marosvásárhelyről indult tovább Segesvárra, szálláshelyén, a Teleki ház falán 1990. március 15-e óta emléktábla hirdeti:

"Ebben a házban szállt meg a világszabadság nagy harcosa Bem József tábornok, aki 1849. július 30-án reggel indult Petőfi Sándor kíséretében a fehéregyházi csatatérre. Emlékük legyen áldott minden szabadságszerető ember szívében. Állította a marosvásárhelyi ifjúság."

Petőfi dombormű a Teleki-házon

Petőfi Sándor halálának 150. évfordulója alkalmából , 1999. július 29-én a Teleki-ház falán - a Bem emléktábla szomszédságában - ünnepélyes keretek között leplezték le Puskás Jenő szobrász-művész Petőfi domborművét, melyet Szokai Imre Márton budapesti polgár ajándékozott a városnak.

Népújság tudósítás 1999. július 30.

Petőfi szobor

A milléniumi rendezvények keretén belül került sor 2000- ben az új, régóta várt Petőfi szobor felállítására. A kiírt pályázatra 11 pályamű érkezett, melyekre a nagyközönség is szavazhatott. A pályázók közül Hunyadi László tervét fogadták el. A szobor helyéről - hogy a szobor a legméltóbb környezetbe kerüljön - sokáig vitatkoztak a helyi tanácsosok, míg végül a Kossuth Lajos utca és Arany János utca kereszteződésében állították fel.

Népújság tudósítás 1999. december 06

 
Fodor Sándor (S.): Az 1848-as forradalom emlékei Marosvásárhelyen
Népújság, L. évfolyam 51. (13838.) sz., 1998. március 14. szombat

150 évvel ezelőtt az európai forradalmak városunkra is kigyűrűztek. Urházy György hozta a hírt arról, ami Bécsben, Pesten végbement s nyomban bekapcsolta a Református kollégiumban tanuló jogász osztályokat az eseményekbe. A Királyi Tábla több mint 200 három nemzetiséghez tartozó kancellistája már március 22-én gyűlést tartott Horváth János ellenzéki követ elnökletével és kimondták, hogy magukévá teszik a pesti ifjúság 12 pontját. Az 1848. március 25-én, a főtéri Bodor-kútnál tartott tömeggyűlésen és az ezt követő fáklyás felvonuláson a város lakói egy emberként csatlakoztak a forradalomhoz. A "Szabadság, egyenlőség és testvériség!" jelszava egy táborba tömörítette az embereket, bár később sikerült Bécsnek elérni azt, hogy Erdély népei mégis más-más úton próbálják megvédeni szabadságukat. A város hű maradt a márciusi eszmékhez. A fiatalok tömegesen jelentkeztek az újonnan alakult honvéd-alakulatokhoz (a 12. a 87-es honvéd zászlóaljakhoz, egy huszárcsapathoz) és a Nemzetőrséghez, hogy megvédjék a kivívott eredményeket. Marosvásárhely az 1848-as forradalom fontos tényezőjévé vált. Ez és más stratégiai okok vezettek oda, hogy az osztrák hadvezetés figyelme városunkra irányult és 1848. november 6-tól Habsburg-megszállás alá került, áldozatul esve Gedeon József császári altábornagy fosztogató csapatainak. Csak 1849. január 13-án sikerült Bem tábornok seregének a várost felszabadítani. Itt ütötte fel Bem is főhadiszállását. Innen indult Moldovába (szövetségeseket szerezni a cári csapatok ellen), majd 1849. július 30-án Székelykeresztúra, hogy másnap Fehéregyházán megküzdjön Lüders orosz tábornok 18 ezer emberével és 48 ágyújával. Oda kísérte el Petőfi Sándor, aki a július 31-i ütközetben a kozák dzsidások áldozata lett. Bem tábornok távozásával a város védelem nélkül maradt s így augusztus 2-án a Szászrégen felől előnyomuló Grotenhjelm orosz tábornoknak már nem jelentett nehézséget a város megszállása. A nyomában megjelenő Clam-Gallas osztrák tábornok bosszúból erőt meghaladó hadisarcot vetett ki a városra. Az 1849. augusztus 13-án a világosi fegyverletétellel a szabadságharc véget ért és megszűnt minden harci cselekmény Erdély területén. Ezt követte a Bach-korszak a maga megtorló intézkedéseivel és elnyomó politikájával, ami városunkat és annak lakóit igen érzékenyen érintette. 1852-ben hazaárulás vádjával letartóztatták a forradalom újraélesztését célzó Makk-féle összeesküvés helyi résztvevőit és 1854. március 10-én a Postaréten végrehajtották a halálos ítéletet felettük, ami egyúttal a szabadságharc utolsó fejezetének a lezárását is jelentette... A forradalom kirobbantása óta 150 év telt el. Az irattári, irodalmi és szájhagyományon kívül, még mindig több tárgyi emlék igazolja a város részvételét az 1848-as eseményekben, annak ellenére, hogy a századfordulói városrendezés és az I. világháború utáni hatalomváltás több korabeli épületet, a forradalmat felidéző szobrot megsemmisített. Feladatunk ezen újságcikk keretében bemutatni a létező és nem létező objektumokat, melyek jelentős szerepet töltöttek be a vásárhelyi eseményekben (mint a korabeli épületek, azokra elhelyezett márványtáblák, sírok és a forradalmat felidéző szobrok, obeliszkek).

a.) A Bodor-kút
A főtér északi részén (a jelenlegi Ortodox Katedrális helyén) állott.
E kút körül tartották 1848. március 25-én azt a nagygyűlést, melyen a Református Kollégium, a Királyi Tábla ifjúsága és a város lakossága egy emberként csatlakozott a forradalom eszméihez. A lelkesedést a nagyarányú fáklyás felvonulás is fokozta. Akkor még senki sem gondolta, hogy a tüntetésen résztvevők útjai nemsokára elválnak és a nemzetiségek külön-külön küzdenek céljaik eléréséért.
b.) Korabeli épületek
Ide tartozik az Apolló-palota, melynek falai közt találkozott és vitatkozott a város forradalmi ifjúsága. A Kárnász-házban székelt a Nemzetőrség. A Kendeffi-házban több mint 200 magyar, román és szász nemzetiségű kancellista (ügyvédbojtár) dolgozott, akik az első naptól a forradalom mellé álltak. A Teleki-házban ütötte fel Bem tábornok főhadiszállását és 1849. július 29-én a Teleki család vendége volt. Márványtábla emlékeztet az eseményre. A Görög-házban 1849. július 29-én Görög Károly és neje, Ziegler Vilma vendégszeretetét élvezte a fehéregyházi csatába induló Petőfi Sándor. 1884-ben Jablonowszki Vince emléktáblával örökítette meg ezt az eseményt.
c.) Sírok
A marosvásárhelyi római katolikus, református és izraelita temetőben találunk olyan sírokat, melyekben az 1848/49-es szabadságharc hősei, vagy a szabadságharcban résztvevők nyugszanak. E sírok közül kiemeljük a római katolikus temetőben lévő Lukinics József, Bem tábornok hadsegédének a sírját, aki 1849. július 28-án a Besztercénél kapott halálos sebet.
d.) A forradalom emlékét hirdető szobrok, obeliszkek


1.) Marosvásárhely lakói a forradalom emlékét még a múlt században szobrokkal örökítették meg.
Említésre méltó az 1848/49-es magyar szabadságharc lengyel származású altábornagyának 3 méteres bronzszobra, Huszár Adolf alkotása, amit 1880. október 17-én leplezték le a ferencesek templomának bejáratával szemben. 3,2 méter magas bronzszobrát Köllő Miklós munkáját 1899. június 11-én állították fel a főtér északi részén (a jelenlegi Ortodox Katedrális helyén). a Kallós Ede által készített reliefjével a plébániával szembeni téren helyezték el. Ezeket a szobrokat 1923-ban a hatalom leszedette.
2.) A későbbiekben a főtéren felállították azokat a szobrokat, melyek az 1848/49-es román eseményekkel voltak kapcsolatban. Így Al. Papiu Ilarian mellszobrát a róla elnevezett líceum előtt állították fel. Alkotója Ioan Faur Schmidt. A szobrot 1940-ben Nagyenyedre vitték és csak 1957. december 22-én helyezték vissza eredeti helyére. Avram Iancu lovasszobrát, Florin Codre alkotását, 1978-ban állították fel. 1924—1940 között egy másik szobor emlékeztetett az erdélyi románság vezetőjére, amit 1940-ben Topánfalvára (Câmpeni) költöztették. Mindketten részt vettek az 1848. március 25-én városunkban szervezett gyűlésen, üdvözölték a forradalmat, de később más úton akarták megvalósítani célkitűzéseiket. Nicolae Balcescu kőszobrát 1968-ban a forradalom 120 éves évfordulóján leplezték le. Alkotója Andrei Ostap. Balcescu következetes forradalmár volt, a román—magyar forradalmi erők közeledéséért szállt síkra.
3.) Marosvásárhely közönsége március 15-ről mindig megemlékezett a főtéren lévő Kossuth-, Bem-szobrok és a Petőfi-obeliszk előtt. Az I. világháború után a Székely Vértanúk obeliszkjénél rótta le a hősök iránti kegyeletét. Az emlékoszlop hirdeti, hogy 1854. március 10-én itt áldozták életüket a szabadságért Bágyi Török János, Martonosi Gálfi Mihály, Nagyváradi Horváth Károly, akik részt vettek a Makk Sándor tüzérezredes által szervezett Habsburg-ellenes mozgalomban. 1874-ben közadakozásból állították ezt az emlékoszlopot a Székely Vértanúk sírja fölé a következő felirattal:
"Szent hely ez ó vándor! Egy nemzet tette e jelt itt
Leghűbb gyermekei végzetes sírja fölé.
Élni szabadságban, vagy azért meghalni merészen:
Ezt hitték, vallták és haltak érte híven.
Törvényes szabad és független, nemzeti állás
Intő szobra legyen, honfi, e drága jel itt!
"

Gáll Kornélia: Petőfi Sándor marosvásárhelyi emlékei
Népújság, LII. évfolyam 61. (14417), 2000. március 14., kedd

Marosvásárhely 1848-as szellemű polgárai a XIX. század második felében a forradalom és szabadságharc emlékeit szobrokkal, emlékoszlopokkal örökítették meg. Közadakozásból – országos, de főleg a vásárhelyiek pénzadományaiból – emelték ezeket a maradandónak szánt emlékszobrokat. Szoborügyi bizottságokat alakítottak: Tagjaik fáradságot nem ismerve tevékenykedtek ezen történelmi emlékművek létrehozásáért. A marosvásárhelyi földművesek, kisiparosok, kereskedők adakoztak; az iparos egyletek, dalkarok, zene-egyletek, a színtársulat jótékony célú előadásokat, táncvigalmakat rendeztek és a jövedelmet befizették a szobor-bizottságok pénztárába. Így fejezték ki honfiúi és honleányi tiszteletüket, kegyeletüket a történelmi múlt emlékei, kiemelkedő történelmi személyiségeink iránt. Minden szobornak, emléktáblának, emlékoszlopnak megvan a maga szép története, amely elválaszthatatlan a marosvásárhelyi magyarság történelmi múltjától. 1875-ben a székely vértanúk jeltelen sírhantját emlékoszloppal jelölték meg, 1880-ban Bem József altábornagy, a székelység szeretett Bem apója szobrát, 1899-ben pedig Kossuth Lajos szobrát leplezték le az egykori Széchenyi téren. 1919. március 28-án szomorú reggelre virradt a város polgársága. A főtéren levő Bem-, Kossuth-szobrokat, a Petőfi- emlékoszlopot ledöntve találták, ismeretlen tettesek összetörték. Az alábbiakban Petőfi Sándor, a világszabadság halhatatlan költőjének marosvásárhelyi emlékeit idézem fel. 1884. szeptember 28-án Petőfi Sándorra, a szabadság halhatatlan költőjére emlékezett Marosvásárhely polgársága. Petőfi Sándor neve örökre beíródott Marosvásárhely történetébe. Élete utolsó hónapjaiban többször tartózkodott városunkban. 1849. január 13-án levélben kéri Kossuth Lajost, a Honvédelmi Bizottmány elnökét, hogy helyezzék át Erdélybe a Bem vezetése alatt álló hadsereghez. E levélből idézzük a következő sorokat: "… ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot sem akarok nevemre hozni, s mostanában véleményem szerint, gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember." Kérését teljesítették. Petőfi Sándor, Bem hadseregéhez utazva 1849. január 21-én érkezett Marosvásárhelyre, rövid pihenés után folytatta útját Szeben felé, Bem táborába, Szelindeken utolérte Bem hadseregét. Bem és honvédjei a legrajongóbb örömmel üdvözölték az ismert költőt soraikban. A Bemmel franciául értekező költőt a hadvezér fiának tekintette. Bem századosi ranggal a vezérkarhoz osztotta be.
Március elején Petőfi megbetegedett és Bem kedvencét betegszabadságra küldte. Petőfi útban Kolozsvár felé március 7-én érkezett városunkba, Teleki Sándor barátjával együtt. Itt pár napig pihennek. Életrajzírói szerint valószínű, hogy itt írta Bizony mondom, hogy győz most a magyar című versét.
1849. július közepén Petőfi ismét Erdélyben volt, Júlia kisfiával követi, július 20-án Tordára érkeznek. Petőfi Tordáról Marosvásárhelyre jött. Megérkezése után, 1849. július 22-én itt írta utolsó előtti levelét Júliának. Bem után utazik: Marosvásárhelyről Udvarhelyen és Csíkszeredán át érkezik Kézdivásárhelyre, majd Bereckbe. Itt találkozik július 25-én Bemmel – ez élete utolsó nagy öröme, hat nappal halála előtt. 1849. július 29- én újból Marosvásárhelyen találjuk: itt írja utolsó levelét, Kedves-édes Juliskámnak. Ebben a levélben részletesen beszámol az utolsó előtti napok eseményeiről, utazását "iszonyú útnak" nevezte. A szabadságharc győzelmében vetett hittel tervezgeti eljövendő életét, amikor arról ír, hogy Erdélyben szeretne letelepedni, ideiglenesen Marosvásárhelyre akarja hozni családját. Íme, néhány részlet a levélből: "… Előbbeni levelemben írtam, hogy Csíkszeredának és Kézdivásárhelynek gyönyörű vidéke van: Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék. Bemmel Berecken találkoztam: megálltam hintaja mellett s köszöntem neki: Ő odapillant, megismer, elkiálltja magát és kinyújtja felém karjait, én fölugrom, nyakába borultam, összeöleltük és csókoltuk egymást. «Mon fils, mon fils, mons fils!» szólt az öreg sírva. A körülálló népség azt kérdezte Egressy Gábortól, hogy «Fia ez a generálisnak?». Most még sokkal nyájasabb, szívesebb, atyaiabb irántam, mint eddig, pedig eddig is az volt. (…) Szintén ma az útban mondta, hogy neked itt Marosvásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de amíg erősebb lábra nem állunk, a szomszédban levő oroszok irányába, addig ezt tenni nem merem. (…) De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meglehetsz felőle győződve. (…)". Petőfi életrajzírói szerint, Marosvásárhelyen posztó őrnagyi egyenruhát rendelt, amit már soha nem tudott viselni. Élete utolsó előtti napjáról, éjszakájáról, amit Marosvásárhelyen töltött, többféle visszaemlékezés, nyilatkozat, legenda ismert. Tény az, hogy együtt laktak Egressy Gáborral a Piactéren Görög Károly kereskedő és felesége, Ziegler Vilma házában. Nem messze volt tőlük Bem szállása, a Teleki- házban, ott is többször látták őket. Bem altábornagy megtiltotta Petőfinek, hogy elkísérje Segesvárra. Petőfi életének utolsó előtti napján 1849. július 30-án hajnali sorakozó után, Bem szállása előtti térről indult útnak Székelykeresztúr, illetve Fehéregyháza felé. Szemtanúk későbbi visszaemlékezései szerint Kurucz Antal őrnagy, Bem titkára vette fel Petőfit annak kérésére a kocsijára. Marosvásárhely szabadságszerető polgárai nem feledkeztek el a titokzatosan eltűnt költőről. 1884. szeptember 28-án a Görög-ház első emeleti erkélyes szobafalába, melyben a nemzet dalnoka a döntő csata előtti napon reggelizett, helyezte el a hazafias kegyelet a Petőfi-emléktáblát. A leleplezési ünnepélyről így tudósította olvasóit a Maros-Vidék helyi hírlap: "Az ünnepély délután 3 órakor vette kezdetét. Lázár Ádám országgyűlési képviselő, az emléktábla lelkes kezdeményezője, mint az ünnepélyt rendező bizottság (Bartha Lajos mérnök, Bedőházi Lajos tanár, Kerekes Sámuel tanár, Kuti Albert ügyvéd és szerkesztő, Lénárt József tanár, D. Nagy János ügyvéd és szerkesztő) elnöke a Bem- szobor mellett sorakozásra hívta fel az ünnepélyre küldött megbízottakat, városi képviselőtestület, takarékpénztár, rendezőbizottság, dalegyletek testületei, egyes tagjai, kik az ünnepi díszben kivonult önkéntes tűzoltóegylet után sorakozva, a tűzoltó zenekar indulója mellett a Széchenyi téren felvonultak a Takarékpénztár-palotáig, mely előtt a tér zöld fűvel volt behintve, hol az említett küldöttségek és képviselők foglaltak állást, míg a rendre a tűzoltó egylet rendfenntartó osztálya ügyelt fel. A Petőfi- ünnepélyen a Magyar Tudományos Akadémiát Deák Farkas, a Kisfaludi Társaságot Szász Béla, a Ferenc József egyetemet Szabó Károly, a Petőfi-síremlék bizottságot Kuti Albert és Lakatos Sámuel, a Székely egyletet Kovács Ferenc apát-plébános vezetése alatt egy küldöttség képviselte. (…) A felvonulás után a «marosvásárhelyi Dalkör» és az Iparos polgári egylet dalosztálya» tajgaiból alakított dalárda énekelte el – Geiger Albert vezetése mellett – a Szózatot, melynek szabatos előadása után Lázár Ádám szólalt meg az erkélyről, hol az ünnepély szereplői voltak összpontosítva s hatásos és hazafias szellemű megnyitóbeszédében vázolta a koszorús költő nagyságát, s az emléktábla keletkezését (…), melyen a következő felirat ékeskedik szürke márványlapba vésve, aranyos betűkkel:
" Petőfi Sándor a szabadság dalnoka, Marosvásárhelyt 1849. július 30-án, ezen Görög-féle sarokház főtéri erkélyes termében Egressy Gáborral együtt Görög Károly és neje, Ziegler Vilma vendégszerető házigazdák körében, megreggelizvén, innét indult Bem József altábornagy kíséretében a Fehéregyháza (Segesvár) melletti csatába, hol 1849. július 31-én eltűnt."
Ez alatt a középen egy lant, ágyúkra, kardokra, nemzeti lobogókra fektetve, babér- és cserefüzérektől környezve. Ez után a következő versszak:
"Itt még embert volt, innét indult ki nagy útra. Hogy csillag legyen Ő. Fénye örökre ragyog! Emelte a kegyelet 1884."
Az emléktáblát Jablonszky Vincze szobrász és műfaragó készítette. Az összes költség 82 Frt. 85 Krt. tett ki, melyet gyűjtés, adományozás által hoztak egybe. Az ünnepi beszédet Lénárt József ev. ref. tanár tartotta. Méltatta Petőfi nagyságát, verseinek szépségét. Hangsúlyozta azt, "(…) Petőfi Sándor, a magyar nép legkedveltebb, legünnepeltebb költője, a nemzeti irodalom büszkesége, a szabadságharc hősöket teremtő lantosa, e házban lakott és e ház akkori lakóinak s azok körében gyűlt tisztelőinek volt utoljára vendége. (…) Petőfi életét fölelevenítve, márványlapba vésett arany betűkbe örökítsük meg köztünk létének utolsó napjának emlékét. Hogy e hajlék és annak falába helyezett márvány is hirdesse az utódoknak (…) a nemzet az ő nagyjai iránt minden irányba igyekezett leróni a tiszteletet, a hála és kegyelet adóját.
Az ünnepségen a diákok elszavalták Petőfi két versét: A magyarok istenét és az Egy gondolat bánt engemet. Befejezésként a dalegyletek elénekelték a Himnuszt, majd a tűzoltózenekar részvételével a résztvevők visszavonultak a Bem-szoborhoz. Itt Lázár Ádám mondott beszédet Erdély és Marosvásárhely megszabadítójának szelleméhez és megkoszorúzták a szobrot. Az ünnepélyt megelőző napokban a leleplezési ünnepély sorrendjét tartalmazó nyomtatványt terjesztettek városszerte. Ez tartalmazta az ünnepély műsorát, az emléktábla szövegét és az elszavalt két Petőfi-verset. Lénárt József: Petőfi emléke című ünnepi beszédét is kinyomtatták. 1912 november végén a plébánia és a Takarékpénztár (volt Görög-ház) előtti téren Petőfi-emlékoszlopot állítottak fel. A magas obeliszken Kallós Ede budapesti szobrász bronzplakettje hirdette Petőfi Sándor marosvásárhelyi tartózkodásának emlékét: "Azt a szomorúan dicsőséges emléket, hogy a költő innen, a székelység fővárosából indult el utolsó útjára, meghalni a szabadságért." A bronzplakett Petőfi alakját Bem tábornok és a múzsa alakjai közt ábrázolja, amint kardjára ütve a harcba indul, a plakett egy terméskőoszlopba van foglalva.
Az oszlopot nem gyűjtésből, közadakozásból emelték, hanem a városi munkálatokat végző nagy vállalkozók adományaiból, dr. Bernády György polgármester kezdeményezésére. A városi csatornázást és egyes középületeket végeztető cégek adományaiból létesített emlékoszlop, az első Petőfi- emlék, amelyet a nagytőke, a kapitalizmus emelt – állapítja meg a Székely Napló 1912-ben. Ezt a Petőfi-emlékoszlopot is ledöntötték 1919 márciusában, 1923-ban pedig átalakították a megrongált oszlopot a román katona emlékművévé. A Petőfi-emléktábla a Görög-házon (ma Hadsereg háza) napjainkban is emlékezteti a vásárhelyieket, hogy: "Itt még ember volt, innén indult ki a nagy útra. Hogy csillag legyen Ő. Fénye örökre ragyog." Petőfi Sándor halálának 150-ik évfordulója alkalmából a Teleki-ház falán ünnepélyes keretek között leplezték le 1999. július 29-én Puskás Jenő szobrászművész Petőfi-domborművét, melyet Szokolai Imre Márton budapesti polgár ajándékozott a városnak. Ez a dombormű nem helyettesíti a Marosvásárhely központjában felállítandó Petőfi-szobrot. A Petőfi- szoborpályázatra beérkezett műveket 1999. dec. 1-3. között tekintették meg az érdeklődők. Az utókor tisztelgését kifejező szobor- pályázatot a zsűri határozata szerint Hunyadi László művész alkotása nyerte el. Többen kifogásolják azt, hogy a Petőfi-szobor felállítását nem a legméltóbb környezetbe tervezik; Petőfi Sándor bronzszobrának méltó helye a városközpontban, a főtéren van. A marosvásárhelyi magyarság szívében másfél évszázad óta elevenen él a világszabadság nagy költőjének alakja, marosvásárhely tartózkodásának történetei, emlékét kegyelettel őrzi az utókor.
Petőfi Sándor 1849. július 22-én Marosvásárhelyen írt és Júliához intézett utolsó előtti levelének szavai: "Higgy! Remélj! Szeress!" – történelmi emlékeink tiszteletére, kitartásra, megmaradásra, továbbélésre buzdítja ma is Marosvásárhely magyarságát.

 

Forrás (az idézett cikkeken és tanulmányokon túl):

  • Marosvásárhely Lexikon, 1912, Szentgyörgyi Dénes
  • Gaál Kornélia: Marosvásárhely 1848-1849-es magyar műemlékei in Maros Megyei Magyarság Történetéből 2. kötet, 199-218 old., Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2001.
  • Bözödi György: Az eltünt marosvásárhelyi szobrok , in:Marosvásárhely és vártemploma, szerk.Medvigy Endre, Budapest, 1990.

A honlapot korabeli képeslap ábrázolások és saját felvételeim illusztrálják

A honlap bármely részének másolása, fotók felhasználása,
kizárólag a szerzõ hozzájárulása alapján lehetséges  

2002-2013 © dr. Flórián Csaba
http://www.erdelyweb.hu