NYILATKOZAT

Magyar Közélet, I. évfolyam, 5. szám, 1997 október
http://www.hhrf.org/mk/710mk/710mk8.htm

A marosvásárhelyi volt Református Kollégium — jelenlegi Bolyai Farkas Líceum — öregdiákjai és minden jelenlevô, akik összegyűltünk ünnepelni ôsi iskolánk fennállásának 440. évfordulóját, csatlakozva a romániai magyar történelmi egyházak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Közművelôdési Egyesület, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint más hazai magyar civil szervezetek eddigi folyamodványaihoz és törekvéseihez, azzal a határozott óhajjal fordulunk Románia elnökéhez, kormányához, az oktatásügyi minisztériumhoz, hogy szerezzenek érvényt annak az 1990 februárjában hozott tanügyminisztériumi döntésnek, amelynek értelmében a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum az 1997–1998-as tanévtôl újra magyar tannyelvu iskolaként muködhet, hasonlóan a kolozsvári, szatmári, sepsiszentgyörgyi, brassói, csíkszeredai, temesvári testvérintézményeinkhez.

Az 1557-ben alapított marosvásárhelyi Református Kollégium minden idôben a tudás, a felvilágosultság, a humánum, a tolerancia, a demokrácia, az anyanyelvű kultúra erôs vára volt. Az ôsi alma mater mégis a kommunista rendszer áldozatául esett, elôbb felekezeti, majd magyar jellegétôl fosztotta meg.

Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az UNESCO által 1960. december 14-én elfogadott, az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemre vonatkozó egyezmény, amelyet Románia is ratifikált, leszögezi: nem jelent szeparatizmust az olyan oktatási intézmények létesítése, amelyek nemek szerint, illetve nyelvi vagy vallási alapon különülnek el.

Az oktatási törvényt nemrég módosító sürgôsségi kormányrendelet, mely megszünteti a nemzetiségi oktatásban még megnyilvánuló tilalmakat, lehetôséget teremt arra, hogy tanintézetünk újra visszanyerje eredeti jellegét. Az újból magyar tannyelvuvé váló Református Kollégium — Bolyai Farkas Líceum — a román–magyar történelmi megbékélés igen fontos jele lehet, ezért reméljük, hogy a marosvásárhelyi román nemzetiségu polgártársaink is támogatni fognak ebben a törekvésünkben.

Marosvásárhely, 1997. szeptember 7.

Molnos Lajos

Dr. Oláh-Gál Róbert: A Bolyai testvérek
Népújság, LIII. évfolyam 256. (14916) sz. 2001. november 1., csütörtök

Kedves János Bátyám!

"Bolya Februar 14-én 857
(alatta János írása: vettem 24/2 -én)

Rég óhajtom becses sorait olvashatni - de már a' hosszas várakozásba türelmem is kimerülve, reményemet vesztém azon örömben részesülhetni-okul betegség, vagy talán a velem is nagyon közös rest levél írási hajlamot tulajdonítom - mind ezek mellett is restségemet meghazudtolva, is jó példát mutatni kívánva - tollat vevék kezembe János Bátyámat e sorok által fölkeresni, melyek ohajtom, hogy a' lehető legjobb egészségben talályák.

Gyakori levelezésre az igaz, hogy tárgy kell, de ha tudományunk nem talál is - gondolom mint rokon keblüek az érzés szálai közt találhatunk oly hurokra, melyek összhangzok- tehát félre a' halgatással; mert a néma belmágnesi vonzodás nem elég, ha kül jelek által ki nem mutatjuk szívünk érzéseit - nem értem ez alatt a' tolakodo szeretetet - mert az soha sem volt emberem - hanem csak azon tiszta testvéri indulatot melyre János Bátyám részéről is a' legohajtandobb vísszhangra számítok". - Az Öreg nem léte akkora urességet hagyott hátra rám nézve mintha puszta volna a föld - s azt gondoltam, hogy Vásárhelyről távozva könyebben feladom, de megfordítva, az itteni egyhangu falusi magány még inkább elöídézi a multak emlékeit- mint ha szüntelen körültem lebegne a' nagy hallott szelleme.

Foglalkozásom a'mikor a' próza engedi - olvasás - hegedülgetés - Végát is elövettem volt, de az Algebrába nem messze haladhattam, nem lévén ki utasíttson - Czudar helyzet ez az enyém is - nincs egy fölemelkedett lelku ember kivel egy lelkes szót lehessen szollani, még szerentsém van Karolinával, hogy a' musikát tudja élvezni - Még Jenei sem tudott egész magányba élni Ô is gyakran kirepült bagoly fészkéből - hiszen eszme cserélés vita által meg ujjul s fejlik a lélek - de megöl a prozai helyzet, osztán bár valami zsiros anyagi haszonnal volna egybekötve - de a helyett csak a fekete gond marad, a melybe ha bele sülyed az ember elkábittya és elbutitja - érzem, hogy míg sok öszve todult anyagi bajaimból ki nem gázolok, kedélyem jobb lendületet nem kap.

Szeretném tudni, hogy már ennyi idő után hogy áll a' mi örökösödésünk dolga, eddig a fának egy jelentékeny része elfogyhatott - a' borok ujboli feltöltést várnak - ha a' hivatal részéről a'dolog nincs eligazitva még osztán az őrzőkre kell költeni nagyrészt - A temetési költséget a Collégium még mind a Cassába tartya látom bár Domáldért jött volna valaki tudakozodni, de látom nem alkalmatlankodnak a' vevők igen sokat, már pedig én ha valamerről pénzt nem látok az igaz hogy sárba vagyok- szoval mível az ember élete az anyagi szükségeknek is alája van vetve, nagyon szeretném ha János Bátyám minél sürgössen tudosítana a'dolgok miben léte felől - de arra instálom, hogy irjon (ha retour mellett nem is, bár) simplex recomandatio mellett, mert a' posták nagyon rendetlenek.

Mindezek után a' lehetö legjobb egésséget megelégedést ohajtva Karolinával együtt magamat testvéri indulattyába ajánlva tisztelettel öröklök

Kedves János Bátyám

Szerető őcse Bolyai Gergely

U.I: Recte! Szinte feledém megírni, pedig tudom, hogy nehezen mozdítható ember, hogy úgy rendezze dolgát, hogy a' természet kinyílása idejét tölcsük együtt."

A fenti levél eredetije, a MTA Könyvtár Kézirattárának tulajdona. A levél tíz nap alatt jött el Bolyáról. (Fontos adat, mert ez is közvetett bizonyíték, hogy pl. Gergely nem lehetett jelen János temetésén). Magyarázatot csak az igényel, hogy Vega egy algebrai alapmű volt Farkas tanter- vében. Gergely és János között 24 év korkülönbség volt, de azért János nagy szeretettel fordult öccséhez. Ami számomra nagyon izgalmas volt, hogy a Marosvásárhelyi Állami Levéltárban megtaláltam Bolyai Farkas hagyatékának a törvényszéki lezárását. Ez 1864-ben történt. Tehát csak János halála után négy évvel zárták le Farkas hagyatéki tárgyalását, míg a Jánosét már 1862-ben lezárták. (Sajnos János hagyatéki iratcsomójának már csak a nyoma van a levéltárban, valaki, még 1918 előtt
"magáévá tette".) Farkas hagyatékának a lezárásából megtudhatjuk pontosan, hogy Gergelyt 1826. május 31-én keresztelték Marosvásárhelyen,
"Kereszt Attya Méltóságos Groff Teleki István Urfi, Kereszt Annya Méltoságos Zeyk Borbála Kis Asszony". A két Bolyai fiú örökösödése nem ment egyszeruen, mert János és Gergely a Kollégium felé is követeléssel fordult. Valószínu ezért is húzódott nyolc évig Bolyai Farkas hagyatékának a lezárása. Gergely 1826 tavaszán született, míg november 3-án írta János a híres temesvári levelét apjának, amiben értesíti, hogy megalkotta a "nem-euklideszi" világot. Ez a dátum csak egy véletlen egybeesése, Széchenyi István ama bejelentésével, hogy egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására fölajánlja. Ezért ezt a napot a magyar tudomány napjának nyilvánították.

Érdemes Gergely levelének cikornyás, Bolyai Farkas-i stílusára is felfigyelni, de engem az a nagy szakadék késztetett e cikk megírására, ami e levélből kiáradó szeretet és a János halála után, Bolyai Gergely-i vélekedés között tátong. Hihetetlen, de a következő sorokat is Gergely írta, Koncz Józsefnek, a Koncz Kódex névadójának:

"Jánosnak is sok levele volt, melyeket a legdühösebb viszongásaik (apa és fia) idejében, mikor szolgálatban volt írt; de mind megsemmí-sítettem. Azokban igaz, hogy roppant sok mathematicum volt, de annál több scandalum, ugy hogy még halálom után se szerettem volna, hogy napvilágot lássanak.

Szóval: János Mathematican, hegedün és kardon kívul nem ütötte a mértéket semmi tekintetben, csak hogy de morsus aus bene aut nihil. Fájt az az apának, fájt a testvérnek, de nem lehetett segíteni rajta". Az utóbbi levelező lapon kérdezed mikor született és halt meg János? "Született 1802. december 15-én, meghalt 1860. január 27-én, kár, hogy a férj (férfi) korában nem halt meg, hogy ne mocskolta volna be multját". Bolyai Gergely 1884. aug 20-án ezeket jegyezte fel János testvéréről, és írta meg Koncz Józsefnek.

Nem is értem, hogyan változott így meg Gergely vélekedése Jánosról. Még ebben a mostohatestvéri kapcsolatban is kitunik János embersége. Ô ilyeneket sohasem írt le Gergely öccséről. Sajnos, a Bolyai Jánosról keringő téveszmék és mesék egyik kútfője éppen Gergely volt. Gergelytől életrajzi adatokat kért Koncz József és Szily Kálmán is. Ezeket aztán Szily "akadémiai" rangra emelte, mert bemutatta az Akadémia ülésein és ki is nyomtatták.

Íme, mivel fejezi be levelét Koncz József, amelyet Szily Kálmánhoz, az Akadémia főtitkárához intéz:

"Igen tisztelt Nagyságos Tanár úr!

Megtisztelő felszólítására van szerencsém a Bolyai Jánosra vonatkozó életrajzi adattöredékeket - úgy, amint testvére, Bolyai Gergely lejegyezett, tisztelettel küldeni, hogy ha talán még ezek nem volnának Nagyságtoknak birtokában. A ref. temetőben van eltemetve; sírját nem jelöli emlék. Óhajtottam volna, hogy bármily egyszeru állítassék neki is, illetőleg a sírjához, az atyja emlékkövének leleplezése alkalmával, de a bizottság nem volt hajlandó erre - a Farkas emlékkövének gyult pénzből fennmaradott 100 Ft-ot "Bolyai alap" czímen ösztöndíjúl rendelve s kamatját évente a 4 felsőbb gym. osztály növendékei között a mennyiségtanban a legkitunőbbnek jutalmul kiadatni határozta.

Megkülönböztetett tisztelettel vagyok a Nagyságos tanár úr szolgálatára mindig kész szolgája

Koncz József

Mvásárhely, 1885 II. 6."

Az első Bolyai-bizottság, amely arra volt hivatva, hogy Farkasnak emlékkövet állítson, ezt a legelemibb kegyeleti cselekedetet is megtagadta Jánostól 1884-ben. Még tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Schmidt Ferenc építész, a legelső Bolyai-kutató Marosvásárhelyre utazzon és felkutassa János sírját. Szerencsére még élt Szőcs Júlia, aki meg tudta mutatni, hogy hol volt eltemetve János. Így 1894-ben Jánosnak is sírkövet állítottak. Azt a kérdést magamnak is feltettem, hogy hol pihent János 51 éven át a marosvásárhelyi református temetőben? Ugyanis csak 1911-ben exhumálták és költöztették a mai helyére. Erre nézve csak egy adattal rendelkezem, mégpedig Vass Tamás református pap visszaemlékezésére, amit a Kemény Zsigmond Társaság egyik felolvasóestéjén tartott 1896-ban és megjelentette a Marosvásárhelyi Füzetek 1897. januári számában:

"Most naponta eljárok sirja mellett, mely ott van a temető felső részén, néhány lépésre a felvezető uttól, jobbra. S mikor azt a darabos, szürke, hideg követ látom, mellyel nyugvó helyét a természettudományi társulat megjelölte, mindannyiszor eszembe jut ez a találkozás s az a hideg hang mely a sodromból szinte kivert." (Mint református pap, sokat járhatott temetni a sírkertbe. Érdemes lenne újra közreadni Vass Tamás irodalmilag érdekes, de mint minden akkori marosvásárhelyi polgárnak, erősen szubjektív és egyoldalú vélekedését Bolyai Jánosról.)

Oláh-Gál Róbert, Csíkszereda: Bolyai Jánosék szomszédjai
Népújság, LIII. évfolyam 130. (14790) sz., 2001. június 7., csütörtök

Engedjék meg, hogy szerény írásommal tisztelettel köszöntsem dr. Kiss Elemér professzort, akit a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választott! Bizonyára a kedves olvasók emlékeznek, hogy korábbi írásomban rámutattam arra a házra a Bulevard sétányon, ahol Bolyai János családjával 1846- 1852 (1857) között élt. Két cikkemben csak közvetett bizonyítékaim voltak, de miután a marosvásárhelyi Levéltárban megtaláltam Orbán Rozália háromoldalas beadványát, most már minden kétséget kizáró dokumentum áll a rendelkezésünkre, hogy valóban abban a kis hajlékban laktak.

Nem szeretném itt újra részletezni azt a témát, csupán egy kis idézetet közlök a beadványból. "Orbán Rozália idén Május 18.-án 1923 számok alatt tanácsunkhoz adott panaszos K. levelében azt terjesztvén fel hogy a vár melletti utczában mult 845 dik esztendôben vásárlott (jószágán fennálló) a régiség miatt omlófélben levô, le roskadt házának, elpusztult és már használhatatlanná vált dulô félben levô sövény falai és ugyan sövény kéménye hellyett, téglából valo falakat és kéményt vett intézetbe épiteni - éppen a' meg romladozatt használhatatlan régi sövény falakatt és sövény kéménynek hellyébe; de midôn ezen építéshez már hozza kezdetett, és a' falakat rakatni kezdette volna, ezen építség follyattásánal a hellyi Cs. K. Vár igazgató, Anenselfi Augus Úr által, személlyesen eltiltatatt és már most házai falak nélkül állanak fenn, azokat még csak Deszkából sem építtethet oldalt, tüzelô hellyének sincsenek falai mely miatt lehet tartani: hogy a tuz a' szél által, a fallal bé nem keritett tüzelô helyrôl, kiragadtattván, a' városonn égés okoztat házaik és a lakosok tetemesen meg károsittathatnak - és mint hogy ezen ház, melly még emberi emlékezet elôtt éppen ezen hellyen állott és áll s' csak az el pusztult, le roskadt sövény falak és kémény hellyett éppen az elöbbeniek helyébe tégla falat vonatni kiván, s ezen utczában ezen házzal egyenes vonalban több házak, sôt még merôbe téglából épült házak is vagynak; - azt kérte tanácsunktól, hogy maga közbe vetése által, épitkezése ellen, eleibe vetett törvénytelen akadálya háritassa el."

Ami talán kedvesebb és olvasmányosabb története azon régi idôknek az az, hogy kik is voltak a szomszédok. Alig két házzal a Bulevardon feljebb (a Trébely felé) lakott "orgonacsináló" Szabó János. Ez a kedves szomszéd azért érdekes, mert ô volt az egyik tanú, János és Rozália 1849-ben kötött házasságánál. A másik tanú orvostudor Engel József, róla részletesen ír Sarlóska Vince Ernô: "Bolyai János házassága a köztudatban és a dokumentumok" c. írásában. Ebben Sarlóska kifejti, hogy Engel, az MTA késôbbi levelezô tagja nyelvészettel is foglalkozott és János ezáltal kerülhetett vele kapcsolatba. Mi ezt csak annyival egészítjük ki, hogy gyógyította is, mert Engel József több receptet is felírt Jánosnak. Viszont a másik tanúról Sarlóska a következôket írja: "Látványosság azért a házasságkötés nem nagyon lehetett. Sôt, talán kissé titkolt lépés is volt, csak nagyon meghitt barátok jelenlétében, akik tudnak hallgatni is, ha a helyzet úgy kívánja. Bolyai Jánosnak becsülnie kellett azokat, akiket tanúnak hívott a családi eseményhez. Azonkívül ismerniök kellett a sajátságos körülményeket is. Az Ťorgonacsinálóť Szabó János talán a hegedumuvész passziójából volt ismert és számon tartott, de az Ťorvostudorť Engel József fölöttébb érdekes kapcsolatot sejtet." Mint látjuk, a dolgok egyszerubbek és logikusabbak: Szabó János szomszédja volt. Ez azt is igazolja, hogy itt is füllentett Bedôházi, miszerint napirenden voltak a családi perpatvarok és olyan "zajos" és "látványos" családi veszekedések voltak, hogy a szomszédok "megbotránkoztak". Ha ez igaz lett volna, akkor nem megy tanúnak a szomszéd Szabó János. (Itt én inkább Hints Dánielnének adok igazat, Hints Elek nagymamájának, aki szerint Bolyai János nem vitatkozott, ha valaki veszekedni akart vele, egyszeruen faképnél hagyta.) A másik, számunkra kedves szomszéd özvegy Szotyoriné. Lássuk, mit is mesél Szotyoriékról Hints Elek az MTA kézirattárában ôrzött hagyatékában: "Bolyai Farkas a Szotyori család mindkét tagjával jó baráti viszonyban volt. Szotyori Józsefnek mondta egy alkalommal Bolyai Farkas, ? amikor a lovaglásból hazatért és az utcán találkoztak, hogy Vedd le a kalapot a lovam elôtt, mivel meggyógyított, amire Te nem voltál képes". Tudniillik Bolyai aranyeres csomóktól szenvedett a sok ülés miatt. A lovaglás elmulasztotta aranyeres csomóit. Szotyoriné, Marossy Mária gyakran volt segítségére Bolyai Farkasnak, amikor betegeskedett. Székely Lajosnéval (Bolyai Farkas sógornôjével) együtt gyakran látogatták, istápolták az öregurat. Ehhez a Szotyorinéhoz írta Bolyai Farkas 1849. szeptember 8-án, Mária napján, a következô névnapi köszöntôt:
"Tartsa meg Isten a kedves Szotyori-anyánkat, hogy példájuk ne lelje számát honunkban, mert az elôhaladás óramutatója az anyákban van, s a fô anya csak-külön anyák által boldog. Dicséret és dicsôség az anyáknak! Az erkölcsi kiképzésnek is legelsô szent muhelye is nálunk van. Az okos anyai szeretet melegében s napfényben csiráznak az erények magvai. Onnan erednek a hôsök. Az iskolák csak ronthatják a jó alapvonásokat, de a rosszakat helyre nem hozhatják. A mai nap nevezetes anyára emlékeztet, kinek a keresztrôl csepegô vérrel hullottak a könnyei. Legyenek az itteni Máriák is annyiban hasonlók ahhoz, hogy ha az emberiség kívánja az áldozatot, gyermekeik vérezni ôk sírni tudjanak a földön, örvendve a belsô égben. (Szotyori József (1767-1833) Szotyori Józsefné Marossi Mária Anna (1782. III. 2-1860. II. 22.)." A következô Bolyai-év tiszteletére írandó cikkemben, arról az eddig a Bolyai-kutatásban teljesen ismeretlen, "frissen" (levéltári dokumentumok alapján) feltárt tényrôl fogok beszámolni, hogy Bolyai Jánosnak három gyereke volt, Dénes, Amália és Gyula. De Orbán Rozáliának 1844-ben született egy másik férfitôl egy Klára-Eliz nevu lánya és János ezt is úgy nevelte, mint a sajátjait. (Ezt a szerencsétlen sorsú lányt Orbán Rozália, János halála után Bolyai Eliz névre íratta! Így a fent idézett Sarlóska-írás sok tekintetben kiegészítésre szorul!)

BOLYAI Farkas (Bolya, 1775. február 9.- Marosvásárhely, 1856. november 20.): matematikus és sokoldalú tehetség. A marosvásárhelyi főiskola professzora, a legnagyobb magyar matematikus apja. Neve egybeforrott fiáéval. A két BOLYAI munkássága a matematika reformkorát jelentette hazánkban. életükben nem kapták meg az őket megillető elismerést, de az utókor igyekszik pótolni ezt a mulasztást. Ma már könyvtárnyira tehetők a velük foglalkozó szak- és szépirodalmi alkotások. Nemes kezdeményezés az 1993-ban létrehozott Bolyai-tábor, amely a tanulóifjúság körében igyekszik emléküket ébren tartani.

A BOLYAI-család régi székely nemesi család, amelynek fészke a Nagyszeben melletti Bolya volt. Itt született Bolyai Farkas is. Szülei már hatéves korában a nagyenyedi református kollégiumba küldték tanulni. Sokoldalú tehetsége korán megmutatkozott, különösen a nyelvtanulásban és a matematikában tűnt ki. Hamarosan a báró KEMéNY családhoz került házitanítónak. Tanítványával {együtt} 1790-ben a kolozsvári református kollégiumba iratkoznak be és öt évig ott tanulnak. A következő öt évben németországi egyetemeken folytatják tanulmányaikat. Az első állomás Jéna, utána Göttingen következik. Itt köt szoros barátságot GAUSS-szal és határozza el végleg, hogy matematikus lesz. Sokat beszélgetnek a párhuzamosok problémájáról is.

1799-ben tanítványa hazautazik és adósságának fejében "zálogul" otthagyja tanítóját. Bolyai Farkas egy év után tudja "kiváltani" magát és mivel pénze nem marad, gyalog indul haza Erdélybe. Állást nem kap, így a domáldi birtokon telepszik le. 1801-ben megnősül, felesége {árkosi Benkő Zsuzsanna}, egy kolozsvári borbély kirurgus lánya. A következő évben megszületik Kolozsváron BOLYAI JÁNOS.

1804-ben meghívják a marosvásárhelyi református kollégiumba, az akkor szervezett matematika-fizika-kémia tanszék élére. Ettől kezdve mindig Marosvásárhelyen él és 47 évig tanít a kollégiumban. A kevés fizetés miatt sok melléktevékenységet kénytelen végezni. Bérbe veszi a kollégium kocsmáját, kertészkedik, különleges kályhákat készít és árul. Emellett erdészeti és néprajzi tanulmányokat ír, szépirodalmi műveket fordít, verseskötetet jelentet meg, drámákat alkot. Irodalmi munkásságának elismeréséül az MTA 1832-ben levelező tagjának választja. Matematikai művei nem találnak megértésre. Sem az 1830-ban megjelent magyar nyelvű Aritmetika eleje, sem fő műve, az 1832—33-ban megjelent kétkötetes latin nyelvű Tentamen. Az első kötet függeléke (Appendix) volt fiának korszakalkotó munkája.

A Tentamen-t és az Appendix-et a régi barátnak, GAUSSnak küldte el bírálatra, aki egyik művet sem értékelte kellőképpen. A Tentamen-ből csak "az alaposságra és az önállóságra való becsületes törekvést" vette észre. Holott a műben fontos eredmények voltak: a végszerű területegyenlőség fogalma, a Bolyai-algoritmus, új sorkonvergencia kritérium, a párhuzamosságot helyettesítő axiómák és így tovább. Fia munkájának el nem ismerése még jobban bántotta.

Magánélete sem alakul szerencsésen. Házasságát sok veszekedés keseríti meg. Felesége 1821-ben meghal. Másodszor 1824-ben nősül. Ez a házassága boldogabb, belőle két gyermek születik. 1833-ban azonban második felesége is meghal. Ettől kezdve nem sok öröm éri életében. Fiával való kapcsolata is feszültségekkel terhes. Tudományos téren egymásra vannak utalva, matematikai problémáikat csak egymással oszthatják meg.

Bolyai Farkas 1851-ben, 76 évesen megy nyugdíjba. 1852-ben kiadja Kurzer Grundiss (Rövid vázlat) című német nyelvű művét. Ebben összefoglalja főbb matematikai gondolatait és párhuzamot von fia és LOBACSEVSZKIJ munkássága között. Ezután sokat foglalkozik az elmúlás gondolatával és tudatosan készül rá. Megírja végrendeletét, amelyben "nyolc X alatt sok x-et írt" öreg professzornak titulálja magát. A temetésén semmi ceremóniát nem kíván, még harangot sem, de hozzáteszi: "az oskola csengettyűje szólhatna".