Petőfi Marosvásárhelyen

Marosvásárhely 1848-as szellemű polgárai a XIX. század második felében a forradalom és szabadságharc emlékeit szobrokkal, emlékoszlopokkal örökítették meg. Közadakozásból országos, de főleg a vásárhelyiek pénzadományaiból emelték ezeket a maradandónak szánt emlékszobrokat. Szoborügyi bizottságokat alakítottak: Tagjaik fáradságot nem ismerve tevékenykedtek ezen történelmi emlékművek létrehozásáért. A marosvásárhelyi földművesek, kisiparosok, kereskedők adakoztak; az iparos egyletek, dalkarok, zene-egyletek, a színtársulat jótékony célú előadásokat, táncvigalmakat rendeztek és a jövedelmet befizették a szobor-bizottságok pénztárába. Így fejezték ki honfiúi és honleányi tiszteletüket, kegyeletüket a történelmi múlt emlékei, kiemelkedő történelmi személyiségeink iránt. Minden szobornak, emléktáblának, emlékoszlopnak megvan a maga szép története, amely elválaszthatatlan a marosvásárhelyi magyarság történelmi múltjától. 1875-ben a székely vértanúk jeltelen sírhantját emlékoszloppal jelölték meg, 1880-ban Bem József altábornagy, a székelység szeretett Bem apója szobrát, 1899-ben pedig Kossuth Lajos szobrát leplezték le az egykori Széchenyi téren. 1919. március 28-án szomorú reggelre virradt a város polgársága. A főtéren levő Bem-, Kossuth-szobrokat, a Petőfi- emlékoszlopot ledöntve találták, ismeretlen tettesek összetörték. Az alábbiakban Petőfi Sándor, a világszabadság halhatatlan költőjének marosvásárhelyi emlékeit idézem fel.

1884. szeptember 28-án Petőfi Sándorra, a szabadság halhatatlan költőjére emlékezett Marosvásárhely polgársága. Petőfi Sándor neve örökre beíródott Marosvásárhely történetébe. Élete utolsó hónapjaiban többször tartózkodott városunkban. 1849. január 13-án levélben kéri Kossuth Lajost, a Honvédelmi Bizottmány elnökét, hogy helyezzék át Erdélybe a Bem vezetése alatt álló hadsereghez. E levélből idézzük a következő sorokat: " ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot sem akarok nevemre hozni, s mostanában véleményem szerint, gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember." Kérését teljesítették.
Petőfi Sándor, Bem hadseregéhez utazva 1849. január 21-én érkezett Marosvásárhelyre, rövid pihenés után folytatta útját Szeben felé, Bem táborába, Szelindeken utolérte Bem hadseregét. Bem és honvédjei a legrajongóbb örömmel üdvözölték az ismert költőt soraikban. A Bemmel franciául értekező költőt a hadvezér fiának tekintette. Bem századosi ranggal a vezérkarhoz osztotta be.
Március elején Petőfi megbetegedett és Bem kedvencét betegszabadságra küldte. Petőfi útban Kolozsvár felé március 7-én érkezett városunkba, Teleki Sándor barátjával együtt. Itt pár napig pihennek. Életrajzírói szerint valószínű, hogy itt írta Bizony mondom, hogy győz most a magyar című versét.
1849. július közepén Petőfi ismét Erdélyben volt, Júlia kisfiával követi, július 20-án Tordára érkeznek. Petőfi Tordáról Marosvásárhelyre jött. Megérkezése után, 1849. július 22-én itt írta utolsó előtti levelét Júliának. Bem után utazik: Marosvásárhelyről Udvarhelyen és Csíkszeredán át érkezik Kézdivásárhelyre, majd Bereckbe. Itt találkozik július 25-én Bemmel ez élete utolsó nagy öröme, hat nappal halála előtt. 1849. július 29- én újból Marosvásárhelyen találjuk: itt írja utolsó levelét, Kedves-édes Juliskámnak. Ebben a levélben részletesen beszámol az utolsó előtti napok eseményeiről, utazását "iszonyú útnak" nevezte. A szabadságharc győzelmében vetett hittel tervezgeti eljövendő életét, amikor arról ír, hogy Erdélyben szeretne letelepedni, ideiglenesen Marosvásárhelyre akarja hozni családját. Íme, néhány részlet a levélből: " Előbbeni levelemben írtam, hogy Csíkszeredának és Kézdivásárhelynek gyönyörű vidéke van: Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék. Bemmel Berecken találkoztam: megálltam hintaja mellett s köszöntem neki: Ő odapillant, megismer, elkiálltja magát és kinyújtja felém karjait, én fölugrom, nyakába borultam, összeöleltük és csókoltuk egymást. ŤMon fils, mon fils, mons fils!ť szólt az öreg sírva. A körülálló népség azt kérdezte Egressy Gábortól, hogy ŤFia ez a generálisnak?ť. Most még sokkal nyájasabb, szívesebb, atyaiabb irántam, mint eddig, pedig eddig is az volt. () Szintén ma az útban mondta, hogy neked itt Marosvásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de amíg erősebb lábra nem állunk, a szomszédban levő oroszok irányába, addig ezt tenni nem merem. () De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meglehetsz felőle győződve. ()". Petőfi életrajzírói szerint, Marosvásárhelyen posztó őrnagyi egyenruhát rendelt, amit már soha nem tudott viselni. Élete utolsó előtti napjáról, éjszakájáról, amit Marosvásárhelyen töltött, többféle visszaemlékezés, nyilatkozat, legenda ismert. Tény az, hogy együtt laktak Egressy Gáborral a Piactéren Görög Károly kereskedő és felesége, Ziegler Vilma házában. Nem messze volt tőlük Bem szállása, a Teleki- házban, ott is többször látták őket. Bem altábornagy megtiltotta Petőfinek, hogy elkísérje Segesvárra. Petőfi életének utolsó előtti napján 1849. július 30-án hajnali sorakozó után, Bem szállása előtti térről indult útnak Székelykeresztúr, illetve Fehéregyháza felé. Szemtanúk későbbi visszaemlékezései szerint Kurucz Antal őrnagy, Bem titkára vette fel Petőfit annak kérésére a kocsijára.
Marosvásárhely szabadságszerető polgárai nem feledkeztek el a titokzatosan eltűnt költőről. 1884. szeptember 28-án a Görög-ház első emeleti erkélyes szobafalába, melyben a nemzet dalnoka a döntő csata előtti napon reggelizett, helyezte el a hazafias kegyelet a Petőfi-emléktáblát. A leleplezési ünnepélyről így tudósította olvasóit a Maros-Vidék helyi hírlap:
"Az ünnepély délután 3 órakor vette kezdetét. Lázár Ádám országgyűlési képviselő, az emléktábla lelkes kezdeményezője, mint az ünnepélyt rendező bizottság (Bartha Lajos mérnök, Bedőházi Lajos tanár, Kerekes Sámuel tanár, Kuti Albert ügyvéd és szerkesztő, Lénárt József tanár, D. Nagy János ügyvéd és szerkesztő) elnöke a Bem- szobor mellett sorakozásra hívta fel az ünnepélyre küldött megbízottakat, városi képviselőtestület, takarékpénztár, rendezőbizottság, dalegyletek testületei, egyes tagjai, kik az ünnepi díszben kivonult önkéntes tűzoltóegylet után sorakozva, a tűzoltó zenekar indulója mellett a Széchenyi téren felvonultak a Takarékpénztár-palotáig, mely előtt a tér zöld fűvel volt behintve, hol az említett küldöttségek és képviselők foglaltak állást, míg a rendre a tűzoltó egylet rendfenntartó osztálya ügyelt fel. A Petőfi- ünnepélyen a Magyar Tudományos Akadémiát Deák Farkas, a Kisfaludi Társaságot Szász Béla, a Ferenc József egyetemet Szabó Károly, a Petőfi-síremlék bizottságot Kuti Albert és Lakatos Sámuel, a Székely egyletet Kovács Ferenc apát-plébános vezetése alatt egy küldöttség képviselte. () A felvonulás után a Ťmarosvásárhelyi Dalkörť és az ŤIparos polgári egylet dalosztályať tajgaiból alakított dalárda énekelte el Geiger Albert vezetése mellett a Szózatot, melynek szabatos előadása után Lázár Ádám szólalt meg az erkélyről, hol az ünnepély szereplői voltak összpontosítva s hatásos és hazafias szellemű megnyitóbeszédében vázolta a koszorús költő nagyságát, s az emléktábla keletkezését (), melyen a következő felirat ékeskedik szürke márványlapba vésve, aranyos betűkkel:
ŤPetőfi Sándor a szabadság dalnoka, Marosvásárhelyt 1849. július 30-án, ezen Görög-féle sarokház főtéri erkélyes termében Egressy Gáborral együtt Görög Károly és neje, Ziegler Vilma vendégszerető házigazdák körében, megreggelizvén, innét indult Bem József altábornagy kíséretében a Fehéregyháza (Segesvár) melletti csatába, hol 1849. július 31-én eltűnt.ť
Ez alatt a középen egy lant, ágyúkra, kardokra, nemzeti lobogókra fektetve, babér- és cserefüzérektől környezve. Ez után a következő versszak:
"Itt még embert volt, innét indult ki nagy útra. Hogy csillag legyen Ő. Fénye örökre ragyog! Emelte a kegyelet 1884."
Az emléktáblát Jablonszky Vincze szobrász és műfaragó készítette. Az összes költség 82 Frt. 85 Krt. tett ki, melyet gyűjtés, adományozás által hoztak egybe.
Az ünnepi beszédet Lénárt József ev. ref. tanár tartotta. Méltatta Petőfi nagyságát, verseinek szépségét. Hangsúlyozta azt, "() Petőfi Sándor, a magyar nép legkedveltebb, legünnepeltebb költője, a nemzeti irodalom büszkesége, a szabadságharc hősöket teremtő lantosa, e házban lakott és e ház akkori lakóinak s azok körében gyűlt tisztelőinek volt utoljára vendége. () Petőfi életét fölelevenítve, márványlapba vésett arany betűkbe örökítsük meg köztünk létének utolsó napjának emlékét. Hogy e hajlék és annak falába helyezett márvány is hirdesse az utódoknak () a nemzet az ő nagyjai iránt minden irányba igyekezett leróni a tiszteletet, a hála és kegyelet adóját.
Az ünnepségen a diákok elszavalták Petőfi két versét: A magyarok istenét és az Egy gondolat bánt engemet. Befejezésként a dalegyletek elénekelték a Himnuszt, majd a tűzoltózenekar részvételével a résztvevők visszavonultak a Bem-szoborhoz. Itt Lázár Ádám mondott beszédet Erdély és Marosvásárhely megszabadítójának szelleméhez és megkoszorúzták a szobrot.
Az ünnepélyt megelőző napokban a leleplezési ünnepély sorrendjét tartalmazó nyomtatványt terjesztettek városszerte. Ez tartalmazta az ünnepély műsorát, az emléktábla szövegét és az elszavalt két Petőfi-verset. Lénárt József: Petőfi emléke című ünnepi beszédét is kinyomtatták.
1912 november végén a plébánia és a Takarékpénztár (volt Görög-ház) előtti téren Petőfi-emlékoszlopot állítottak fel. A magas obeliszken Kallós Ede budapesti szobrász bronzplakettje hirdette Petőfi Sándor marosvásárhelyi tartózkodásának emlékét: "Azt a szomorúan dicsőséges emléket, hogy a költő innen, a székelység fővárosából indult el utolsó útjára, meghalni a szabadságért." A bronzplakett Petőfi alakját Bem tábornok és a múzsa alakjai közt ábrázolja, amint kardjára ütve a harcba indul, a plakett egy terméskőoszlopba van foglalva.
Az oszlopot nem gyűjtésből, közadakozásból emelték, hanem a városi munkálatokat végző nagy vállalkozók adományaiból, dr. Bernády György polgármester kezdeményezésére. A városi csatornázást és egyes középületeket végeztető cégek adományaiból létesített emlékoszlop, az első Petőfi- emlék, amelyet a nagytőke, a kapitalizmus emelt állapítja meg a Székely Napló 1912-ben.
Ezt a Petőfi-emlékoszlopot is ledöntötték 1919 márciusában, 1923-ban pedig átalakították a megrongált oszlopot a román katona emlékművévé.
A Petőfi-emléktábla a Görög-házon (ma Hadsereg háza) napjainkban is emlékezteti a vásárhelyieket, hogy: "Itt még ember volt, innén indult ki a nagy útra. Hogy csillag legyen Ő. Fénye örökre ragyog."
Petőfi Sándor halálának 150-ik évfordulója alkalmából a Teleki-ház falán ünnepélyes keretek között leplezték le 1999. július 29-én Puskás Jenő szobrászművész Petőfi-domborművét, melyet Szokolai Imre Márton budapesti polgár ajándékozott a városnak. Ez a dombormű nem helyettesíti a Marosvásárhely központjában felállítandó Petőfi-szobrot. A Petőfi- szoborpályázatra beérkezett műveket 1999. dec. 1-3. között tekintették meg az érdeklődők. Az utókor tisztelgését kifejező szobor- pályázatot a zsűri határozata szerint Hunyadi László művész alkotása nyerte el. Többen kifogásolják azt, hogy a Petőfi-szobor felállítását nem a legméltóbb környezetbe tervezik; Petőfi Sándor bronzszobrának méltó helye a városközpontban, a főtéren van. A marosvásárhelyi magyarság szívében másfél évszázad óta elevenen él a világszabadság nagy költőjének alakja, marosvásárhely tartózkodásának történetei, emlékét kegyelettel őrzi az utókor.
Petőfi Sándor 1849. július 22-én Marosvásárhelyen írt és Júliához intézett utolsó előtti levelének szavai: "Higgy! Remélj! Szeress!" történelmi emlékeink tiszteletére, kitartásra, megmaradásra, továbbélésre buzdítja ma is Marosvásárhely magyarságát.