Marosvásárhelyi
1848-as forradalom eseményei |
Bekövetkeztek
az 1848-diki mozgalmak. A nemzet jogos igényeit, törvényes állását
biztositó engedményekkel szemben fellépett a reactio, s megkezdé előbb
alattomos ördögi játékát, később nyilt kilépését, mely bár minő eszköznek
felhasználásától sem rettent vissza. A szurony hatalma mellé odaállitá
a communisticus igéretekkel elvakitott, tévútra vezetett nemzetiségeket,
s nem sokára ezen – a történelem szégyenfoltját alkotó – intézkedés megtermé
véres gyümölcsit, mert a feltámadt oláhság elfajult katonatisztek vezetése
alatt oly iszonyú dúlást és gyilkolást vitt végbe, hogy Dsingis khán mongolai
sem tettek túl rajta. A vármegyei magyarság mindenütt gyilkoltatott és
ez nem a jobbágynak volt a talán nyomorgató földesur elleni visszatorlása,
hanem irtóharcz volt az a magyar faj ellen; mert az oláh a magyar jobbágyot
és városi polgárt egyaránt lesujtá a földes urral együtt. E rémjelenetektől
csak a Székelyföld volt ment. A székelyek a testvérek vészkiáltására fegyveresen
sereglettek egybe. Agyagfalva terére, honnan 20,000 harczra kész lelkesült
hős indult ki; de azok, kik e népet vezették, vagy szájhősök, vagy gyávák,
vagy az árulás mételyétől megvesztegettettek, (tisztelet a kivételeknek)
azon erőt, melylyel egész Erdély megtartható és megvédhető lett volna,
elforgácsolták, szétdarabolták, s a szentiványi győzelem után*, midőn
Gedeon nov. 5-én M.-Vásárhelyhez közelitett, alig volt 3000 székely együtt,
s még ekkor is a harcztért uralgó magaslatot a városon alól az ellenség
által elfoglalni engedték. A székelyeknek még töltényök sem volt. Midőn
pedig a csata kezdetével Gedeon ágyui megszólaltak, legelőbb néhány tiszt
futamodott meg, utánok megbomlott a csatarend, s a 12. zászlóaljnak ágyukra
tett sikertelen rohama után el volt veszve a csata. Azzal elesett a hadtanilag
fontos fekvésű Vásárhely is, melyet a vezér megsarczolt, féktelen népe
kizsákmányolt, iskoláit sőt még templomait is laktanyává változtatta.
De soká nem birhatták, mert az 1849 elején a győzelmesen előnyomuló Bem
előtt Aguszt ezredes őrségével megfutván, a hősvezér azt jan. 13-án kardcsapás
nélkül elfoglalta. ettől fogva magyar kézben volt egészen a szerencsétlen
segesvári csatáig, mikor Bem Vásárhelytt egybeszedvén serge romjait, Szebennek
rontott, Vásárhelytt pedig augustus 2-kán a Szászrégen felől nyomuló Grotenjelm
orosz tábornok foglalja el. Ekkor nagymennyiségű élelmi szerek kiszolgáltatásán
kívűl minden más dulatástól megmenekült a város; de nem igy a győzelmes
oroszok nyomán járó Clam-Gallas osztrák tbk alatt. Ez 1849. aug. 16-án
a teljesen kimerült, elszegényedett városra – mely hivatalos kimutatás
szerint 600,000 forintig károsodott – 40,000 frt hadi sarczot, 36,000
kenyeret, 9600 széna-, 14,400 zabrészletet, 560 veder bort, 60 vágómarhát
rótt ki; s mi dőn
a városiak kimutatva fizetési képtelenségöket, leszállitást kértek, felelete
az volt, hogy ha egy nap alatt mindazt Gerebenesre utána nem szállitják,
a sarcz kétszereződik. Mivel nem tudták kicsinálni, Petri Ádám és Lenárt
Dániel tanácsosokat magával vitte, s bár 17,500 forintot megadtak, azért
a nevezett tanácsosokat mindaddig börtönöztette, kínoztatta, míg az egész
összeg utolsó krajczárig – kölcsön vett pénzből – kifizetve nem volt.
A forradalom legyőzésével e város is a hazával együtt a gyáva visszatorlás
és nemtelen boszú áldozatakint vérzett a zsarnokság csapásai alatt*. Itt
volt egy kerületi főnökség székhelye, mely a nép iszonyú nyomása és zsarolása
mellett még a Török tanár, Horváth Károly és Gálfi Mihály vértanui halálát
előidézett hőhérkodással is emelte gyászos nevezetességét*. Ezen történeti
vázlat melyet a rendelkezésem alatt álló adatok nyomán csak hiányosan
állithaték egybe, előtünteti azon viszontagságokat és többszöri feldúlatást,
melynek e város a századok hosszú során ki volt téve; elő azon jelentékeny
szerepet, melyet Vásárhely a magyar királyok s kiválólag a nemzeti fejedelmek
korszakában játszott; kitünik az, hogy e városban harminczhárom történelmileg
ismeretes országgyülés tartatott* ki az, hogy ezen hadtanilag nevezetes
ponton mennyi csata vivatott, hányszor áztatta annak földjét a honvédelemben
kiontott honfi vér; hányszor látta az a magyart nagynak és dicsőnek, hányszor
osztakozott a hon szerencsétlenségének gyászában. Vásárhely történelme
a Székelyföld történelmével szoros kapcsolatban van, ez amannak kiegészitő
részét alkotja, s mielőtt e város ismertető leirásához kezdettem volna,
szükségesnek hittem annak múltját felderiteni, hogy jelenét megérthessük.
|