Fodor Sándor (S.) cikksorozata a Népújságban

Járom az utat...

2002 2003 2004 2005 2006 január 21 január 14 január 5 január február március április május június július augusztus szeptember pktóber november december

LVIII. évfolyam 16. (16197.) sz. 2006. január 21., szombat

Erdély fejedelme s vezérlő ejedelem ... a marosvásárhelyi Vár sétányon, ahol 2004-től II. Rákóczi Ferenc bronz mellszobra, Pokorny Attila szobrászmuvész alkotása emlékeztet arra, hogy ebben a városban került sor 1707. április 5-én a vezérlő fejedelem Erdély fejedelmi székébe való beiktatására. Magyarország közel 150 éves török uralom alól való felszabadulása a török hatalomnak 1683- ban Bécs ellen indított támadásával és az ott elszenvedett vereségével vette kezdetét. Ezt követően a keresztény hadak győzelmei, majd Buda 1686- ban való felszabadítása szükségszerűvé tette 1699-ben a karlócai béke megkötését, melyben a törökök lemondanak a megszállt területekről. Sajnos, a török uralmat kíméletlen császári elnyomás váltotta fel. Zsoldosok garázdálkodtak és kegyetlenkedtek országszerte. Először a Tokaj-hegyaljaiak tiltakoztak az elnyomás ellen, de a hatalom leverte őket, a parázs azonban tovább izzott... 1703 májusában II. Rákóczi Ferenc állott a népmozgalom élére, harcba hívta az ország népét az önkény ellen - a hazáért és a szabadságért való küzdelemre. 1704-ben II. Rákóczi Ferencet Gyulafehérváron Erdély fejedelmévé kiáltják ki, majd ezt követően 1705-ben a szécsényi országgyulésen Magyarország vezérlő fejedelmévé választják. 1707-ben itt, Marosvásárhelyen iktatják be Erdély fejedelmi székébe. A beiktatás április 5-én a Dinnyeföldön zajlott le, majd ezt követően a fejedelem hálaadó istentiszteleten vett részt a jelenlegi Keresztelő Szent János-plébániatemplom helyén lévő kis fatemplomban. Délután a Nagy Szabó Ferenc-féle ház emeleti sarokszobájában fogadta a rendek képviselőit, míg főudvarmestere a főtér megterített asztalainál látta vendégül a marosvásárhelyieket. A fejedelem április 8-án részt vett a Vártemplomban tartott országgyulésen, ahol országos jellegu kérdések megtárgyalására került sor. Marosvásárhely népe Rákóczi híve volt. 1907. október 29-én a Kossuth Lajos és az Arany János utca találkozásánál lévő kis parkban szobrot emeltek emlékére, melyet Székely Károly (1880-1941) marosvásárhelyi származású szobrász Mányoki Ádám festménye alapján mintázott meg. Ezt a szobrot a hatalom 1919-ben a talapzatáról eltávolította. Ugyanerre a sorsra jutott 1990-ben a Szentgyörgyi utcát a Vár utcával összekötő 70 lépcsős feljáró utcatáblája is. Reméljük, hogy hamarosan visszakerülnek az eredeti utcatáblák, melyek felirata Scaricica Rákóczi-lépcső volt.

LVIII. évfolyam 10. (16191.) sz., 2006. január 14., szombat

Hova tűnt az altábornagy? ... a marosvásárhelyi főtéren, ahol ma a Ferenc- rendi barátok lebontott templomának megmaradt tornya idézi a múltat. A korabeli feljegyzések szerint a templommal szemben állott 1919-ig Josef Bem szobra. Bem 1795-ben született a lengyelországi Tarnowban. Részt vett a lengyel szabadságért vívott küzdelemben, amit a zsarnokság vérbe fojtott. A halálos ítélet elől külföldre menekült, majd 1848-ban felajánlotta szolgálatát Kossuth Lajosnak, aki a tapasztalt katonát az erdélyi hadsereg fővezérének nevezte ki. Bem sikeres harcokat vív az osztrák seregek ellen 1848 decemberében Csucsán, Désen, Bethlenben, Besztercén és december 25-én bevonul Kolozsvárra. Marosvásárhelyen is több alkalommal megfordul, ahol a Teleki-házban rendezte be a főhadiszállását. Innen indult Moldovába, hogy a forradalom számára segítséget szerezzen. A leghíresebb csatáit Erdély területén Vízaknán (1849. jan. 31–febr. 4.), a piski hídnál (1849. febr. 7.) vívta. Fehéregyházán Lüdersz cári hadseregével szemben 1849. július 31-én, majd Temesváron 1849. augusztus 7-én csatát vesztett. Augusztus 13-án megtörtént a világosi fegyverletétel, a további ellenállás reménytelenné vált. Bem Orsován keresztül török földre távozik, ahol 1850. december 16-án, távol hazájától hal meg. A marosvásárhelyiek nagyrabecsülték az 1848–1849-es magyar szabadságharc lengyel származású altábornagyát. A kiegyezés után (1867) elhatározták, hogy szobrot állítanak emlékére. Huszár Adolf szobrászmuvészt bízták meg a 3 m magas bronzszobor elkészítésével, melyet 1880. október 17-én a lengyel küldöttek jelenlétében a város főterén le is lepleznek. Ez volt az első köztéri szobor a városban, amit 1919- ben ismeretlen tettesek ledöntöttek. A szobrot sokáig a városháza udvarán tárolták, ahonnan elszállították, azzal az ürüggyel, hogy Tarnowban, Bem szülővárosában fogják felállítani. Erre sohasem került sor, a szobor nyomtalanul eltunt. Talapzatának gránitköveit a városmajorban őrizték, de annak felszámolása után, 1974-ben a Dózsa György utcai autószerviz udvarán levő gödröket tömték be velük, másrészt a Maros-gát alatti mederbe dobták be... Ilyen dicstelen sorsra jutott annak az embernek a szobra, aki életét áldozta a népek szabadságáért. Eljött az ideje annak, hogy Bem-szobor díszítse a város főterét, de addig is a Posta utcát (ahol Bem főhadiszállása volt) nevezzék el róla.

LVII. évfolyam 2. (16183.) sz., 2006. január 5., csütörtök

...a marosvásárhelyi Petőfi téren. Innen indult 1849. július 29-én Petőfi Sándor a fehéregyházi csatába Bem seregével. Erről tudósít a Görög-házon lévő emléktábla, melyet 1884-ben Jablonszky Vince budapesti szobrász készített: "Itt még ember volt; innét indult ki a nagy útra, hogy csillag legyen ő; Fénye örökké ragyog." Petőfi Sándor az 1823. év első napján született Kiskőrösön. Szülővárosában, majd Aszódon, Selmecbányán tanult. Színészként az ország, katonaként Ausztria életébe nyert betekinbtést. Betegsége miatt leszerelt s a pápai Református Főgimnáziumban fejezte be tanulmányait. Itt vette fel a Petőfi nevet, itt aratta verseivel első jelentős sikerét... 1844-ben Pestre kerül és hamarosan az ország legnépszerubb költőjeként emlegetik. 1846 szeptemberében egy új korszak nyílik az életében, megismeri s egy év múlva feleségül veszi Szendrey Júliát. Ekkor jelentek meg a legszebb szerelmei költeményei. Az Európán végigviharzott 1848-as forradalmak idején, számos költeményében a szabadságot óhajtja. 1848. március 15-én a Nemzeti dallal harci riadót fúj a szabadságért való küzdelemre. Elsők között köt kardot s Bem tábornok hadsegédeként részt vesz számos, az osztrákokkal és az oroszokkal vívott csatában... Huszonhat életévéből közel egy esztendőt töltött Erdélyben, a Partiumban és a Bánátban. Ebből az évből néhány nap Marosvásárhelyhez, a Görög- és a Teleki-házhoz fuződik. Az utóbbi épületben volt Bem tábornok főhadiszállása. Innen írja 1849. július 22-én, majd július 29-én feleségének, Szendrey Júliának utolsó levelét... A Teleki-házban kapta Bem tábornok azt a hírt, hogy Lüdersz cári hadserege gróf Szkarjatyin vezetésével elfoglalta Segesvárt és behatolt a Nagy-Küküllő völgyébe. Bem azonnal intézkedett és 1849. július 30-án elindította csapatát Fehéregyháza felé. Petőfi Sándor, aki Egressy Gáborral együtt lakott a főtéri Görög-házban, elbúcsúzott vendéglátóitól, Görög Károlytól és nejétől, Ziegler Vilmától, és csatlakozott Bem seregéhez. Akkor még senki sem sejtette, hogy erről az útról a költő sohasem fog visszatérni. Petőfi nagyon szerette nemzetét, és hirdette, hogy a szabadságharcban győzni fog a magyar, mert igaz ügyért harcol. Emlékét a vásárhelyiek szívükbe zárták. Emléktáblát, emlékoszlopot állítottak, teret neveztek el róla. (Sajnos, az 1990 márciusában levert utcatáblát a város vezetői máig sem pótolták.) A város lakói 2000. december 16-án a Kossuth Lajos és az Arany János utca találkozásánál lévő parkban leleplezték Petőfi szobrát, Hunyadi László szobrászmuvész és Balogh József öntőmester alkotását, méltó emléket állítva ezzel a költőnek, aki kitartásra, megmaradásra, továbbélésre buzdítja ma is Marosvásárhely magyarságát.

2006 2005 2004 2003 2002 2005 január február március április május június július augusztus szeptember pktóber november december

2006 2005 2004 2003 2002 2004 január február március április május június július 29 augusztus 12 26 szeptember 2 9 pktóber november december

VI. évfolyam 176. (15746.) sz 2004. július 29., csütörtök

Sétám városunk legrégebbi és legnagyobb méretű műemlékéhez, a Vártemplomhoz vezet. Építésének pontos idejéről eddig megbízható adatok nem kerültek elő, de az összes körülményeket egybevetve, nagyon valószínűnek látszik, hogy a templom szentélyét a XIV. század utolsó harmadában a Ferenc-rendi szerzetesek kezdték építeni késő gót stílusban. 1444-ben a törökverő Hunyadi János közbenjárására a templom a szalvatoriánus szerzetesek birtokába került, akik felépítették a mai templomhajót és a tornyot. A templom befejezését a torony kivételével 1490-re, Mátyás király halálának évére tehetjük. A templomhajó és a szentély hossza 56 m, szélessége 16,5 m, legnagyobb magassága 12,40 m. A gyorsan előretörő hitújítás következtében 1556 után a templom a reformátusok birtokába került, akik a régi vallásra emlékeztető képeket, szobrokat és az oltárt eltávolították. 1559-ben, Mindenszentek napján itt tartották meg ez első erdélyi református zsinatot, amely a reformációnak Kálvin János által hirdetett igazsága mellett tett hitet. A sok háborút, a törökdúlást majd az 1600-ban és 1602-ben az idegen katonák és hajdúk pusztításait a templom még átvészelte, de 1658-ban a II. Rákóczi György ellen támadó seregek rombolását már nem. Beomlott a nagy hajó mennyezete, elpusztultak az ablakok üvegfestményei és a páratlanul szép orgona. A templom éveken át fedetlenül, használatlanul omladozott, míg 1685 és 1695 között gróf Teleki Mihály (1634-1690), Apafi Mihály kancellárjának jóvoltából újrafedték, és a hajóban kazettás mennyezetet készítettek. A kazettás mennyezetet később lebontották, de két táblája ma is látható a papi szék fölötti falrészen. 1790-1791 között Anton Türk építőmester által eszközölt munkák adták meg a templom hajójának mai barokk jellegét. Itt látható az 1789-ben Johann Prause brassói orgonakészítő által épített barokk stílusú orgona. A padok és a főpillérek között elhelyezett egyszeru baldachinos késő barokk ülésszékek 1835-1836-ból valók. A szószéket 1841-ben gróf Teleki Ferenc tervei szerint Erdélyi János, míg az úrasztalát ugyanazon esztendőben Zalányi György megrendelésére Bartók György készítette. A templom szentélyének északi falához kapcsolódó emeletes épület az egykori ferences kolostorhoz tartozott, ahol feltételezhető, hogy kolostori iskola is működött. Az 1557. június 1-10. között tartott tordai országgyűlés elhatározta, hogy a pusztán maradt épületben létrehozza a Schola particulát. Ez az iskola 1718-ig működött, és őse volt a marosvásárhelyi Református Kollégiumnak. A kolostor falán emléktábla hirdeti, hogy 400 évvel ezelőtt e falak tövében temették el Baranyai Decsi Csimor Jánost, a Schola particula humanista tanárát. A Vártemplom udvarán millenniumi kopjafa áll. A Vártemplom sokszor volt országos jelentőségű események színhelye, falai között 37 országgyűlést tartottak. Megfordult benne a törökverő Hunyadi János, majd János Zsigmond, Erdély első fejedelme is, aki az 1568. január 6- 13-i tordai országgyulésen meghirdetett vallásszabadságot 1571. január 6-án a Vártemplomban megerősítette. Itt ült össze 1707. április 8-án az az országgyűlés, melyen II. Rákóczi Ferenc is részt vett. A Vártemplom kiemelkedő épülete az 1602 és 1658 között felépített várnak, ma az I. sz. marosvásárhelyi református egyházközséget szolgálja.

VI. évfolyam 188. (15758.) sz. 2004. augusztus 12., csütörtök

a Sáros utcán, közben felidézem az utcával kapcsolatos ismereteimet. A Sáros utca nevét először 1792-ben említik a korabeli iratok. Valószínu, hogy az utcában lévő forrásvíz, a csorgó (amelynek vizét a Bernády-korszakban a városi csatornahálózatba vezették) áztatta fel a talajt annyira, hogy a sárban sok szekér megfeneklett. A feljegyzések szerint Csiki Márton két bivalat csupán azért tartott, hogy a Sáros utcában a feneketlen sárba süllyedt szekereket mérsékelt díjért kivontassa. A Sáros utcában több figyelemre méltó dologra emlékeztetjük a járókelőt: A 2. szám alatt láthatjuk a XIX. század elején kászoni báró Bornemissza család által felépített, az empire korszak biedermeier stílusú épületét. Falai között tartották a farsangok idején azokat a sokat emlegetett, jól sikerült bálokat, amelyekre messze vidékről is érkeztek vendégek. Az épületet 1948-ban államosították, állaga állandóan romlott. Az 1980-as években végzett felújítási munkálatokkal visszaadták az épület külső képet, de a helyiségekben nem eszközöltek változtatásokat, mert azokat az Uniderma szövetkezet bőrfeldolgozó muhelyei foglalták el. Az 5. szám alatt találjuk azt az épületet, amely 1831-1833 között épült fel, és 1908-ig hajléka volt a római katolikus finevelőnek. Ez az intézmény a Lábasházban levő iskolával jelentős szerepet töltött be a későbbi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium létrehozásában. A 8. szám alatt muködött 1907- től és ma is muködik a híres Krón-féle könyvkötő muhely, amelynek tevékenysége összekötődött a város életével. Itt javították vagy újrakötötték a Teleki Téka és a város iskolakönyvtárainak a könyveit. Krón Ferenc-Ernő volt a Lőcsei-féle Székely Naptár szerkesztője, nyomtatója és terjesztője. Jelenleg fia, Krón István-Ernő volt színész, bábszínész folytatja a családi mesterséget, a könyvkötést. A 18. szám alatt volt a Sramek-féle vendéglő, ahol a piacra igyekvő falusiak olthatták szomjukat a kiváló minőségu Küküllő menti borokkal. A Sáros utcából nyílt a Kispiac, ahol frissen sült kofapecsenyét vagy forró zsírba mártott, vert héjú házi kenyeret árultak még a múlt század ’40-es éveiben is. A zsíros kenyerek állandó vevői a Református Kollégium bentlakói voltak. Járom az utat de ma már alig látok olyan jeleket, amelyek a régi Sáros utcára utalnának. A Bernády-korszakban kockakövekkel, később aszfaltozással sártalanították az utcát. A régi csorgó fala még ma is áll, de forrásvizének már nyoma sincs. Az utcatábla sem utal a régi elnevezésre, az utca régi jellegére. Jó lenne, ha Marosvásárhelyen a történelmi városrészen visszaadnák az utcák eredeti nevét, vagy egy márványtáblán emlékeztetnék az arrajárót (mint a nyugati nagyvárosokban) a régi elnevezésre. A sok felesleges tuzijáték árából megoldhatná a polgármesteri hivatal a lakosok és a turisták eme igényét.

VI. évfolyam 200. (15770.) sz. 2004. augusztus 26., csütörtök

a Köteles Sámuel, a volt Térjmeg utcában, ahol az 5. szám alatt egy régi, zsindellyel fedett épületben lakott bólyai Bolyai farkas 1804-től 1856-ban bekövetkezett haláláig, itt töltötte gyermek- és ifjúkorát fia, bólyai Bolyai János is. Ezt a házat utcanyitás miatt 1901-ben lebontották, s helyébe a Református Kollégium tanárainak felépítették Soós Pál építőmester irányításával a jelenlegi eklektikus és szecessziós stílusú épületet, ahol 1902- től Dékáni Kálmán, 1925-től Trózner Lajos, 1945-től Molter Károly kollégiumi tanárok laktak családjukkal. A ház falára elhelyezett emléktáblák szövege is erre emlékeztet. Az 1. szám alatti épületet Benkő László újságíró, a Székely Napló főszerkesztője építtette a XIX. század végén Soós Pál építőmesterrel. Hosszú időn át itt muködött a Benkő nyomda. 2001. február 17-én ebben az épületben nyitották meg a Nagy Imre festőmuvész hagyatékát őrző képtárat, melynek anyagát 1956-ban adományozta városunknak. A képeket eredetileg a Teleki Tékában állították ki, de onnan a hatalom számuzte. Tizenöt éves kényszertárolás után Nagy Imre életmuvének drága kincseit most újra megtekinthetjük a kiállítóteremben. Néhány lépésre innen a Bolyai utca 12. szám alatt megtekinthetjük városunk egyik barokk építészeti emlékét, a XVIII. században készült kisméretu kúriát. Selyei és szentlászlói Tolnai János városi ítélőmester építtette. Egyetlen épület, mely megmaradt az egykori Nagyköz és környékének házai közül. Az épület 1885-től a Pálffy család tulajdonába került, ezért a városban Pálffy- házként is emlegetik. 2000-ben a Színmuvészeti Egyetem kapta meg az épületet s főleg magyarországi adományokból hozzákezdtek a felújításához, hogy ezzel jobb lehetőségeket biztosítsanak a színész-, bábszínész-, színházi rendező és énektanárképzés számára. Ugyanakkor megmentették az enyészettől Marosvásárhely egyik legrégebbi magánépületét. Jó tudni, hogy a városközpontban ilyen jelentős épületek sorakoznak.

VI. évfolyam 206. (15776.) sz. 2004. szeptember 2., csütörtök

a jelenlegi Unirea, Al. Papiu Ilarian nemzeti kollégiumok és a Bolyai Farkas líceum épületei előtt, ahol önkéntelenül felidéződnek a régi emlékek a volt iskolám, az Állami Magyar Tanítóképzővel kapcsolatosan. Talán ez az egyetlen iskola városunkban, mely a legtöbb viszontagság közepette tevékenykedett az elmúlt 70 év során. 1934-ben a kézdivásárhelyi Római Katolikus Tanítóképzőt áthelyezték a marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnáziumba. Az utolsó évfolyam 1941-ben fejezte be tanulmányait. 1940-ben a jelenlegi Al. Papiu Ilarian Nemzeti Kollégium épületében az Állami Tanítóképző nyitotta meg a kapuit, amit 1945- ben áthelyeztek a Református Kollégiumba és a Régibaromvásár utcai iskolákba. 1946-ban önálló fiú- és lánytanítóképzőt hoznak létre külön igazgatósággal. Az 1948-as tanügyi reform a fiútanítóképzőt megszüntette s a tanítójelölteket áthelyezte Kolozsvárra, Nagyenyedre, Székelykeresztúrra és Csíksomlyóra; míg a leánytanító- képzőt nagy csatározás után Szászrégenbe költöztette, anélkül hogy a muködéshez szükséges feltételeket biztosították volna. Sok megpróbáltatás várt a magyar tannyelvu képző 316 tanítójelöltjére, 23 tanárára és a 4 gyakorló iskolai tanítójára. Tevékenységüket a volt evangélikus (szász) iskolában kezdték el, ahol nyolc teremben, három váltásban szervezték meg az oktatást. A bentlakást és az étkezdét a kultúrotthonban rendezték be, ahol a tömegszállás, a villanyvilágítás és a víz hiánya teremtett mostoha körülményeket. A helyzet tarthatatlanságát felismerve a város és az iskola vezetői elhatározták (nem egészen törvényesen) a járásbíróság épületének az "elfoglalását" - iskolává való átalakítását. Közmunkával osztálytermeket, laboratóriumokat hoztak létre. Jó képességű, felkészült tanítók hagyták el évről évre az iskolát - ezért volt érthetetlen számunkra 1956-ban az iskola megszüntetése, mely közben rangos intézménnyé vált, s végzettjei a nehéz időkben is megállták a helyüket 1960-ban a Bolyai líceumban posztliceális tanítóképzőt hoztak létre, 1966-ban beindult a Pedagógiai Líceum magyar tagozata, a hiányzó tanulók pótlására - de ezt 1972-ben a túlbuzgó homogenizálás hívei megszüntették, s évenként csak 8-10 Maros megyei tanítójelöltnek biztosítottak helyet a székelyudvarhelyi tanítóképzőben. 1990-ben sor került a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum magyar tagozatának a visszaállítására, mely a Református Kántor-Tanítóképző Főiskolával jelenleg is a tanítóképzés szolgálatában áll. A szászrégeni tanítóképzés beindításának 50. évfordulóját 1998 szeptember első szombatján ünnepeltük. Azóta minden év szeptemberében iskolanapot tartunk, ahol alkalmunk van találkozni az iskola- és osztálytársakkal, akikkel felelevenítjük a tanítóképző küzdelmes tevékenységét, de elbeszélgetünk a régmúlt idők szép emlékeiről is

VI. évfolyam 212. (15782) sz. 2004. szeptember 9., csütörtök

a Református Kollégium alias Bolyai Farkas Líceum épületei mentén, s közben felidéződnek bennem a régi iskolakezdés emlékképei A marosvásárhelyi Református Kollégium őse a reformáció hajnalán, 1557-ben jött létre az 1556. november 25 - december 7. között Kolozsváron tartott országgyulés határozata alapján. Ez a schola particula sok viszontagság között muködött, majd 1718-ban egyesült a Sárospatakról 1671-ben eluzött és Gyulafehérváron otthonra lelt, majd 1716-ban onnan is kiutasított kollégiummal. Így nyert Marosvásárhely egy felsőfokú nevelőintézetet, mely a debreceni, kolozsvári, nagyenyedi, később a zilahi, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és más kollégiumokkal jelentős helyet foglalt el és foglal el - mind a mai napig - Erdély és városunk szellemi életében. Gondolatban felidéztem 1941. szeptember 15-ét, mikor szemlélhettem a falvakról érkező szekereket s rajtuk a szalmazsákokon ülő "kolégistákat", a jövő orvosait, tanárait, mérnökeit, akik várakoztak a kollégium előtt, hogy az iskola gazdasági hivatalában beosztást nyerjenek az 1802-1803-ban Ugrai I. pest- budai mérnök tervei szerint készült internátus Európa nagy váro-sairól elnevezett szobáinak egyikébe. Tíz órakor megszólalt az iskola lélekharangja, mely az évnyitóra hívta a diákságot, ami egyúttal a szülőktől való fájdalmas búcsúzás pillanatát is jelentette. Az ünnepség egyházi szertartással kezdődött, majd az igazgató köszöntötte a tantestületet és az összegyult diáksereget, s megnyitottnak nyilvánította az új iskolai évet. Ezután a bentlakó elsős igyekezett megismerni azt a környezetet, ahol nyolc éven át élnie és tanulnia kellett. Rövid idő alatt megtanulta, hogy az internátus a bentlakást, a konviktus az étkezdét jelenti. Betekintést nyert a kollégiumban élő diákság életvitelébe, a diákönigazgatásba, melynek képviselője a tanári jogkörrel rendelkező utolsó éves diák, az apparitor volt, segítője a szilenciumokat és az étkeztetést szervező cursor és a tisztaságért felelős, a kapunál szolgálatot teljesítő vigil. Tudomásul kellett vennie, hogy szilenciumok az egyéni tanulásra szánt időt jelentik, melynek jó muködéséért a szobafelelősök, a primáriusok és azok helyettesei, a secundariusok feleltek, míg a konviktusban az asztalfelelősök vigyáztak a civilizált étkezés lebonyolítására. Hamarosan rájött arra is, hogy az internátusban és a konviktusban valamennyi tevékenységet a felügyelő tanárok koordinálják, ami a kollégiumi szokásrend fennmaradását biztosította. A kollégiumban a diákok számára évszázadokon át a tanulás, a tudományok megismerése volt a legfontosabb feladat, amit a neves tanárok oktató-nevelő munkája nyomán meg is valósítottak, és rangos iskolává fejlesztették alma materünket. Most, 2004-ben, egy új tanítási év kezdetén, amikor az 1948-ban jogtalanul államosított kollégium épülete újból visszakerült az egyház tulajdonába, arra készteti a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Líceum tantestületét, hogy az évszázados tapasztalatokat és hagyományokat felhasználva oktassák-neveljék az iskola tanulóit, hogy megfeleljenek az európai követelményeknek, s a megfelelő tudás birtokában pályázzanak a különböző egyetemekre, főiskolákra. Remélem, hogy ennek a nemzedéknek a törekvéseit siker fogja koronázni.

Dátum ismeretlen

Járom az utat ... a fenyő-, a platán- és más díszfákkal teletuzdelt református-, Kálvária-, a Kőtemplom- és az izraelita temetők mentén, ahol javában folyik a készülődés a mindenszentek és halottak napjára. A gondozott sírok s a kegyelet virágai jelzik, hogy Marosvásárhelyen az elhunytak iránti tiszteletnek hagyományai vannak. Ilyenkor a világ minden tájáról hazaérkeznek az elszármazottak, hogy családjukkal részt vegyenek a megemlékezésen. A marosvásárhelyi történelmi egyházak temetőinek érdekessége, hogy fennmaradtak az alapításuk okiratai 1643, 1729-ből, valamint a XVIII. illetve a XIX. századból. A temetők régi ereszes hasábkőin és a koporsó alakú tumbáin régi feliratok tolmácsolják a régi Novum Forum Siculorum - a későbbi Székely-, majd Marosvásárhely viharos múltját és szorgalmas népének évszázados küzdelmét a fennmaradásért. A korabeli iratok tanúsítják, hogy az említett temetőkön kívül városunkban temetkeztek a Vártemplom és a volt Szent Miklós plébániatemplom sírkertjeibe, valamint a Keresztelő Szent János, a volt főtéri ferences és minorita templom kriptáiba is. A temetők, a temetkezési helyek sírkövei a történelem nyitott lapjai, melyek a város számos kiváló egyéniségéről, Borsos Tamásról, Bernády Györgyről és még több ezer névről tesznek említést, kiknek felsorolására ez a rövid írás nem ad lehetőséget. Itt várják a feltámadást az 1848-1849-es szabadságharc, az 1914-1918-as I. világháború, az 1941-1945-ös II. világháború hősi halottjai. Itt nyugszanak a nemzeti kommunizmus éveinek, az 1956-os népfelkelés utáni koncepciós perek marosvásárhelyi áldozatai, valamint az 1989-es események hősi halottai. Halottak napján a hagyományok szerint kigyúlnak a gyertyák a város összes temetőiben, a Székely vértanúk és az 1989-es mártírok emlékoszlopánál, Borsos Tamás, Kőrösi Csoma Sándor, Petőfi Sándor, Balcescu, Bernády György, Szentgyörgyi István és Bartók Béla szobrainál, kiknek emléke kitörölhetetlenül bevésődött marosvásárhelyiek szívébe. A megemlékezés virágait helyezik el a II. világháború hőseinek emlékoszlopainál, főhajtással adózunk a II. világháború idején különböző német koncentrációs táborokban elpusztult marosvásárhelyi zsidók emléktáblája előtt is. November elseje az emlékezés, a kegyelet és a megbékélés napja kell legyen, s ilyenkor szeretettel gondolunk azokra, akik már nem lehetnek közöttünk, s egyperces néma csenddel adózzunk emléküknek.