Gecse Dániel 1768. március 7-én Közép- Szolnok megye Czigányi településén született, mint törvénytelen gyermek. Anyja Tétsi Krisztina, a marosvásárhelyi kollégium teológiaprofesszorának lánya, apja szárazajtai Gecse Benjámin, aki nem törődött vele, semmit sem hagyott a fiára. Anyja nem ment soha férjhez, éjjel-nappali varrással és egyéb munkákkal tartotta el.

Mivel "jeles és alapos készületű" bejegyzéssel végezte el a marosvásárhelyi főiskolát 1791-ben, az ifjú Gecse Dániel támogatást kapott a főegyházi tanácstól, és 1792-ben a pesti egyetemre ment. Ott széki gróf Teleki József, Ugocsa vármegye főispánja támogatta. 1798-ban szerzett doktori diplomát, amelyet Bécsben törvényesíttetett.

1799-ben rövid időre hazatért Marosvásárhelyre, de nemsokára újból a császárvárosba utazott, ahol orvosi felkészülését gyarapította, tökéletesítette. 1800-ban Olaszországban szolgált a császári hadseregben, ahol tífuszjárvány ütött ki. A betegség őt sem kímélte, épphogy életben maradt.

1800-ban Marosvásárhelyen telepedett le, járványorvosi minőségben dolgozott. Munkaköre gyakori, többnyire hosszabb ideju távolmaradással járt. 1807-ben Hunyad megyébe küldte ki a királyi főigazgató tanács az ott dühöngő epidémia elfojtásra. 1809-ben a francia háború alatt a felkelő hadsereg táborkari főorvosa volt. 1813-ban a királyi főkormányszék Brassóba rendelte a keletről átharapódzott pestis elfojtására, a következő évben hasonló minőségben Fogarasban tevékenykedett.

Hosszas és fárasztó peregrináció után, 1815-ben végleg Marosvásárhelyen maradt, édesanyjához költözött. 1817-ben városi főorvosnak és kórházi orvosnak választották meg (ekkor hunyt el elődje, Horváth Mátyás), és ezeket a munkaköröket haláláig betöltötte. A város egyik legkedveltebb orvosa volt, mivel sok szegényt ingyen gyógyított, gyógyszerrel látta el a rászorulókat. Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1824. május 13- án hunyt el.

Gazdag és felelős szakmai életpályája mellett Gecse Dániel nevéhez leginkább az általa létrehozott "emberbaráti intézet" kötődik. Az alapítvány létrehozásának gondolata akkor született meg, amikor 1818. június 28-án részt vett a marosvásárhelyi Református Főiskola állandó megtelepedésének százéves ünnepélyén. A megemlékező istentiszteletet tartó Antal János református püspök a későbbiekben felidézte Gecse Dániel hozzá intézett szavait, töprengését: "Nékem templomozás alatt elmémbe ötlék, hogy ha valaki ezelőtt száz évekkel ennek a kollégiumnak száz forintokat adott volna, oly rendeléssel, hogy annak kamatja évenként mostanig mindenkor tőkévé váljék, mi volna ma az összesített tőke?"

A kérdés nem maradt megválaszolatlanul. 1820-ban Gecse Dániel 2000 forintos kezdőtőkével alapítványt hozott létre, azzal a kikötéssel, hogy kamatai száz évig tőkésíttessenek, s azok a kituzött jótékony célra 1921. január 1- től legyenek felhasználhatók. Amikor 1823-ban, a betegeskedő Gecse Dániel végrendelkezett, újabb 6000 forinttal gyarapította az alapítvány vagyonát. Halála előtti pótvégrendeletében elrendelte, hogy minden vagyonának haszonélvezete az édesanyjáé, majd az egész összeg az alapítványhoz csatolandó. Édesanyja 1832-ben 87 éves korában hunyt el. Ebben az évben az alapítvány összvagyona 32.479 váltó magyar forint és 8 denár volt.

Gecse Dániel Institutum philanthropicum ("emberbaráti intézet") névvel illette alapítványát, amelynek az alapszabályzatát részletesen leírta, 62 paragrafusban foglalta össze. Meghagyta, hogy az összeg egyik felével a református kollégium tetszése szerint rendelkezhet majd, a másik rész felhasználásáról pedig "a főconsistorium a maga bölcs és jó elnézése szerint mindenkor szabadon határozzon". A kamatok felhasználhatóságát nem részletezi az alapszabályzat, csak arra utal, hogy "használják mindenkor bölcsen a közboldogulásra". Felhívja viszont a majdani elöljárók figyelmét a "kollégium fizikai és morális állapotjának előmozdítására".

Gecse Dániel egyike azon marosvásárhelyi orvosoknak, akik a helyi vonatkozáson túl elismert orvostudósok voltak, és maradandót alkottak az orvostudomány, valamint a jótékonyság területén. "Szépen nyilatkozik meg benne a vallási türelmesség és a magyar nemzeti érzés, mely az egész lényét átható általános emberszereteten is minduntalan átcsillog. Kívánatos volna, hogy példája ne csak elismerést és dicséretet váltson ki a lelkekben, hanem tehetősebb s milliókat szerzett orvosoknál és más polgároknál követésre is találjon" – írták róla utódai.

Gecse Dániel példamutatása a mi számunkra is kihívás. Hivatástudat, emberszeretet, közösségi felelősségérzet, áldozatkészség, ... a közösség szolgálatának mindenkori prioritása az egyéni érdekkel szemben – mind-mind ráillő jellemzők. Jó lenne, ha tehetősebb politikusaink, vállalkozóink, orvosaink stb. közül még többen lennének azok, akik nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítanák, hogy az ő követői. Hogy a ravatalnál búcsúbeszédet mondó Teleki József szavai beteljesülhessenek: "Adjon az Isten minden mívelt népnek minél több Gecse Dánielt!"