Tóth
István: Marosvásárhely irodalmi műveltségéről Az
a humanista korszak - mely a XVI. század közepétől a XVII. század közepéig
tartott, és amelynek a könyvnyomtatás elterjedésével sikerült egy szűkebb
olvasóréteget kialakítania - kedvelt anyanyelvű olvasmányait elsősorban
az elbeszélő műfajok közül válogatta. Ezek a kor által alkotott és kedvelt
műfajok tárgyuk szerint nagyjából: Olvassák
el könyvemet ifjak s tiszta leányok, Ebben, a megreformált humanista elvben semmi kivetnivalót nem találhatott a korabeli jámbor olvasó. Az viszont egészen más dolog, hogy a megvalósításban ízléstelenségre és illetlenségre ösztönző illemszabályokkal is találkozott. Nem sokkal ízlésesebb Régentén az római főasszonyoknak cifraság tilalmáról való perlődések című antik tárgyú asszonycsúfolója, feddőéneke sem. Van azonban egy emlékezetesebb munkája is, amely arról a versenyről vagy inkább versengésről szól, amely Ulisses (Odüsszeusz) és Telamoniosz Aiax (Aiasz) között zajlott le Akhilleusz fegyverei odaítélésekor. A Marosvásárhelyt letelepedett Csáktornyai 1592 és 1599 között magyarította Ovidius Metamorphoses című alkotásának XIII. része nyomán. Jeles, szép história két görög hercegről, az erős Aiaxról és bölcs Ulissesről című munkájában négyütemű tizenkettős sorokká dolgozta át Ovidius hexamétereit. A nyers erőt és a mértéktelen indulatot megtestesítő Aiax egyszerre vádolja az okos tanácsadó és rágalmazó Ulissest: mintha egyértelműen csak széthúzást és egyenetlenséget okozna rossz nyelvével: Prédál
így Ulisses, az o vitézsége Ez a terjedelmes, háromrészes (Mindszenti Benedek udvarhelyi kapitánynak ajánlott) verses krónika - csoportrímei miatt - arra késztette szerzőjét, hogy oldja fel ezt a túl kötött rímképletet. Ulisses egy helyen például ilyen oldott, páros rímekben érvel Aiax igaztalan vádjai és át nem gondolt tetteivel szemben: Aiax
néktek ebben mi hasznot tett volna, A négyes rímű tizenkettősöket kezdi tehát párosokra váltani. S ez az újítás mintha Faludi Ferenc verselésének egyengetné az útját (talán először egész költészetünkben). Kár, hogy nincs több ismeretünk a versújító, krónikás énekszerzo Csáktornyairól, akinek még egy emberöltővel később is eljátszották ezt a vetélkedését a kolozsvári Unitárius Kollégium diákjai. Ebben természetesen a költemény ellentétekre épülő, tömör szerkezete játszhatott főszerepet, amely Ulisses replikájából tűnik ki a leginkább (hiszen őa szerző szócsöve): Rajtad
tagok vannak, nálam elme vagyon, Az írónak mintha itt sikerült volna elérnie igazán a Grobiánus-versek ajánlásában kitűzött erkölcsnevelő és szellemi műveltségre ösztönző szándékát. Arisztotelész Nikomachoszi etikája szellemében foglal állást az érzelmi és erkölcsi középértékek (to meszon; hé meszotész; aurea mediocritas) egyedüli helyes volta mellett. A győztes Ulisses nem csak szellemibb, eszesebb jellem, mint az őrületbe hajszolt és öngyilkosságba menekülő Aiax, hanem az erények legfobb követelményének is inkább megfelel, mert mértékletes (nem csak az erény hiányát, de annak túlzását is kerüli): Igen
nyughatatlan Aiax és hertelen, Talán ez bizonyítja leginkább Csáktornyai humanista műveltségét. Csáktornyai Mátyás - akárcsak a Károlyi Péter által meghonosított arisztotelészi esztétika követői - azt az elvet vallja, hogy lényegileg "a hagyományos történeteket nem szabad megváltoztatni" (Arisztotelész. Poétika XIV.). Sem ő, sem más humanista elbeszélő költőink nem az események újszerű szenzációjával akarnak hatni elsősorban, hanem valamilyen örök emberi és általánosítható humanista szentenciákkal, igazságra vezető következtetésekkel (hiszen többnyire ókori történeti tárgyuk különben is közismert). A latin nyelvű nemzeti tárgyú eposzainkra (Taurinus Dózsáról, Schesaeusnak Pannónia romjairól szóló hőskölteményére), vagy még inkább dicsőítő elbeszélő költeményeinkre (Hunyadi Ferenc Báthori Istvánról, Bojthi Veres Gáspár Bethlen Gáborról vagy Pápai Borsáti Ferenc Rákóczi Zsigmondról szóló panegiriszére (általában ugyancsak jellemző a túlzott moralizálás. Ezek a fohos heroizálására vonatkozó (sztoikus, aszkétikus, heroikus, bölcsen szemlélődő) tulajdonságok nem mindig a cselekmény révén kerülnek felszínre, s így inkább elfedik, mintsem előtérbe helyezik az eléggé stagnáló cselekményt eseményeket. Azonban az 1650-es években egy olyan krónikás elbeszélő költemény keletkezik, amelyben elsősorban a történeti eseményeknek, másrészt földrajzi neveknek (mint az események színterének) a felsorolása gyakran adatszerűen szárazzá teszi a verset, mintha csak Tinódi újságoló, tudósító históriás éneke folytatódnék ezekben a magyar nyelvű, viszonylag terjedelmesebb verses elbeszélésekben. A Marosvásárhely művelődés körébe tartozó Mezőcsávás ilyen elbeszélő költeményekkel gazdagította barokk kori epikánkat. Köröspataki Bedő János három ilyen munkát is hagyott ránk. Lupuj vajdáról való ének című költeménye arról szól, hogy II. Rákóczi György és hadserege miként segíti meg Matei Basarab havasalföldi vajdát a túlságosan öntelt és hatalomra törő Vasile Lupu moldvai fejedelem támadásával szemben: Egészséggel,
Máté vajda, (3-4. sz.) A szerző - akárcsak a lengyel párti fejedelem - egyértelműen a védekező Máté vajda mellé áll, szemben a kozák csapatokkal támadó Lupujjal, aki önhitt és irigy: Ne félj
azért, mert nem hadnak, (9. sz.) Így szólítja meg képzeletben az író a szorongatott helyzetben lévő főhőst, aki végül is győz, és baráti lakomát rendez szövetségese számára: Máté
vajda se bánkódik, (61. sz.) Ugyanezt a tárgyat szinte egy időben még több erdélyi író is feldolgozta: így Malomfalvay Gergely, aki neve ítélve ugyancsak tájaink szülöttje lehet (a kismartoni mariánus ferencesek rendfőnöke lett, és feltehetőleg a másik rendfőnök, Kájoni János is hagyott ránk egy hasonló munkát. Malomfalvay Gergely Ének Lupu vajdáról című verse ugyancsak felező nyolcasokban, és csoportrímekre épülő szakaszokban lüktet. Így Köröspataki hatása feltételezhető, szoros keletkezési kapcsolatuk viszont mindenképpen vitathatatlan. Malomfalvay munkája azonban nem csak töredékesebb, hanem szerkezetileg összefüggéstelenebb, és ritmikailag is darabosabb, faragatlanabb. Epikai szempontból főképpen az események folyamatát hiányolhatjuk ebből, a Tinódira is emlékeztető históriás elbeszélő költeményből. Rímei gyakran keresettek, ami Köröspatakinál (legalábbis ilyen mértékben) nemigen fordul elő. Malomfalvay például így ítéli el Vasile Lupu vejét, a kozák "hatmány" Timust: Amaz
kozák hatmány Timus, (Malomfalvay - amint említettük volt - a drámailag telített barokk lírában szerzett inkább érdemeket.) A harmadik azonos tárgyú elbeszélő munka, amely az Apor-formulárium toldaléka címen is ismeretes (mivel az Apor család Abásfalvi levéltárából került elő), 1654-ben keletkezett egy anachoréta (vagyis egy görögkeleti remete, esetleg egy román szerzetes) tollából. Ezért gyanítják Kájoni János szerzőúségét a másként Lupul vajdának romlásáról címen is közölt vázlatos feldolgozás esetében: Ez éneket
szerzé egy anuchuréta víg múlatási közben, A
históriás elbeszélő költemény, - amely több helyütt szó szerint egyezik
az előbbi évben keletkezett Köröspataki azonos tárgyú munkájával - 6+6+7-es
tagolású, vagyis középütt (rímtelenként alkalmazott) Balassi versformában
hömpölyögteti a hadi eseményeket.
|