KRÓNIKÁS FÜZETEK
Fodor István monográfia gyűjteménye
Marosszék és Marosvásárhely sz. kir. város krónikája
II. Rákóczi Ferencz erdélyi fejedelemmé iktatása Marosvásárhelyen.
Muszka-világ Vásárhelyen 1849-ben

II. sorozat 5. szám. Marosmenti Élet kiadása, 1936-38
 

II. Rákóczi Ferenc
erdélyi fejedelemmé iktatása Marosvásárhelyen.
(1707. április 5.)

A nyolc évig tartó nemzeti mozgalom korszakában, a kuruc világ legszebb és maradandó emléke fűződik a székely főváros történelméhez, amikor a már Gyulafehérváron (1704. júl. 8-án) fejedelemmé kikiáltott II. Rákóczi Ferenc 1707. március 28-án, az erdélyi Rendek meghívására, Radnótról, Mezőbánd felől, Marosszentkirályon keresztül ünnepélyesen bevonult házi serege kiséretében a városba és akit április 5-én, a Dinnyeföld réten, világra szóló pompával iktattak Erdély törvényes fejedelmévé, amikor egyúttal az utolsó marosvásárhelyi országgyűlést is megtartották.
II. Rákóczi Ferenc fejedelem Marosvásárhelyre jövetelének előzményeiről Gyürki Pál, kuruc fővezér ad beszámolót, aki 1705. január 13-án jött ide előzetes terepszemlére és szálláscsinálásra, mivégből Szőts István városi főbíró házát "Fejedelme védelme alá veszi minden szálló tartástól" és a következőket rendeli el:
"Én Losonczi Gyürki Pál, Méltóságos Erdélyi Fejedelem Felső Vadászi Rákóczy Ferenc kegyelmes Urunk ő nagysága Erdélybe előre beküldött Magyarországi hadainak fő kommendánsa, mindenkinek akinek illik, fő és vicekapitányoknak, fő hadnagyoknak és közvitézeknek adom értésekre: Hogy jövén előmbe Nemzetes Szőts István úr, Nemes Marosvásárhely Mező Város Fő Bírája - Instálván azon, hogy ő kegyelme vásárhelyi házát venném kegyelmes urunk ő nagysága kegyelmes protectiója alá. Mint hogy kegyelmes Urunk ő Nagysága kegyelmes sokszori Patens parancsolatjai szerint bírák házai mindenütt exemtusok volnának minden szállástartástól, úgy más incomodatioktul. Arra nézve Commandom alatt lévő kegyelmes Urunk Hadainak serio, és így keményen parancsolom, senki az meg nevezett Vásárhelyi Bíró Úr házához be szállani, ott valami alkalmtlanságot , lövöldözést avagy egyéb névvel nevezhető excessust el követni semmi képpen ne merészelje. Egyéb iránt az, aki ebben ellenkezőt cselekszik, kegyelmes urnk ő nagysága Edictuma szerint példás halállal kelletik halni." (Közli Benkő Károly : Marosvásárhely leírása 1862)
Ugyancsak Benkő Károly a vásárhelyi jezsuiták házi krónikáskönyvéből az alábbiakban jegyzi ki a nagy fejedelemiktatás tényét:
"II. Rákóczi Ferenc 28 éves ifjú, Vásárhelyen polgár Szabó Ferenc házánál volt szállva. A város végén, szabad helyen (ma ez Dinnyeföld utcának hivatik), zöld posztóval volt bévont réten eskettetett fel. Mivel a jezsuitáknak fából készült kis imaházuk (melynek helyére a mai két ágú tornyú piaci kőtemplom van építve) és környéke szűk volt ily nagy ünnepély befogadtatására, - mit "Téged Isten dicsérünk" éneklése követett. Jelen voltak e szertartáson az Erdélyi Főrendek és Körözsi a II. Rákóczi Ferenc kincstárnoka, Alamisnássi Zychi Pál, Minorita Páter Kéri, Lámprik Imre, Bentsik Márton, Antalfi és Mocsonoki Pál, négy székely esperesek, kik közül a legelső és négy utóbbi tevék a szolgálatot. Antalfi latin, Mocsonoki magyar beszédet tartván. A jezsuiták részéről Horváth András kolozsvári, Menyhárd András főnökök és Radványi Eusebeus tövisi esperest is, úgy a főbb protestáns papok sat. A mindezek e becses kéziratban "Historia Missionis Wasarhelyiensis societatis Jesu" az 59., 60., 61. lapjain leíródnak."
"Histoire des Revolutions de Hongroi ...." címen jelentek meg hat kötetben II. Rákóczi Ferenc emlékiratai, amelynek ötödik kötetében a Fejedelem önmaga írja meg "Vásárhelyi tényeit". A jelzett kötet 337-350 lapjáig a francia eredetiből fordított és Benkő Károly kézirat gyűjteményéből vett "betüről-betüre" másolatát adjuk közre, mint alább következik:
"Munkácsról jöttem Erdélybe, velem voltak házi seregeim , magyarországi szövetkezettek követei, kik a végre jöttek, hogy az erdélyi Rendeket szólítsák magokhoz csatlakozásra, de kik bizatásokat végben nem vihették a zsibói szerencsétlen ütközet miatt. A Karika hegyen jöttem bé. Az erdélyi Rendek össze valának híva Vásárhelyre az ország közepében. Én követém utamat, s megérkeztem tíz nappal a gyűlés kinyitása előtt megszállottam bizonyos helyre a városban, hogy előlegesen megtudjam azon feltételeket, melyekre a fejedelmek beiktatásuk alkalmával meg kell, hogy esküdjenek. Bajom volt Pekrivel, akiben senkinek nem volt bizodalma, de mivel ő szavakban nagyon hatalmas volt, sok zavart és zándorodást okozott. Gróf Mikes jó katolikus és a székelyek között nagy bizalmú, kiknek kpitánya volt, egy könnyű és hivékeny elméjű. Pekri őtet forgatta, hová akarta. A két vén Bartsai testvérek az Apafi puha kormánya alatt megvénülve, nem tudtak egyebet, csak a múlt idő régi históriáit emlegették, anélkül, hogy a régit is értették, éppen így Thorockai is. Ezek voltak a főbbek, akikre a nemesség hallgatott, s magát az ők előitéleteikkel betöltötte. Én nem láttam ebben a fejedelemségben semmi gyönyörüséget, de igen sok bajt. Mert az én eleim régebben gyanusíttatva lévén afelől, hogy a fejedelemséghez az ők házukban örökíteni szándékoztak volna, az erdélyiek óvásokat akartak tenni feltételek által, hogy azokat nékem előmbe adják. Én határozott valék egyszeriben vissza térni anélkül: hogy a városba bé mennék, mintsem elfogadjam az Apafi feltételeit, melynek több pontjai a fejedelmi méltósággal ellenkeztek. Utoljára ők megegyeztek előmbe tenni az én eleimnek feltételeit és kevés napok alatt minden ki lett egyenlítve - azon kivül, hogy nem tudtam a Rendeket reá venni a pápista érseknek beiktatásában. Minden bevett vallásból ott volt egy képviselő, a törvények tökéletes egyenlőséget parancsoltak azok között, arra nézve, ami azoknak a gyakorlását illeti, egy törvény által, amelyet ők uniónak neveznek, mi terhes büntetéseket foglal magában az ellenszegülők ellen. Előmbe rakták az okokat ezen beiktatás ellen, melyekért harcoltam mindaddig, hogy Pekrit elhallgattattam, - akit én egészen nyílván használtam e tárgyban - de utoljára végképp el kellett állnom e követelésemtől, - mi szerint nem volt egyéb hátra, mint az én bejövetelemnek és elfogadtatásomnak szertartását szabályozni. A vénebbek nem tudtak semmit az ők régi szokásaikról, amire nézve talán a Báthoriak uralkodásától fogva nem volt semmi reális szabály. Ezt az időszakot azért sorolom elő : mivel ezen időtől fogva a vének meg nem szüntek volna utazni (a közlekedés gátolva lévén), mert az osztrák ház hova tovább mindinkább elhatalmaskodván Magyarországon és igen sok alkalommal ki tüntetvén Erdélyre nézve célját, ezen fejedelmek kényszerítve látták magukat, hogy a törökkel tartsanak. Bocskai Zsigmond, az én nagy elődöm, Báthori Gábor, aki csak kevés ideig uralkodott és a két Györgyök, az én eleim tartottak némi mértéket ezen alá adásokban. De az ő haláluk után a Barcsai, Kemény János és Rhédei cselszövéseikért mind ugyan azon időben követelék a Fejedelemséget, meg lévén oszolva a Rendek.Apafi hódolt a Portának alacsonyul, nagyobb aláadással, mint a törökök maguk kívánták volna, ha ezt nékik önként nem ajánlják, meglehet az is: hogy a fejedelmek beiktatása alkalmával gyakorlott szertartások eltöröltettek, midőn a protestáns vallás uralkodóvá lett, de midőn azon felül semmit sem tudtak tenni.
Én igyekeztem magamat alkalmazni a magyar királyoknak koronázási szokásaihoz. Színhelyet igazítottak több utakra szabad mezőn a város előtt, az én alamisnásom oltárt tett egy feszülettel, a Rendek azután azon az úton jöttek előmbe, le akartak szállni lovaikról, de én elejekbe terjesztém, hogy az nem illik beiktatásom előtt, míg azt én magam nem teszem. Innen van, hogy Magyarországon is sátorokat csinálnak azon helyeken, ahol fogadják a választott királyt, hol ő a lábát földre teszi és őt a sátorban szónoklattal tisztelik meg. Tudattam velük, hogy ez egy a Rendek kiváltságai közül, kik az ők fejedelmeiben nem ismerik a főnöki tulajdont addig, ameddig ő meg nem esküdt, a törvények és feltételek megtartására, melyeket neki a Rendek eleibe tesznek. Több hasonló alkalmam volt nekik szemeiket megnyitni. Ők nekem ezt a dicsnevet adták: „haza atyja” - mondhatom, hogy az illett azon belső érzelmekhez, melyek bennem irántuk voltak.
Megérkezve a színhelyhez, és leszállva a földre, engem az előkelők vittek és itten minden vallásnak papjai el voltak rang szerint helyezve, kivéve a katolikus érseket, aki képviseltetett az én első alamisnásom által, ki fehér templomi díszöltönyben volt, egy itélő mester, mely hivatal szinte egyenlő az első elnökével, tartott nékem egy órai beszédet, elő sorolta_ hogy Isten adja a jó és rossz fejedelmeket, hogy megáldja, vagy megfenyíise a népeket, melyeket alájuk vet, - így folytatta, rajzolván emezeknek és amazoknak jellemét és réám nezve kedvezően rekesztette be. Én az én feleletemet azon kezdettem : hogy kértem az Istent, adjon nekem bölcsességet, a Salamon szavaival végeztem atyai indulat biztosításával, melyet éreztem azon nép iránt, kit az Isten reám bízott ezen napon a Rendek határozata által. Minek végeztével közelítvén az oltárhoz, az alamisnás előmbe tette az Evangéliumot azon formával, mely a törvények testében is elő van szabva; én azt fennhangon elmondottam, akkor nékem éljent kiáltottak. Az én testőrségem hadilag állítva egy jó ágyúlövésnyire lövéseket tett. Megindulánk, én leszállottam a katolikusok városban lévő kápolnájánál, ahol a helyi pap harsogva énekelte : „Téged Isten dicsérük”-et. Másnap az én házi seregeim mentek Szeben ostromára. Ne lehessen azonban mondani, hogy én megbántottam az országgyűlést, melynek tartatni kellett, annak menyílásakor kineveztem a tanácsnokokat akik képviselik a Rendeket, midőn azok nincsenek összegyűlve, és akiket kötelezi magát a Fejedelemség minden dolgaiban vélekedéseik iránt kihallgatni. Nem töltöttem be a 12 számokat, hogy ne zárjak ki egészen némely előkelőket, akik a németekkel Szebenben be voltak rekesztve, hasonlóképpen neveztem Személyest, aki egy volt a fejedelmi fentebb említett tanácsnokok közül, - a Rendek táblájának Elnöke, az ő tanácsnokainak egy hosszú lajstromával, akiket hasonlólag kineveztem. Ezeket a Tábla gyermekeinek hívják, ők szedik össze a követek szózatait, azokhoz adják a magukét és az Elnök leteszi egy irományba a két Ítélő Mesterektőli határozatokat. Azután jelöl követeket, hogy azokat a Fejedelemnek előterjessze, ki aztán a tanácskozásban elfogadja, ő végez és az ő helybenhagyása ad erőt a törvénynek, miket a Fejedelem az ő neve alatt közzé tészen megerősítés formájában. Az országgyűlés kezdetekor a Fejedelem elküldi a tanácsnok követek által az ő előkivánatait a Rendeknek, ők azok a Személyesnek kézbesítik, azután a Rendek elé küldik az ők vélekedéseiket a Személyes keze által a Fejedelemnek. Nékem semmi különös nézetem nem volt ezen gyűlésben ; nem adtam elő egyebeket, mint azon rendelvényeket, melyek a hadra tartóztak, mire nézve kértem a segedelmezést. A Fejedelemségnek kincse vagyon egy Tanácsoknak ügyelete alatt, kinek kincstárnok címe van, a Fejedelem uradalmainak és jövedelmeinek egy külön felvigyázójuk lévén, azoknak semmi közük nincs ezen kincshez. Minden a teljes országgyűlésen kirótt adók oda mennek be, - én jó akaratomnak jeléűl és azon kivánságból , hogy a népemet könnyebbítsem, ehhez adtam azoknak elvett javait, akik az én hűségemre nem állottak.
Minden erőlködésem dacára nem gátolhattam meg egy törvényt, mely minden erdélyi seregeimet megdöntötte, t. i. hogy minden földesúr az ő alattvalóját vissza veheti, aki az ő megegyezése nélkül állott a seregben, - bármily sületlen volt is ez a törvény, egy olyan természetű hadra, amilyent folytattunk, - az valóban fellázította volna az erdélyiek indulatait, ha én azt helyben nem hagytam volna, Mert a fejükbe vették, hogy az én tagadásom csak azon szándékból jöve, mivel én feltettem volna, hogy az ők tulajdon alattvalóik fegyverét arra használjam, hogy magamat önuralkodóvá, zsarnokká tegyem. Az állított politikusok azt mondották : távol vannak, hogy ők rólam ilyen gondolattal legyenek, de ha az urak megfosztják magukat ettől az abszolút joguktól, melyekkel bírnak az ők alattvalóik felett, ezen példa egy más rossz szándékú fejedelemnek szolgálhatna eszközül. Én bámultam, hogy a legokosabbak sem fogták fel, hogy egy olyan hadról van kérdés, amely által azon cél érődne el, hogy szabadságainkat visszanyerjük, melyekkel már akaránk élni. Nagyon sajnálva éreztem, hogy amit én tettem az ők szabadságaik szeretetéből, engem gyanusítani látszottak, mivel valóban csak tőlem függött vissza élni a nép első hevével és Erdélyt bírni anélkül, hogy szó sem lenne a Rendek összehívásáról sem a választásról. De ez a sorsuk a Választó Fejedelmeknek, hogy örökké gyanusíttatnak, és ha az ők tulajdon lelkiismeretük őket nem csendesíti, ők örökké szerencsétlenek volnának. Azonban semmit se lehet kevésbé hinni mint azt : hogy őket meg lehet zabolázni eskük és törvények által, ha a lelkiismeret nem szabályozza az ők maguk viseletét. Én megegyeztem utoljára ezen törvényben, mivel úgy gondoltam, hogy Erdély bírása Magyarország felszabadításától függ; a helyett, hogy én sohase tudnám tulajdon erőm által magamat Erdélyben fenntartani, ha a császár fegyverei Magyarországot meghódoltatnák, mivel az erősség sokáig nem tartaná ki.
Nekem nagyon bajos volt az erdélyieket kielégíteni, még ha az ők törvényeiket végre hajtanám is. Ezen nemzetnek legfőbb erejét a székelyeknek kelle tenni ;nekik mindig élni kell vala az ők nemességi szabadalmaikkal. Valóban az ők tulajdon természetük szerint igazságosok, egyenes szívüek, bátrak és engedelmesek lévén, ők nagyon alkalmatosak a hadakozásra, de ők tulajdon tisztviselőik által, akiket egy kiáltó és törvényekkel ellenkező visszaélés által kivettek a hadi szolgálat alól - azon feltétel alá voltak vetve: hogy műveljék az ő földeiket. Azoknak akik lóval szolgáltak, lándzsásoknak kellett lenni ; de én úgy találtam, hogy ezen az én elődöm idejében, nagyon hadakozó és virágzó nemzet erősen elszegényedett vala, nemcsak a németeknek huza-vonása miatt, de az ők tisztviselőiknek rossz eljárásai miatt is, úgy hogy nem volt teljességgel elégséges az ország védelmére. És ha én evégre Magyarország seregeit kihoznám, ezek idegeneknek lenni tetszenének az erdélyieknek ; kik panaszolnának és azt mondanák, hogy én őket szolgaság alá akarnám vetni.
Ezen törvény szerint, melyről éppen most szólék, az urak oly móddal bánnának az ők alattvalóikkal, akik a fegyvert hordoznák, amit én valójában sajnálnék. - E szerint nékem csak kevés nemzeti seregeim voltanak. Sürgettem a dolgot amint csak lehetett, hogy elvégezzem az országgyűlést, mivel összehívtam A Szövetséges Rendeket Ónodra, május hónapjára.
Az erdélyi gyűlés tartása alatt közkihallgatást (audientiat) adtam vala Dezaller marquisnak, amelyben az ő urának, franciák királyának az én erdélyi trónusra jutásom szerencséltetéserőli levelét előmutatta. A Szövetséges Rendek küldöttei is közaudentiát nyertek és az erdélyi Rendek megegyeztek az ők feladataikban. Ők hasonlólag tanácsosokat küldöttek az onodi gyülésre.
Az országgyűlés elvégeztetvén, a Rendek testületileg az én trónom elé jöttek, előmbe terjesztették az ők tanácskozásaikat, melyeket én alá írtam, s azzal ők eltávoztak.
Én kevés napok múlva mentem Radnótra, egy a Maros mellett kellemesen elhelyezett kastélyba, és az én házamnak eredeti uradalmába. Ezen utat tévén, 3000 székelyt vettem szemügy alá, akik nagyobb részint botokkal voltak felfegyverezve. Hogy ezen nemzetnek lekét emeljem, egy Cserei nevű nemes embernek, azt a comissiot adtam, hogy nekem egy lándzsás ezredet alkosson, amelyet én az én házam seregéhez csatolják. Ő ezt nagyon jól fogadta és nékem megkülönböztetéssel szolgált. - Innen menvén Kolozsvárra, kerített városba, egy száz nemes emberekből való csapatnak nemesek társasága neve alatt felállítási szertartását tettem meg, melynek én valék ezredese. Akik ebbe beállottak, azoknak az ők főispánjaiktól érvényes bizonyítványokat kellett előmutatni, hogy ők régi nemesi szülőktől származtak. Fel valának fegyverkezve karabélyokkal, pisztolyokkal és szablyákkal, s közülük kettőnek mindig az én szobámnak ajtójánál kellett őrizeten lenni. Ezek gyalog és lóháton gyakorlottak valának. Szándékom volt ezen időben állítani egy katonai rendet "Isteni Gondviselés" címe alatt, melynek ezen csapat alapjául kell vala hogy szolgáljon az ők alezredesük Kemény Simon vezényelvén, - hazam előtt ment el lóháton és a csapatnál leszállván, őket az audetias szálába hoztan hol a Rendek neveiket felolvastatván megesküdtek: hogy soha egymást el nem hagyják a had eseteiben, és soha nemességükhöz méltatlan tényeket végbe nem visznek."

Ezen rendelvény Magyarország és Erdély nemessége között nemes versenyt szült: "az egykor betöltötte volna várakozásomat, ha Isten kinek dicsőség légyen mind azért, mit mível, nem rendelte volna másképpen". A fényes beiktatás után a kurucok szerencsecsillaga hamarosan hanyatlóba került. A diadalmas győzelmeket vesztett csaták váltották fel. A nemzet árulóival megsokasodott labanc- csapatok elfojtották a szabadságszeretet fellobbanását. Földönfutó bújdosóvá lettek a szabadsághősök és üldözött vadakká, akik a szent mozgalom zászlaja alatt mindvégig kitartottak.
Maros szék főurai közül a kuruc időkben szerepet vittek és ismeretesek: Bethlen Sámuel marosszéki főkapitány aki, előzőleg a kuruc zászlók alatt szolgált, majd Tiege és Rabutin mellé pártolt és a labancokkal együtt a szabadságmozgalom letöréséért harcolt. Ugyancsak a gyulakuti Lázár György marosszéki főkirálybíró még a beiktatás előtt Szebenbe, a német hadak védelme alá menekült. Nagy ellenzéke volt Rákóczinak id. Jósika Gábor marosszéki főkirálybíró, a német kormányalakulat tagja, de akinek hasonnevű fiát már a bújdosó kurucok közt találjuk fel. Ennek ellenében Maros szék vezető férfiai közül mindvégig híven kitartott Rákóczi mellett és a szabadságmozgalmak lelkes támogatójának bizonyult makfalvi Dósa Péter marosszéki alkirálybíró.
A Rákóczi forradalom utolsó fellobbanása Maros széken a mezőmadarasi Medgyespad nevű hely csataterén történt, 1708-ban, amikor Károlyi labanccsapata harmadszor és utoljára elfoglalta Erdélyt. Nyúzó kapitány elszánt kurucaival, utolsó erőfeszítéssel a Mezőségre csapott és Madaras mellett néhányszáz németet levágott. A Mezőmadaras melletti Medgyespadnál ma is léteznek a halmok, melyek alá az itt elesett németek vannak eltemetve. Ez volt utolsó győzelme az Erdély szabadságáért és alkotmányáért folytatott küzdelemnek, mert Kirchbaum generális Szeben felől nagy erővel támadott és végleg letiporta a szabadságmozgalmakat. Ezek után Marosvásárhely város 1708 évi eredeti lajstromából a következőket jegyezzük ki: "Kirchbaum tábornok parancsolja : hogy bárhol aki kurucokat talál , mint hazaháborítókat, ölje meg." Ugyanez év lajstromában olvassuk :
"II Rákóczi Fernc pártjáról az Osztrák ház hűségére térőknek kegyelem adni hírdettetik."
A daliás idők letűntek és helyébe az osztrák ház vég nélküli uralma nehezedett. Noha a tárogató bús panaszos hangja még sokáig visszasírta a kuruc világ korát és a bújdosók vágyakozóan tekintettek a Zágon felett fénylő csillag irányába, az új nemzedéket már arra a hazug eszmére nevelték, hogy a béke, a boldogság, az öröm, a jólét csakis a kétfejű sas szárnyai alatt honol. Így hát nem csoda ha a "felsőbbség" legyezésére, császárimádattal eltelve, néhai jó Borosnyai Lukács János professzor uram "Régi és új Vásárhely" című és 1836-ban megjelent verses krónikájában, a következőkben uralkodó Habsburgok méltatása mellett II. Rákóczi Ferencet és korát ferde beállításba helyezi, amint zengi:
Híres kuruc világ országunkba jőve,
S minket magyarokul majd semmivé teve
Meg adá adóját a vissza vonásnak,
S egynek a másikkal élni nem tudásnak,
Savanyú kovászát mégis kellegetjük,
Hányszor lett keserű, meg sem emlegetjük.
Hogy Rákóczi Fernc negédességével,
Nem gondola semmit Hazánk mély sebével.
Újra ki kelleté mérges kovászának
Mirigyit, kárára a magyar Hazának.
Öletett, pusztított mindent általjában,
Mint most vagyon, s írják Spanyol országban.

A jó öreg krónikás verselő mindenesetre jellemzi a kor kétszínű, hazug hangulatát.
A történelem azonban Rákóczinak adott igazat, amikor a kiadvány megjelenése után 12 évre, tehát1848-ban a magyar nemzet újra fegyvert fogott az alkotmányt semmibe vevő, a nemzeti szabadságot eltipró Habsburg ház ellen. A nagy kuruc fejedelem és szabadsághős emlékét megörökítve nevezték el Marosvásárhelyen a Kövecsest II. Rákóczi Ferenc utcának, amely ma Avram Iancu utca a hivatalos változatában.
Az utolsó erdélyi fejedelmi beiktatás emlékére emelték a Nagyszentkirály és Kisszentkirály utcák (Kossuth L. és Arany J. ) torkolásánál képzett téren II. Rákóczi Ferenc mellszobrát (Székely Károly szoborművét), melyet a beiktatás 200 éves fordulóján, 1907. október 29-én leplezték le. Az impériumváltozás évében: 1918-ban porrá zúzva találták meg, majd darabjait ismeretlen helyre széthordták.
A Maroson átvezető fából épült Bodor híd helyet épült 1910-11-ben a mostani vashíd, amelyet annak emlékére neveztek el Rákóczi hídnak, hogy a nagy kuruc fejedelem (1707 március 28-án) itt kelt át a Maroson fejedelemmé iktatására.
A nevek változtak, a márványszobor pórba dőlt, eltűnt de II. Rákóczi Ferenc nevét nem lehet letörölni Erdély történelmi lapjairól és kiirtani a magyar szívekből. A régi Kövecses és a marosi vashíd, ha nem is felírásos táblán, de az emlékezés tábláján a szabadság önzetlen bajnokának mindenektől kijáró tisztelet jussán, Rákóczi nevét viselik ma is.
Minden jog fenntartva©dr. Flórián Csaba 2004-2008
  A honlapon látható képeslapok Gáll József gyűjteményéből származnak.
További felhasználásuk, kizárólag a tulajdonos hozzájárulásával lehetséges.