A KIRÁLYI ITÉLŐ TÁBLA ÉS A KANCELLISTÁK
a régi székely főváros szellemi és társadalmi életében.

A református főtanoda, a római katolikus tanintézet professzorai és ifjúsága, valamint a Maros széki tisztség, a nemes város magisztrátusának tisztviselői, úgyszintén a nemes céhek vezetői képezték eredetileg a régi Marosvásárhely előkelő társadalmi életének magvát, amelyhez hozzájárult a közeli környék főurainak és nemes birtokosainak együttműködése minden számottevő kulturális és társadalmi megmozdulásoknál.
Azonban az 1754-ben Medgyesről ide költözött Királyi Tábla újabb lendületet adott a székely főváros forgalmának és fejlődésének. A régi Marosvásárhely minden fénye, tekintélye, jóléte a Királyi Táblához fűződik. "Díszteljes egy intézet volt ez, mely legnagyobb hatással szerepelt csalhatatlanul M.-Vásárhely s az ország többi részei művelődésekre is." (Benkő Károly kézirata 30. l.). Mert Erdély törvényhozóinak legelőkelőbbjei gyűltek itt egybe, azon kívül az ország minden részéből idesereglett, a Királyi Táblához joggyakorlatra beosztott mintegy 700 kancellista ifjúság is számottevő jövedelmet és forgalmat biztosított a székely főváros részére. A jelentékeny, számos kultúrintézmény és közhivatal mellett, tehát a Királyi Tábla révén lett Marosvásárhely - Kolozsvár után - Erdély második számottevő, első rangú városa.
Az erdélyi Királyi Tábla eredetileg az erdélyi vajdák ítélőszékéből, kb. 1542-ben alakult át. Kezdetben 4-6 bíró működött itt, majd 1578-ban, később pedig az 1659-ben hozott törvények az ítélőmesterek vagy táblabírók számát tizenkettőben állapították meg, élükön egy elnökkel. Ez a Tábla a megyei törvényszékek, valamint a szász egyetemek és székely székek fellebbezési fórumaként működött.
A legrégibb fennmaradt, latin nyelvű ítélkezési szabályzatot 1737. június 22-én III. Károly adta ki, melyet leánya Mária Terézia 1777-ben 247 §-ban kiegészítve állapított meg. Amikor pedig az 1790-91-iki országgyűlés kimondta a magyar nyelv kötelező használatát, röviddel utána lefordították, majd kinyomattatták a következő címmel:
"Az Erdélyi Törvényes Királyi Tábla számára 1777. esztendőben adott RENDSZABÁS, - kinyomatott Kolozsvárt a Királyi Líceum betűivel 1828"
Ez a "Rendszabás" képezte sokáig alapját a Királyi Tábla ítélkezéseinek.
Az 1754-ben Medgyesről Marosvásárhelyre helyezett Kir. Ítélő Táblának "Elől Ülő"-je kilyéni Székely Mihály v. b. T. T. Volt, aki mellett két ítélőmester, 11 rendes és 8 számfeletti táblabíró működött a hozzátartozó kezelői személyzettel. Ide tartozott még a peres felek képviseletében a 11 "ügyvédlő" is. Később a múlt század első felében a Királyi Ítélő Tábla személyzeti és ügyviteli beosztása a következőként alakult: egy elnök vezetése alatt 3 ítélő mester és azok mellett külön-külön 1-1 jegyzőkönyvvezető, vagyis segéd működött; 12 rendes és 8 számfeletti bíró, azután az alantas bíróságoktól befutott, tárgyalásra kerülő ügyek feldolgozására egy általános jegyzőkönyvvivő, továbbá egy levéltárnok, ajtónálló, stb. megfelelő fizetéssel. Általában az alsó fokú törvényhatóságoktól ide fellebezett polgári és bűntető pereket tárgyalták. A rendes és számfeletti bírói kar az évenként kiszabott hat törvényszakasz alatt, az ünnepnapok kivételével, minden délelőtt ülést tartott. Az elnök, az ítélőmesterek és a 4 segéd tanították a magyar törvénytan gyakorlati részét. Ezen előadások kezdetben reggel 9 órától 10-ig tarttattak, de később, amikor a joggyakorlatra ide beosztott kancellista ifjak száma növekedett, délután 1 óráig, néha tovább is elhúzódott egy ilyen tanulságos ülés; különösen az érdekesebb perek tárgyalásaiból keletkezett viták benyúltak a kora délutáni órákba.
A Királyi Táblát, a Nagyszebenben tartott országgyűlés "2-ik cikkénél fogva" 1754 augusztus havában helyezték Medgyesről Marosvásárhelyre, mely határozatról a Főkormányszék értesítette a városi Tanácsot és egyben rendelkezett annak elhelyezési lehetőségéről. Egyéb megfelelő épület hiányában ekkor a Királyi Táblát a Piac közepén lévő ódon városháznál helyezték el, de itt valószínűleg alkalmatlan lehetett, mert hamarosan kilakoltatták és számára Maros szék székházát, foglalták le, mi miatt Maros szék rendei onnan kiszoríttattak, Nyárádszeredában és más községekben kényszerültek gyűléseiket tartani.
1759 november 2-iki, a Város levéltári lajstromában ez van bejegyezve:
"Eddig a Székháznál szállásolt Királyi Táblát más házba akarta költöztetni a Tanács, de Ítélő Mester Endes Miklós kérésire elhalasztatott a következő tavaszig."
Hat évig nélkülözték Maros szék rendei székházukat, míg hosszas panasziratok és perlekedések után sikerült a Táblát innen is kilakoltatni.
1786-ban II. József császár rendeletére Nagyszebenbe költöztették, majd 1790. Április 12-én újra visszahelyezték Marosvásárhelyre a Királyi Táblát és "a Főkormányszék rendeléséből a város a piac nyugati során levő házat átadja".