Fodor Sándor: Az 1848-as forradalom emlékei Marosvásárhelyen

150 évvel ezelőtt az európai forradalmak városunkra is kigyűrűztek. Urházy György hozta a hírt arról, ami Bécsben, Pesten végbement s nyomban bekapcsolta a Református kollégiumban tanuló jogász osztályokat az eseményekbe. A Királyi Tábla több mint 200 három nemzetiséghez tartozó kancellistája már március 22-én gyűlést tartott Horváth János ellenzéki követ elnökletével és kimondták, hogy magukévá teszik a pesti ifjúság 12 pontját. Az 1848. március 25-én, a főtéri Bodor-kútnál tartott tömeggyűlésen és az ezt követő fáklyás felvonuláson a város lakói egy emberként csatlakoztak a forradalomhoz. A "Szabadság, egyenlőség és testvériség!" jelszava egy táborba tömörítette az embereket, bár később sikerült Bécsnek elérni azt, hogy Erdély népei mégis más-más úton próbálják megvédeni szabadságukat. A város hű maradt a márciusi eszmékhez. A fiatalok tömegesen jelentkeztek az újonnan alakult honvéd-alakulatokhoz (a 12. a 87-es honvéd zászlóaljakhoz, egy huszárcsapathoz) és a Nemzetőrséghez, hogy megvédjék a kivívott eredményeket. Marosvásárhely az 1848-as forradalom fontos tényezőjévé vált. Ez és más stratégiai okok vezettek oda, hogy az osztrák hadvezetés figyelme városunkra irányult és 1848. november 6-tól Habsburg-megszállás alá került, áldozatul esve Gedeon József császári altábornagy fosztogató csapatainak. Csak 1849. január 13-án sikerült Bem tábornok seregének a várost felszabadítani. Itt ütötte fel Bem is főhadiszállását. Innen indult Moldovába (szövetségeseket szerezni a cári csapatok ellen), majd 1849. július 30-án Székelykeresztúrra, hogy másnap Fehéregyházán megküzdjön Lüders orosz tábornok 18 ezer emberével és 48 ágyújával. Oda kísérte el Petőfi Sándor, aki a július 31-i ütközetben a kozák dzsidások áldozata lett.
Bem tábornok távozásával a város védelem nélkül maradt s így augusztus 2-án a Szászrégen felől előnyomuló Grotenhjelm orosz tábornoknak már nem jelentett nehézséget a város megszállása. A nyomában megjelenő Clam-Gallas osztrák tábornok bosszúból erőt meghaladó hadisarcot vetett ki a városra.
Az 1849. augusztus 13-án a világosi fegyverletétellel a szabadságharc véget ért és megszűnt minden harci cselekmény Erdély területén. Ezt követte a Bach-korszak a maga megtorló intézkedéseivel és elnyomó politikájával, ami városunkat és annak lakóit igen érzékenyen érintette.
1852-ben hazaárulás vádjával letartóztatták a forradalom újraélesztését célzó Makk-féle összeesküvés helyi résztvevőit és 1854. március 10-én a Postaréten végrehajtották a halálos ítéletet felettük, ami egyúttal a szabadságharc utolsó fejezetének a lezárását is jelentette...
A forradalom kirobbantása óta 150 év telt el. Az irattári, irodalmi és szájhagyományon kívül, még mindig több tárgyi emlék igazolja a város részvételét az 1848-as eseményekben, annak ellenére, hogy a századfordulói városrendezés és az I. világháború utáni hatalomváltás több korabeli épületet, a forradalmat felidéző szobrot megsemmisített. Feladatunk ezen újságcikk keretében bemutatni a létező és nem létező objektumokat, melyek jelentős szerepet töltöttek be a vásárhelyi eseményekben (mint a korabeli épületek, azokra elhelyezett márványtáblák, sírok és a forradalmat felidéző szobrok, obeliszkek).
a.) A Bodor-kút
A főtér északi részén (a jelenlegi Ortodox Katedrális helyén) állott.
E kút körül tartották 1848. március 25-én azt a nagygyűlést, melyen a Református Kollégium, a Királyi Tábla ifjúsága és a város lakossága egy emberként csatlakozott a forradalom eszméihez. A lelkesedést a nagyarányú fáklyás felvonulás is fokozta. Akkor még senki sem gondolta, hogy a tüntetésen résztvevők útjai nemsokára elválnak és a nemzetiségek külön-külön küzdenek céljaik eléréséért.
b.) Korabeli épületek
Ide tartozik az Apolló-palota, melynek falai közt találkozott és vitatkozott a város forradalmi ifjúsága. A Kárnász-házban székelt a Nemzetőrség. A Kendeffi-házban több mint 200 magyar, román és szász nemzetiségű kancellista (ügyvédbojtár) dolgozott, akik az első naptól a forradalom mellé álltak. A Teleki-házban ütötte fel Bem tábornok főhadiszállását és 1849. július 29-én a Teleki család vendége volt. Márványtábla emlékeztet az eseményre. A Görög-házban 1849. július 29-én Görög Károly és neje, Ziegler Vilma vendégszeretetét élvezte a fehéregyházi csatába induló Petőfi Sándor. 1884-ben Jablonowszki Vince emléktáblával örökítette meg ezt az eseményt.
c.) Sírok
A marosvásárhelyi római katolikus, református és izraelita temetőben találunk olyan sírokat, melyekben az 1848/49-es szabadságharc hősei, vagy a szabadságharcban résztvevők nyugszanak. E sírok közül kiemeljük a római katolikus temetőben lévő Lukinics József, Bem tábornok hadsegédének a sírját, aki 1849. július 28-án a Besztercénél kapott halálos sebet.
d.) A forradalom emlékét hirdető szobrok, obeliszkek
1.) Marosvásárhely lakói a forradalom emlékét még a múlt században szobrokkal örökítették meg.
Említésre méltó Bem József, az 1848/49-es magyar szabadságharc lengyel származású altábornagyának 3 méteres bronzszobra, Huszár Adolf alkotása, amit 1880. október 17-én leplezték le a ferencesek templomának bejáratával szemben. Kossuth Lajos 3,2 méter magas bronzszobrát Köllő Miklós munkáját 1899. június 11-én állították fel a főtér északi részén (a jelenlegi Ortodox Katedrális helyén). Petőfi emlékoszlopát a Kallós Ede által készített reliefjével a plébániával szembeni téren helyezték el.
Ezeket a szobrokat 1923-ban a hatalom leszedette.
2.) A későbbiekben a főtéren felállították azokat a szobrokat, melyek az 1848/49-es román eseményekkel voltak kapcsolatban. Így Al. Papiu Ilarian mellszobrát a róla elnevezett líceum előtt állították fel. Alkotója Ioan Faur Schmidt. A szobrot 1940-ben Nagyenyedre vitték és csak 1957. december 22-én helyezték vissza eredeti helyére. Avram Iancu lovasszobrát, Florin Codre alkotását, 1978-ban állították fel. 19241940 között egy másik szobor emlékeztetett az erdélyi románság vezetőjére, amit 1940-ben Topánfalvára (Câmpeni) költöztették. Mindketten részt vettek az 1848. március 25-én városunkban szervezett gyűlésen, üdvözölték a forradalmat, de később más úton akarták megvalósítani célkitűzéseiket. Nicolae Balcescu kőszobrát 1968-ban a forradalom 120 éves évfordulóján leplezték le. Alkotója Andrei Ostap. Balcescu következetes forradalmár volt, a románmagyar forradalmi erők közeledéséért szállt síkra.
3.) Marosvásárhely közönsége március 15-ről mindig megemlékezett a főtéren lévő Kossuth-, Bem-szobrok és a Petőfi-obeliszk előtt. Az I. világháború után a Székely Vértanúk obeliszkjénél rótta le a hősök iránti kegyeletét. Az emlékoszlop hirdeti, hogy 1854. március 10-én itt áldozták életüket a szabadságért Bágyi Török János, Martonosi Gálfi Mihály, Nagyváradi Horváth Károly, akik részt vettek a Makk Sándor tüzérezredes által szervezett Habsburg-ellenes mozgalomban. 1874-ben közadakozásból állították ezt az emlékoszlopot a Székely Vértanúk sírja fölé a következő felirattal:
"Szent hely ez ó vándor! Egy nemzet tette e jelt itt
Leghűbb gyermekei végzetes sírja fölé.
Élni szabadságban, vagy azért meghalni merészen:
Ezt hitték, vallták és haltak érte híven.
Törvényes szabad és független, nemzeti állás
Intő szobra legyen, honfi, e drága jel itt!"