Emlékek a székely fővárosi rk. egyházközség múltjából
A hitújítás előtti korszak.
Jaross Béla dolgozata

Marosvásárhely város keletkezésének története ismeretlen. Alapul véve azonban a székelyeknek a hunoktól való eredetét, biztosra vehető, hogy itt a székelyföldi Erdőség és a Mezőség közti forgalomnak középpontján, már a honfoglaló magyarok községszerű székely települést találtak, melynek legközelebbi szomszédai a mai Maroskeresztúr, Marosszentkirály és Sárpatak római castrumoknak utódai voltak. Már akkor összeismerkedett a két őslakos nemzet, hogy mint békés embertestvérek éljenek együtt az évszázadok további folyamán.
Miután az ember a beléje oltott hódító és uralmi ösztönnél fogva a mindig táguló élethorizontot keresi, minek természetes földrajzi tényezői a hegyek lejtője és a folyók iránya, a székely nemzettest szükségszerű lélektani és földrajzi követelménye volt a Kárpátővből kiszakadó Nyárádmente benépesítése, hogy megtalálja az ő Nyugatának kapuját és további útjait: így jutott el a Maros vízéig. De mert a Nyárád vize torkolatával zsákutcába került s mert az említett római castrumok közlekedési útja a Marosszentanna - Kolozsvár irányban valamivel följebb nyílott, annál inkább mutatkozott a székely főváros mai helye alkalmatos települési végállomásnak, mert páratlanul gazdag vala kitűnő forrásvizekben: egy, a mai katonaiskola aljában, errébb a Cigánymezőn a Bürger-kert tövében, aztán az egykori szökőkút a ref. iskola előtti, a Bodor-kút, a Nyerges-ház alatti Csorgó, a Király-kút és a Vályus-kút bővizű forrásai. Az ősi község, melyet az 1100 körül uralkodó Könyves Kálmán magyar király "Novum Forum Siculorum"-nak nevez, "Vásárhely" néven pedig 1288-ban László erdélyi vajda hitelesen átírt oklevelében említtetik, az egykori SzentMiklós- (Gecse Dániel), Fazekas- (Borsos Tamás), Klastrom- és Kövecses- (Rákóczi Ferenc-) utcák fölötti platókon terült el, amikor a Maros ezen dombok tövében folyt, a Cigánymező, Kövecses, Sáros-utca és a mai minorita-telek, Tornakert alja irányában. Medrét pontosan jelzi a visszamaradt kavicsréteget.
A korábbi Görög-ház, ma Takarékpénztár, vagy a Zárda helyén malmok kattogtak a Maroson. A város síkrészi területe ártere volt a rakoncátlan folyónak, melybe a Poklos-pataka a mai Főtér két utcasorának házai alatt kereste a találkozást valahol a régi hajósköz (Baross Gábor u.), a mai zsidótemplom tájékán. A házak előtt grádicsos lejárók szennyes ruhák sulykolására, a Bányai-palota aljában a jó civisek háztartásához tartozó libák és rucák és sertések feredőtava.
Ez a Poklos-patak ugyanis hasonlítatlanul bővebb vizű és nevéből következtetve valósággal romboló hatású lehetett a mostanihoz képest, mert forrásvidéke a nyiroktartó erdőség volt, melynek máig utolsó maradványai a Trébelynek néhány ősi cserfája, a mi temetőnk árkának cserkorcsai, és a Tisztviselőtelep - somostetői út sarkallásánál évről - évre irtott, de egy-egy-éves sarjai lombozó csergyökerek.
Záporesők alkalmával a Somostető minden vízét a városra zúdította a Trébely és a temetők árka, melyek egészen az Ebhátig valósággal részekre osztották a helység területét.
Messze földön szépséges Főterünk nem létezett, a Piac még az 1820-as években is jóformán a mai ortodox katedrálissal beépített terület, melynek ma már egyáltalán nem létező 4-ik utcasorán - a Leszámítoló-bank és a Kereskedelmi Bank épületeit összekötő vonalban - állott a fatornyos Városháza, melyet 1848-ban Gedeon tábornok felégetett, hogy többé fel ne épüljön. Akkor bontódott le azon egész sor és nyílt meg a szemnek az eddig Poklos-utcának nevezett főtéri rész, utolsó magyar elnevezéssel Széchényi-tér, folytatólag Deák Ferenc-utca.
Akkor került ide erre a pontra a közlekedési utak kereszteződése, mert bizony addig a felsővárosi az alsóvárossal összekötő utcák a mindent kifejező Sáros-utca (a plébánia mögötti Eötvös-u.) és a jobb-hangzású Kövecses (Rákóczi-u.) valának, - folytatásukat a mai betongát irányában a Maroson átvezető kompátjáróhoz kapván, mely a közlekedést a Mezőség felé közvetítette.
Lám! Bármennyire a valóságok tudománya a történelem, fantázia nélkül témánkat nem tudnók a földre helyezni; nem tudnók meglátni rajta a kezdetleges kicsi viskókat, melyeknek faanyagát az egészen ide lehúzódó erdők, tetőzetét a mezőségi tavak nádasai szolgáltatták; melyeknek kéménynélküli tetőzetén eláradó füstfelleg napszállta táján, az esti harangszó után (Mária tiszteletére, de nem Úrangyala) jelezte, hogy a családok a munka után behúzódtak éjszakai csendes pihenésre.
Topográfikus ismertetése után lássuk már etnográfiáját - néprajzát! Székely lakosságától elkülönözve a cigánymezői Csorgótól innen, szerényen meghúzódva éldegél a kisszámú "oláh" népelem. Fából összerótt biserikájuk tókájának hívogatására vasárnaponként összegyűlnek a daskel által végzendő istentiszteletre; 1054-ben már megvolt a nagy keleti szakadás, tehát a gör. keleti ortodoxia hívei, kik a sluzsbákon nem a római pápáért, hanem a konstantinápolyi pátriárkáért imádkoztak.
1400 körül lehet, hogy már cigányok is (amint magukat nevezik "romák" - ember) szakadtak a még külsőbb végekbe. Ki törődött velük egyelőre ?
Bár az akkor egyedüli vándorkereskedelmet Konstantinápoly felől görög kereskedők bonyolították le: (tőlük származik a város görögös „Agropolis” elnevezése), az a körülmény, hogy az Árpád- házi királyok alatt a királyi jövedelmek kezelését a zsidók kerítették kezükbe, - az egész székely nemzet évenkinti ökör adójának (40.000 drb. állat !) beszolgáltatásakor, ott látom őket mozogni a későbbi Régibaromvásár-, Külsőkutas-, Belsőkutas-utcák terein, meg a királykúti és vályuskúti itatók nagy térségein, hogy aztán visszahúzódjanak Náznánba, ahol Gyulafehérváron és Erdőszentgyörgyön kívül egész Erdély területén, egyedül engedélyezett zsinagógájuk mai napig vallásos kegyelettel fenntartott szentélyük.
No és most már szólaltassuk meg (ahogy akkor nevezték) Újvásár, Újszékelyvásár (szemben a régi Kézdivásárhellyel), katolikus istentiszteletre hívó első harangjait; nem valami csengettyűk ám, mert a hitre térítő apostol-király Szent István rendelkezése szerint még más kilenc községnek is meg kell hallaniok szavukat ("sub pulsu campanae"). A mai, Kollégium hegyfokáról nézi magát a Maros tükrében a község Szent Miklós tiszteletére felszentelt plébánia temploma, az őt körülvevő cinterem-temető környezetében. Közel hozzá a plébános (plébánus, a nép szolgálatát vállalt egyén) szerénylakása, egy födél alatt, a plébániális iskolával, és az összes templomi szolgálatokat végző kántornak még szerényebb laka, ahol valamely mesterség műhely munkáját is elláthatja.
Vasárnap van; (hétköznap nem igen van szent mise, inkább csak temetéssel kapcsolatban Requiem!) Harangoznak egyet, harangoznak kettőt: megindul a mai Koronkai út aljából Felsősárvári és a túloldalról Alsósásvári, - a Cigánymező végén szerénykedő Gordásfalva. - a Holtmaros közelében elterülő Kisudvar, - a Mészárosrét táján Kisfalud, - a csávási országút és remeteszegi út közti Székely-falva, - az aránylag közeli, a malomárok hídjáról elnevezett Hídvég és Remeteszeg, - a távolabbi (a víztelep helyén létezett) Benefalva apraja-nagyja, 7 éves kortól számba véve a község bírájától; senki fia nem maradhat el, mert Szent István és Szent László, Könyves Kálmán törvényei kivételt nem ismernek (a templomban fecsegőt kopaszra nyírják!); csak házőrzeni marad vissza minden füstön vagy portán valaki, ám nem tolvaj ellen, (mert senki sem kockáztatja karját, szemét, fülét, orrát), csak az esetleges tűzkár ellen!
Beharangszóra mind egy tömegben együtt vannak s miután az elsorolt községek, melyek összeépüléséből a későbbi "mezőváros" keletkezett, együttvéve éppen kiteszik a szükséges 10-es számot, előttünk áll a komplett plebániális egyházközség. Jön már a tisztelendő plébános úr is, szép szakállal, testrefeszülő kékeslila posztó-reverendában. Lehet, hogy éppen itt az Istenben boldogult előd oldalán tanulta ki a papi szolgálat tudományát, - de az is lehet, hogy valamelyik szerzetnek (bencésnek, franciskánusnak, domonkosnak) kolostor-iskolájában képezték ki lelkipásztornak, - lehet, hogy a fehérvári káptalan iskoláját végezte! Bármint volt is, az bizonyos, hogy a tri(d)enti zsinat előtt (1563) nem lévén papnevelő intézetek, papi tudomány és szellem dolgában a lelkipásztorkodó papságnál valami nagy igényt nem lehetett támasztani; e tekintetben a szentelését végző püspök nagyon kevéssel megelégszik: latinul azonban tudnia kell a római egyház rítusa miatt. Minden templomi istentisztelet szenteltvíz hintéssel kezdődik s végződik: az "Aspergest" valószínűleg az egész nép énekli. A misekönyvet (persze nem a mai terjedelemben, napokra beosztott miseszövegekkel, hanem csak egynéhány, több-kevesebb, állandósult misével!) minden papnak magának kell lemásolnia és gyarapítania, s egész életén keresztül mint szeme-fényét őriznie, mert bizony a magyar könyvnyomtatás első terméke csak 1473-ból való! Evangelium éneklése után bibliai oktatásban részesültek a hívek mily mértékben kapcsolódtak be tevőlegesen a liturgiába, nem tudhatni, mert kódexeink között sajátosan énekeskönyv jellegű nincsen; azonban már az 1508-ból való Nádor-kodex kottái jelzik, hogy a magyar ének is felhangzott az istentiszteleteken. Az úrfelmutatási harangszó a legszentebb áldozat pillanatát jelzi azoknak, kik házőrzés vagy betegség miatt otthon maradni kényszerültek. Az Oltáriszentséget nem az oltáron, hanem a szentély falába vágott vasrácsos fülkében őrzik. Szentségtartó, az Oltáriszentség ünnepélyes kitétele a XVI. századig ismeretlen lévén, szentségi énekeik nincsenek. Viszont a magyar középkort jellemző Mária tisztelet általánossága valószínűvé teszi, hogy a Salve Regina szívhez szóló és szinte mindent felölelő antifonáját eredeti latinban mindenki tudta és énekelte. A passiót, vagyis a mi urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének történetét nemcsak felolvasták, hanem a szentszöveget népies elemmel megtoldva, az istentisztelet keretében elő is adták, kiosztott szerepekkel lejátszották. Éppen így karácsonykor az Úr ]ézus születésének misztériumát, minek visszamaradt emléke a kántálás. Böjtben Dávid király bűnbánati zsoltárát, a "Misererét" - temetéseknél a "De porfundis"-t latinul énekelték. Éppen úgy a „Rorate” misekezdő antifonát a hajnali miséken, melyekre nagy buzgósággal gyűlnek össze az advent korai órájában. A délutáni ájtatosság, az u. n. litánia másodszor is begyűjti a híveket mégpedig a délutánnak mindjárt legelső órájában; könnyen ment, hisz közben nem mentek haza, szent mise után ugyanis a nagyharang jelt adott, hogy "szabad a vásár" bevásárlásaikat végezték el vagy az eladnivalóból csináltak pénzt maguknak, mint a vasárnap neve mutatja, akkori kiejtéssel: vásárnap. Amikor aztán litániára is beharangoztak, ugyanez a harangszó a vásárt is bezárta; a még ki nem fizetett portékáról maradt fönn a tréfás mondás: "majd megfizeti a nagy-harang". A most annyira kedves lorettoi litánia, Jézus Szíve, nevű litániák akkor még nem léteztek; annál lelkesebben tört fel ajkukról a Mindenszentek litániájában: irgalmazz nekünk, könyörögj érettünk, hallgass meg minket, - éhségtől, döghaláltól, hadaktól, földrengéstől, égi háborútól, készületlen haláltól - ments meg uram minket !
Reggeli harangszó még nem volt; déli is csak 1456-tól, a nándorfehérvári győzelem emlékére, - addig csak esténként szólalt meg Mária tiszteletére.
Szigorúan tartották a negyvennapi nagyböjtöt, az adventi 4 hetet, a 4 évszaki (kvator: 4) kántorbőjtöt, minden pénteket és (Magyarország területén az Árpádok alatt) Szűz Mária tiszteletére a szombatot is.
Halottjaik évfordulónapját jól őrzik emlékükben, hogy gyászmisével áldozzanak kegyeletüknek, ezért a fejfakeresztre a halálozás napját rávésni el nem mulasztják.
Az ádventvégi karácsonyi, és a nagyböjtvégi húsvéti szent áldozástól senki nem maradhat el, utóbbiról igazoló írást is kapnak; ha szolgálatra jelentkeznek, ha vándorútra kelnek, arra még szükség lesz, hogy előmutathassák !
Milyen lehetett ennek a vallás ölén nevelkedett jó, egykori székelyvásári egyházközségnek családi és társadalmi, erkölcsi élete, nem állván semmiféle statisztikai vagy közművelődési adat azon korból rendelkezésemre, indirekt következtetéssel kísérlem meg reá megfelelni.
Tudvalevő, hogy a magyar még pogány korában is családi- és házaséletében csodálatosan tiszta és szemérmes volt, szinte vérébe oltva a nőtisztelet, - ez is tette oly fogékonnyá a Mária-tiszteletre minden nemzetek fölött! Boldogult másodelődöm, Kovács Ferencnek a moldovai csángók közt 1868-ban tett tanulmányútját, illetőleg annak útinaplóját idézem:
Klézse nevű csángó-színkatolikus község plébánosa, Petrás Incze ]ános nagyműveltségű pap, maga is irodalomápoló és író, úgy ajánlja be 3000 lelket számláló hitközségét, hogy amióta ő ott lelkipásztorkodik, 25 év alatt összesen 6 törvénytelen gyermek született. Ma a katolikus hitközségeken az arányszám 15% - a 3000 lelkes plébánián 25 év alatt kitenne 300-at! Igen ám, de a fiatalság egymásiránti magatartása annyira szemérmes, hogy tánc közben is férfi-férfival, leány-leánnyal érintkezik! - És ez az egész csángó nép mórese! A felhozott példának döntő jellegét arra nézve, hogy milyen lehetett itt az ősök erkölcse, senki sem kifogásolhatja, aki tudja, hogy azokkal a csángókkal ugyanegy vér és lélek vagyunk.
Híveit évenként egyszer, Vízkeresztkor, otthonukban keresi fel a plébános. Akkor veszi számba a múlt évi húsvéti gyónócédulákat és amíg a kántor az ajtó szemöldökfájára rója az új évszámot, meg a három király nevének kezdőbetűit, azalatt a plébános újévi jó kívánságai kifejezéseként megszenteli a házat, annak minden zegét-zugát, áldást mond az új esztendő gondjaira, munkájára. Hosszasabban időzhetik, mert az egyház hites emberei ezalatt szedik be a papi és kántori járandóságokat, de bizony a világegyház szükségleteit ellátó - a keresztes hadak költségeit fedező - pápai tizedet is, minek lajstroma 1332. évről a Vatikán levéltárában Novum Forumnak említi a vásárhelyi plébániát. Ez az évszám az Anjou Róbert Károly és folytatólag annak a Nagy Lajosnak korszaka, (az Árpád-ház ugyanis III. Endrével 1301-ben kihalt vala), kinek birodalma a Fekete-tengertől az Északi-tengerig a magyar név legnagyobb dicsőségét hirdette a világtörténelem folyamán. Négyszer járt itt a mi városunkban: az egyik vasárnapi szent misén oda tudjuk képzelni őt is porba hullva a királyok Királya előtt népe épülésére.
Róma küldetése azonban, mely az Úr J. Kr. parancsa szerint az, hogy az evangéliumot minden népnek hirdesse, nem záródhatott azzal, hogy a Kárpátok övén belül keresztény országot létesített. A Kelemen-havasok túlsó oldalán nagyon félelmetes népnek kezdődött országa: a tatároké, kikkel Dzsingisz kán idejében szomorú, végzetes találkozója volt IV. Bélának 1241-ben a sajói csatasíkon. A magyar állam és a katolikusegyház érdekében állott ennek az egyébként rokon-népnek a megtérítése.
Ezzel a céllal tűnnek föl a mai vár területén az 1216-ban létesült, szent Domonkos által alapított, a magyartól prédikáló rendnek nevezett szerzet fiai. Nem a hitközség szolgálatára jöttek tehát, hanem, hogy innen, mint alkalmasnak vélt központból irányíthassák hittérítői munkájukat a tatár Moldova felé! (Ennek a rendnek későbbi nagyemberei: a párizsi egyetem katedráján tanár szent Albertus Magnus és még nagyobb tanítványa, egyben a katedrán utóda: Aquinoi Szent Tamás, Florenzben Savonarola, a Notre Dame, nagy szónoka La Cordaire, a magyar őshazát kutató Juliánus barát, stb.). Nagy reményekkel jöhetnek ide őseinkhez. Támogatta vállalkozásukat IV. Béla királynak, az ország második honalapítójának királyi kegye, hiszen az ő leánya a magyar katolikusegyház későbbi Árpád-házi b. Margitja. Abudai Margit-, akkor Nyulak-szigetén szintén ennek a szerzetnek tagja! Aztán történetesen Erdély akkori püspöke, Benedek, maga is domonkos-rendi szerzetesből lett azzá; - ott látom tehát szorgoskodni őket fehér rendi ruhájukban, fekete palástban, hogy felépítsék templomukat, monostorukat, iskolájukat - de itteni működésük alig egy-két évtized! Eltűnnek.
Az assisi-i szent Ferenc által ugyancsak 1210-ben (egyidejűleg a domokosokkal) alapított másik misszionárius rend átveszi hívatásukat. Az 1316-iki jegyzék már a barátokat találja helyükön azzal a megjegyzéssel, hogy ez a kolostor Tatárország határán fekszik. Szent Ferenc rendjének ez az ága a monumentális építkezéseket szereti: azért is a minoriták legújabb sematizmusában is az ő alapításuknak szerepel. Hatalmas koncepció nyilatkozik meg már abban, hogy a domonkosok itt hagyott templomát lerontják, csak a köveit használják föl a hatalmas méretezésű gót-stílusú templom felépítéséhez. Egy három mázsás harang megy át a domonkos-templomból az új ferencesbe "0 Rex Gloriae" körirattal, mely még a ref. időket is szolgálta. (Historia Domus Patrum Franciscanorum.) De a minoriták nem érik itt annak befejezését. Közben ugyanis 1444-ben Hunyadi János, Erdély kormányzója, az ő szent barátjának, a franciskánus Capistrano Jánosnak befolyására, Cesarini Julian pápai követtel elvéteti a minoritáktól és az u. n. observans ferenceseknek adatja át, kiknek áldozatos munkájával a gyönyörű alkotás 1460 táján elkészülvén, Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére felszenteltetik (ez a mai ref. vártemplom). Másik harangjának körirata : "Maria mater gratiae" ; ez is szolgálta még a későbbi ref. korszakot. (Péterfi József ref. esp. följegyzése.) Az egész város és vidék fölött fejedelmi alakját visszatükrözik az alatta törtető füzes-bokros Maros hullámai.
A domokosoktól is visszamaradt azonban még valami, amit Hunyadi János törökverő harcaiban kardja markolatjára tűzött, amit az olvasni nem tudó, imakönyvet nélkülöző hívő székely, a beléje elhelyezett, dióhéjba tömörített biblia miatt "olvasó"-nak nevezett el, - az ő hagyományuk a Rózsafüzér. Azért, mikor március 25-én, ennek a templomnak búcsújára, a szerteszéjjel lakó székelység az esperességnek (dekanatus-nak) 10 plébániájából és a mai főesperességi 23 helyett akkor 86 plébániából - a mai csiksomlyói búcsú mintájára -- a Mindenszentek litániáját és a Salve Reginát zengedezve, olvasó imádságot mormolva, a tavasz első sugarainál felkanyarodik ebbe a pompás szentélybe, - hol a pápa kegyéből ugyanazt a búcsút nyerhetik meg, mint az assisi-i Porciunculában, - olyan kép ez, ez a szentáradat, a tízezrek áhítata és lelki öröme. melyet visszavarázsolni ide, a vártemplom köré. még közel 500 esztendő után is több, mint egyszerű történelem!
Megcsodálják a templomot, mely Nagy Szabó Ferencnek (a mai plébániaház egykori gazdájának és építőjének) a gyulafehérvári Batthyányi tékában őrzött krónikája szerint "oly ékes egyház vala, oly ékes ablakai, hogy annak Erdély egy városában sincsen párja, sem lészen, sem volt. Orgonája is olyan hogy Erdély egy kulcsos városában, még Fejérvárt sem volt olyan. Harangok választott jók, óra is nagy és jó vala”.
Székely Antal gvardián mellett 6 misés pap hallgatta ki a búcsúsok szent gyónását. 1525-ben pedig 13 misés papja van a kolostornak, kik Hunyadi Kelemen atya által másolt (1522) zsolozsmáskönyvből imádkoznak. Egynehány a kolostori iskola professzora; mert biz' itt nem csak a plébániális iskolák tárgyait tanítják: (olvasás, írás, bibliai történetek), hanem polgárosodó városhelyről lévén szó, a triviális ismeretkörből számolást is, a földről is valamit, latint is, zenét is stb., mert az orgonista, Brassai Jeromos s a mellette éneklő Tötösi Mátyás erre is vállalkozhattak. Bákai Gergely a gvardián, Vásárhelyi Ferenc (bizonyára idevaló), Kisdemeteri Gergely, Bessenyei Gergely (bizonyára innen a szomszéd Búzásbesenyőről), Bölcskei Mihály. Kolosvári Ferenc, Telegdi István mellett a szásznemzeti katolikushívek gyóntatására Gárdi Pál, Régeni György - nevek, melyek egyszersmind jelzik közeli vidékről való származásukat.
A páterek közül egyik annak a női zárdának volt házi lelkésze, mely kb. a mai Surlott-grádics helyén Szent Ferenc III. rendi leányait fogadta be ahogy akkor nevezték; sesztrakat (a szláv sestra, a német Schwester, a magyar nővér), beginákat kolostoruknak, melynek mai emléke a Klastrom-utca elnevezés, 1503-ban már régi lakója volt az erdélyi főúri családok egyikének sarja, Harrinnai Farkas Dorottya, néhai Illyei Dénessy János özvegye. E szerzetháznak a néhány évtized múlva bekövetkezett hitújítás is megkegyelmezett; még 1576-ban is ott élnek Nyújtódi Borbála és Járai Margit de már nagyon elaggottak s nem tudják magukat kezük munkájával fenntartani; eladják hát kőből épült, cellákra osztott házukat Götsi Máté ref. papnak, a későbbi debreceni püspöknek, de úgy, hogy éltük fogytáig ők ketten még benne lakhattak. Anyaga a vár felső bástyájába és falába nyert beépítést, ők pedig maguk pihennek a vártemplom körül a barátokkal közös rendi cinteremben.
A leánynevelés még nem képezé azon kor szükségletét; önmegszentelésük munkáját azzal egészítették ki, hogy a környék szegény templomai részére szentruhákat varrtak-hímeztek, a maguk rendi templomát ékesítgették, szentek legendáit másolták: Teleki-kodex néven ismeretes a marosvásárhelyi Teleki-tékában őrzött s latinból magyarra fordított, ezen nővérek által másolt Szent Anna élete, vagy másik erdélyi nyelvemlék, a Lázár Zelma-kódex, egy a gyalakúti Lázár család Katerina nevű tagja részére készült szent olvasmány, aki a vásárhelyi zárda tagja volt.
Egy másik páter naponként átjár a római orvos vértanukról elnevezett szent Kozma- és Damján-utcában épült ispotály kicsi kápolnájába. Ennek fenntartói és gondozói a Szentlélek rendi karitász testvérek. Ápoló-ruhájukon feltűnik egy nagy vöröskereszt. Áldozatos szeretetükön kívül, mellyel az azon korban oly gyakori járványos betegeket, pestisnek élőhalottjait gondozzák, elaggott, magukkal tehetetlen szegényeket ápolnak, semmijük nincsen. Az ispotály jövedelmi forrása valami kicsi birtok a szomszéd Maroskeresztúron, melynek neve mutatja ezen intézményhez való viszonyát, mint amely községnek ura Szentlélek-rendi ispotályosoknak, egyébként nem felszentelt papoknak vöröskeresztje. A keresztény irgalmasság hősi kivirágzásának ez a háza kb. a mai kaszárnyán innen lehetett, a gimnázium igazgató lakásával szemben, az utcák találkozása sarkán. A barátok zárdájának nagy udvara sohasem üres; nincs nap, hogy a környék uraságai, az ő mindenkori nagy jótevőik egyike-másika ne pihentetné lovait istállójukban s ő maga ne élvezné akár napokon keresztül a szerzetház vendégszeretetét. Szálloda, vendéglő, hiányában szent Ferenc fogadja vendégül a Bálintittokat Jeddről, Jobbágyfalváról, Marosjáráról a Baranyaiakat, a Béldieket Kiskendről, a Keresztúriakat Sárpatakról, a Boérokat, Bornemiszákat, Berzenczeiekeí Görgényből, Abafájáról, a Hallereket Marosugráról, a Henterekeí Szentdemeterről, a br. Huszárokat Abafájáról, a Jósákat Alsóbölkényből, a Kovacsócziakat Körtefájáról, Mikeseket Marosújvárról, a Petkieket Marosszentgyörgyről, a Telekieket Paszmosról, a Toldalagiakat Nyárádszent-Benedekről. Bizony volt ott elég dolga a 10 segítő-testvér-fráternek, köztük az egyik, mint borbély állandó munkát kapott!
Az uraságok nem is háládatlanok. Málhásszekereik hol egy-egy terű búzát, hol egy-egy hordó bort szállítanak be a zárda népének. sőt még a végrendeletben sem feledkeznek meg róluk, még pedig nem a csíki székely mottójára, hogyha megkerül a havason elkallódott tinó, akkor az Erzsók leányáé, ha nem kerül meg, Isten nevében legyen azoké az áldott somlyói barátoké, kik az emberiség bűneiért annyit imádkoznak! Nem! Ellenkezőleg egészen az assisi-i mintára: Toldalagi András 1471. okt. 25-én, Szondi Osvát és Székely Miklós atyák előtt végrendelkezik a marosszent-királyi-székelyházi-remeteszegi pálosok javára, de azzal a kikötéssel, hogy a nekik hagyott halastó halaiból a marosvásárhelyi barátoknak s néha a nővéreknek is juttassanak.
Ezen jótevők közül sokan a rend konfráterei közé nyernek felvételt, oda temetkeznek azok rendi temetőjébe. Így Barlabási Lénárt erdélyi alvajda, 1525. jan. 28-án tett végrendeletében náluk kér nyugvóhelyet s azért nekik hagyja ősi szokás szerint a temetésre feldíszített hátaslovát és címereit, mely utóbbiak a sok más nemesi jótevő címere mellett a templom falán nyernek elhelyezést.
Ádventben, nagyböjtben csendes a nagy zárda; az iskolával le nem foglalt páterek missiókra szélednek szét a falusi plébániákra; nem is marad adósuk a jó hálás nép, majd ha kéregetni jön hozzájuk a fráter, megtelik a szekere csirkével, tojással, sonkabokával s miegymással.
Az itthoniak közül az egyik a Kálváriára viszi ki nagyböjt péntekein keresztutat járni az ájtatos híveket. A római Szentszék a ferenceseknek adta meg a kizárólagos jogot, hogy a 14 stációt felállítsák, és a hívek ugyanazokat a búcsúkat nyerhessék, mintha magát a jeruzsálemi stációkat járnák. Ennek a Kálváriának helye a mai temető volt, emlékét az utca elnevezése megőrizte.
A vártemplom élénk hitélete mellett a Szent Miklós-plébánia inkább a jogi egyházat képviselte bár lelkészi hivatal a mai értelemben nincsen; anyakönyvet még nem vezetnek; összes írnivalója a pápai és papi tized nyilvántartása; ennek jövedelmén kívül a stolából éldegél. Csak itt, a plébánia templomban van keresztelő-kút, az esketéseket csak itt végezheti, koporsótétel, temetés, gyászmise az ő joga és terhe, a betegek szent olaja csak a plébánia templomban van meg, a vele való kenetet csak a plébános szolgáltatja kiť kezdetben még a vasárnapi szentmisehallgatás kötelezettségeí is csak a plebániatemplomban lehetett leróni, húsvét táján a szent gyónásí ugyan a barátoknál is végezhetni, de a szent áldozást érvényesen már csak a plébános kezéből! Körmenetek csak az ő templomából indulhatnak, ilyenkor, főleg keresztjárók alkalmával a két templom egymást meglátogatja; a szent kereszt elővitele mellett, zászlók alatt, harangok zúgása közben, a Mindenszentek litániáját énekelve, együtt könyörög az egész egyházközség, úgy is mond-hatom: az egész város, mert a kettő ez időben még ugyanegy.
Nagy napja az egész városnak Szent Miklós ünnepe, akkor van Székelyvásárhely búcsúja. Süt-főz az egész város, minden ház ragyog a tisztaságtól, mert minden asztal vendéget vár; Szent Miklós úgyis a nagylelkűség és ajándékozás Szentje. Az iparos polgárságnak műhelyük és a vásári sátrak révén falusi ismerőseik, komáik, keresztgyerekek a búcsúi vendéglátással pecsételik meg a városnak és falunak ezt a kezdetleges, de hagyományos összeköttetését. A plébános magához invitálja a város bíráját és elöljáróit, meg aztán a vargák, szűcsök, fazekasok, kádárok és szabók céhének atyamestereit, a papok, szerzetesek és vidékiek maguktól jönnek.
Ezt a misét ugyanis csak az esperes tudja kellőleg celebrálni s ahhoz assistentia kell ám! A szószéken is idegent, vendégpapot akar látni mindenki; már előzetes érdeklődés fogadja akár a nyárádszent-benedeki kolostor fekete-skapulárés, bőrszíjas bencés papját, akár a vízentúli marosszentkirályi pálos-kolostor fehér barátját. Erről aztán egy egész esztendőig fognak beszélni, de arról is, hogy az evangéliumot és az Ite missa est-et ki és hogyan énekelte, mint legnagyobb tisztesség az esperest oldalán. No, a papok pedig: barátok, pálosok, bencések arról, hogy milyen volt a búcsúebéd, a városi nagypap ebédje? Amint hogy a falusiak sem térhetnek vissza búcsúfia nélkül, hogy az otthonkényszerültek is részesedjenek a szent napból. Olyan hangos sem lesz többé a kollégium tere, mint ilyenkor vala, a sátoros nagy ünnepen!
Ugyan bizony mi lehetett ezek után az oka annak a szomorú, nevezetes eseménynek, hogy 1497-ből való elődömet, Lőrincz plébánost templomi szolgálata közben az oltárnál megölték? A tettesek családjai ma is élnek: szentgericei Boros ]ános, vajai Gáll, ákosfalvi Gyedő Benedek, cserefalvi Veres Balázs, nyárádtői László, Szövérdi Bálint, Szamosi Bán Máté és Mátyás, folyfalvi Jánosi Dömjén, vajai Sükösdi Máté, szentgericei írástudó István, Sükösdi Pál, kisgörgényi Nagy Gergely; a gyilkosoknak egész serege! Miért - mi okon? nem jelzi annak az ítéletnek a szövege, mely szerint nevezettek birtokai vérdíj címén az erdélyi püspökségre szállottak. Templomot és temetőt újra kellett szentelni.
Még egy plébános elődöm neve ismeretes: János papé 1513-ból, de csak a neve egy tanúzás alkalmából.
Említve lőnek a nyárádszentbenedeki bencés szerzetesek. Semmi adat nem maradt fönn róluk, de ami mindennél több, fönnmaradt munkájuk gyümölcse abban az értelemben, becsületességben, szorgalmas munkálkodásban, nyíltságban, atyafiságos emberségben, mely annak az egykori kolostornak tövében nevelkedett Ákosfalva, Nyárádszentbenedek, Vaja, Szentígericze, Baczkamadaras népét mind e mai napig megkülönbözteti a többi nyárádmenti községek népétől. Szent Benedek fiai a mezőgazdaság első úttörői valának mindenhol, az intenzív gazdálkodás, melyet már szinte a kertészet szaktudásával végeznek a Murok-ország népei, még mind az ő érdemük.
Hasonlíthatatlanul többet tudunk a vízentúli pálosokról, a nép ajkán fehérbarátokról. Ez az egyetlen magyaralapítású szerzet, - az Ányos Pál, Verseghy Ferenc, Virág Benedek, Fráter György, Esterházy Imre prímás, Széchenyi Pál kalocsai érsek szerzete! Monostorukat a Mennybefőlvett Boldogságos Szűz Mária tiszteletére, a marosszentgyörgyi és remeteszegi határ aljában, tölgyerdő sűrűjébe (így szerették!) 1350-ben Tóth János és Bulgár László épitettek. Eltérőleg a barátoktól vagy domokosoktól, inkább az önmegszentelő, szemlélődő irányzatnak szerzete. Lakói közül fennmaradt Vincze perjel neve 1467-ból, Bonefili (!) prioré 1471-ből, Gyulafehérvári Andrásé és Krasznai Mátéé 1529-ből, Vecsey Antal perjelé és Szolnoki ]ánosé 1535-ből.
Leghíresebb lakója Gyulai Dénes fehérvári éneklőkanonok, felszentelt püspök, ki ezen stallumait otthagyván itteni szent élete miatt, a Rend könyvében Beatus Dionysius néven él és hal meg a szentek halálával és 1525-ben a kolostor kriptájába temettetett.
A hitújítás őket is elsöpörte, monostorukat Baki Pál és Angyalosi ]ános vették birtokba. "Mikor pedig ezek udvarnépe a barátoktól maradt jókkal lakoznának és részegeskednének, tehát valamint a gyertyával-e, vagy mint, felgyúlt a szép klastrom, s úgy égett vala el. Sokáig csak úgy állott pusztán, a kőporát hordozták, kiknek kellett, - s a tégláját s a kövét is."
Ha a várnak első s az összesek közt legformásabb bástyája alatt visz el utunk, figyeljük meg szép faragású köveit: különben az egész bástyát 1620-ban ennek a vizentúli pálos kolostornak köveiből építette föl az akkor mar Marosvásárhely törvényhatóságú város főbírája, Borsos Tamás. A maradékokat, faragott köveket 1842-ben hilibi Gaál József, Marosszék főkirály-birája építette bele egerszegi udvarházába. Az egykori kolostornak ma nyoma sincs, hacsak nem Remeteszegnek azon szerzet védőszentjéről, Remete szent Pálról fönnmaradt elnevezése.
És fönnmaradt az aug. 15-iki nagyboldogasszonyi búcsú a marosvásárhelyi hívek gyakorlatában, kiknek kedves zarándoklásuk esik az egykori nagy pálos templom helyett a XVIII. század közepén, (1746) de szintén a Mária mennybe felvitele tiszteletére épült kicsi, de kedves és vonzó náznáni kápolnához.
No de mi történt itt aztán, miféle földrengés nyitotta meg itt a földet, hogy elnyelje az Egyháznak évszázados alkotásait? Megszűnjék a szent Miklós templom? Plébánia és csak a Szent Miklós-utca elnevezése őrizze emlékét? Megszünjék a domokosok, franciskánusok országra szóló klastroma és iskolája, ha mindjárt állnak is a templom ősi falai? Megszűnjék a Szentlélek rend ispotálya hacsak valamelyes folytatását nem sejteti az azon tájon, a Régikórház utcában létesített városi kórház? Megszűnjék és csak a Klastrom-utca nevében éljen tovább a nővérek zárdája és hogy csak a bástya néhány kövében lássuk viszont a pálosok szentkirályi kolostorát? Mintha itt minden csak azért létesült volna, hogy egyszerre megsemmisüljön? Felvetődik tehát a kérdés: mi történt itt az 1500-as évek után rövidesen? Mi söpörte el nemcsak a marosvásárhelyi egyházközsége és a marosvásárhelyi dekánátusnak (esperességnek) kívüle még 9 legközelebbi plébániáját; Nyárádtő, Marosszentgyörgy, Nagyernye, Sáromberke, Marosszentkirály, Maroszentanna, Lőrincfalva, Káposztásszentmiklós, Mezőpanit) hanem csak a mai Maros megye területén még más 90 plébániát az erdélyi egyházmegye 630 plébániájából 593-at (meghagyva a kompakt Székelyföldön 37-et) mi kergeti szét 1556-ban az erdélyi gyulafehérvári ősi káptalant, s magát a püspököt, Bornemisza Pált székhelyéről?
Milyen változása állott be a történelemnek, hogy aztán 1556-tol másfélszáz éven át katolikus papnak még mutatkoznia sem volt szabad Marosvásárhelyen és hogy a Gyulafehérvári székesegyház is csak más-félszáz év múlva láthatta újra száműzött püspökét?
Hacsak annyit mondanánk feleletül, hogy a Luther Márton nevéhez fűződő "reformáció", nem adtunk vele okaiban ismeretet.
A középkorvégi időket az egyháztörténelem általánosságban az egyházi fegyelem meglazulása korszakának ismeri. Most bosszulta meg magát a császárok, királyok és főúri családok évszázados illetéktelen befolyása a pápai trón betöltésére. De az egyházi és államkormányzati élet túlságos összefonódása folytán az e korban oly gyakori hadvezér-államférfi főpapokat is megszenvedte a hitélet papokban, szerzetesekben, hívekben egyaránt.
Hogy csak itthon maradjunk Erdélyben, éspedig a tárgyunkat jellemző időkben: klasszikus példa Mátyás király unokaöccse, vingárdi Geréb Lászlónak erdélyi püspöksége (1475--1501), aki minden ízében korának gyermeke, élete pedig hű tükre korának. Mátyás király IV. Sixtus pápától kierőszakolja a még csak klerikus unokaöccsnek kinevezését az erdélyi püspöki székre. Ki bár 14 év után fölszentelteti magát püspökké, de első papi miséjét csak 23 éves püspöki működése után mondja el, úgyhogy primiciája már-már egybeesik kormányzatának negyedszázados jubileumával. Bármennyire helyettesíteti magát a főpapi funkciók végzéséhez segédpüspökkel, s bármennyire foglalkoztatja is a gondolat, hogy papságának megreformálásáért egyházmegyei zsinatot tart, mindaz olyan nehéz időkben és hosszú 26 éven keresztül még sem pótolhatta országos ügyekben jóformán állandó távollétét.
Ugyancsak önhibáján kívül még Statileo püspök kormányzata (1528-1542) volt részes abban, hogy a "protestantizmus" néven ismeretes egyházforradalom olyan végzetes eredménnyel söpört végig az erdélyi katolicizmuson. Erdély még nem heverte ki a Dózsa György nevéhez fűződő parasztlázadásnak (1514) társadalmi pusztításait; tetejébe 1526-ban reánk szakadt a mohácsi vész minden csapása: az ország megoszlása és a népnek önmagával való meghasonlása.
Tehát éppen akkor, midőn legnagyobb szüksége lett volna Erdélynek valláserkölcsi vezérre, az ő főpapjára, az események legkritikusabb szakában, a már megtörtént vallásszakadás viharában Statileo püspök kénytelen egyházmegyéjétől távol, évekig, a külföldi udvarokat járni diplomata küldetésben, hogy bár politikailag mentse a még menthetőt.
Halálozása évében, 1542-ben Honterus már leszakítja a katolikusegyház kebeléről a legtekintélyesebb erdélyi egyházközséget Brassót, s ezzel megnyílik a zsilip a protestantizmus részére.
Az erdélyi egyházmegye végzetét pedig valósággal megpecsételi az a fájdalmas körülmény, hogy megint csak politikai befolyások következtében Statileo után 11 évig nem kap püspököt; nem csoda, ha vezetés híján a fegyelmében amúgy is eléggé meglazult és szellemi harcokra kellőleg fel nem készült lelkipásztorkodó papság tanácstalanul állott az új tanokkal és az egyház belső rendjét megváltoztatni akaró új elgondolásokkal szemben.
Csak arra szorítkozom, hogy a marosvásárhelyi egyházközségnek további sorsát befolyásoló tényeket regisztráljam. Ki volt akkor itt a plébános, nem állapítható meg; bárki volt azonban, a már országos viszonylatban rohanó eseményeket föl nem tartóztathatta, sem árjuktól el nem téríthette.
János Zsigmond, az önálló Erdély fejedelme, katolikus hitét letévén, előbb lutheránussá, majd kálvinistává, végül unitáriussá lett. 16 éves volt csak, mikor Erdély Rendei 1556-ban Tordán országgyűlést tartván, a katolikus vallás gyakorlatát Erdély területére betiltották. A katolikus intézményeket: püspökséget, káptalant, plébániákat, szerzeteket, iskolákat feloszlatták.
Nyilvánvaló, hogy Erdélyben ezzel a legteljesebb impériumváltozás állott be: politikailag a Bécstől való függetlenséggel, vallásilag a protestantizmus egyeduralmával.
Az államhatalom ellen mit tudjon tenni Marosvásárhely tanácsa? Alkalmazkodik s a tordai országgyűlés határozatait még azon 1556. évben végrehajtja. A lutheránussá lett gyulafehérvári kanonok és kápt. iskolaigazgató, Kálmáncsehi Sántha Márton eszközli a katolikus intézmények új birtokba vételét.
Szent Miklós plébániatemplom, ferences vártemplom, szentkirályi pálos egyház mécsese utolsót lobban, még egy utolsó szent áldozásban a papság magához veszi az Oltáriszentséget, a tabernákulumok ajtaja nagypénteki módra tárva marad, plébános és szerzetesek elhagyják templomaikat, elszélednek.
A lutheránus vallás nagyon keveset változtat a templomok berendezésén: oltár, szószék, orgona, miseruhák, kehely, a szertartások külső menete alig mutatnak eltérést a katolikustól; egyelőre előtérbe lép a prédikáció és népének; majd el-elmarad a fül-gyónás, a szentek tisztelete, a körmenetek, stb.
16 év múlva 1572-ben a város vallást cserél, egészében a Kálvin puritán tanára megy át: a templom lutheri felszerelését sem tűri meg, minden máglyára kerül, úgyhogy az évszázados múltból semmi, de semmi sem marad vissza emléknek. Az orgonát, mely "Erdélyben létezett legszebb vala", meghagyták, azt 1602-ben Básta generális dúlásakor a templomra szakadt tűzveszedelem hamvasztotta el.
"A víz lefoly, de marad a kő" Óh de messze elkerült mellőle a Maros vize, de áll az impozáns kőalkotás, mint a katolikus idők századokra szóló hirdetője. Az egykori ferences, ma református vártemplom, a pálos-kolostor köveiből épült bástya és várfalak az apácakolostor beépített köveivel.
A Szent Miklós-plébánia templom üresen, elhagyottan állott tovább. nem volt rá szükség, elég volt az egy vártemplom. A temetőt beszűntették a templomot, átformálták valami iskolacélt szolgáló épületté, talán tanítólakássá. Még egyszer említés történik cserepeiről, melyekkel a leégett templom tetőzetét pótolták. Az új vallásnak iskolája az egykori barátok lakásai épületében rendezkedik be. A jezsuiták naplói szerint (167. lap) 1722-ben gróf Haller Gábor odaajándékozza anyagát az építendő templomuknak. Elhordták.
Nagyon valószínű, hogy a vidéki egyházak plébánosai az új vallás szolgálatában helyükön maradtak; elhelyezkedésük kérdését befolyásolhatta a celibátus eltörlése, illetőleg esetleg amúgy is családos állapota.
A hívek alig veszik észre a változást, amely egyelőre csak egyes szokások, külsőségek elhagyásából állott, a hitelvek csak lassan-lassan és sokszor nagyon későre alakulnak ki és véglegesednek, nem egyszer a három protestáns vallásnak, a lutheránusnak, a kálvinistának, az unitáriusnak váltakozásából, míg aztán valamelyikben végleg megállapodnak.
A tömeges kitérés dacára egy-két törzsökös marosvásárhelyi család tántoríthatatlanul megmarad ősei hitén, és katolikusnak marad püspök nélkül, pap nélkül, templom nélkül. Így a mai plébánia építtetője és gazdája, Nagy Szabó Ferenc (a család keresztelőit, házasságait, ugyan más nemlétében a ref. pap végzi el), ő maga 1659. jan. 16-án, tehát kerek 100 évvel a város áttérése után, mint katolikus hal meg.
1687. június 9-én pedig a városi Tanács és az Eklézsia presbitériuma meginti Baranyai Györgyöt, hogy házában titkon pátert rejteget és feleségét, Köpeczi Klárát páterrel temetteti.
No igen, mert Maros szék területén legelső törvényes jelentkezése a katolicizmusnak 1635-ben a mikházi ferences zárda alapítása, onnan kap lelkipásztort P. Filep Tamás főesperes személyében az 1662-ben visszaállított hodosi plébánia. Ez volt az az idő, mikor Marosvásárhely mint filiális (?) l00 évi szünetelés után ezzel a vékonyka szállal ismét belekapcsolódott a katolikus világegyház organizmusába.
Korszakot nyit Erdély további vallástörténelmében a katolicizmusnak is szabad vallásgyakorlatát helyreállító Diploma Leopoldianum 1691-ben.
Valahonnan előkerül egy elaggott katolikuspap, Székely Zsigmond és 3 évig itt lelkészkedik, templom nélkül, javadalom nélkül.
Mígnem 1702. szept. 23-án a mindössze 5 férfiből és 3 nőből álló kisded nyáját átadja az Endes István házfőnökkel képviselt jézustársasági atyáknak, kik a 146 év előtt kioltott öröktűz mécsesét felgyújtva, megnyitják Marosvásárhelyt a katolikus egyházközség reneszánszát.

Források:

Benkő K.: Marosvásárhely-város tört. (kéziratos).
Benkő K.: Marosszék ismertetése.
Barabás S.; Székely Oklevéltár.
Schematismus Transs. 1882.
Pallos A.: Maros-Torda Népoktatása.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása.
Dr. Karácsonyi J.: Szent Ferencrend története.
P. György J.: Ferencrendiek Erdélyben.
P. Boros F.: Az erdélyi ferencrendiek.
Márki S.: Egyetemes Történet.
Hóman B.-Szekfű Gy.: Magyar Nemzel Története.
Mihalovics Zs.: A katolikus karitász.
Fodor I.: Krónikás Füzetek.
Domus Historia Patrum S. J. Marosvásárhely.
Schem. Fratrum Min. 1933.
Dr. Temesváry J.: Erdély középkori püspökei.Adatpótlás.
3. 1. 3. bekezdéséhez: Román testvéreink egyházi berendezkedése a későbbi századokba esik, amikor a város felső részében, az ú. n. német-város felé terjeszkednek, ahol templomaik is épültek.
3. 1. 5. bekezdését dr. Bitay Árpád így igazítja helyre: A székely nemzet az ököradót nem évenkint, hanem csak a király koronázásakor és első fia születésekor szolgáltatta: 4 ökörből egyet. A kiválasztott ökrökre keresztény adószedők rásütötték a király bélyegét. (Ezt nevezték "Ökörsütés"-nek). 1555-ben az utolsó igazi ökörsütéskor egyedül Maros székről 1335 ökröt bélyegeztek le s ebből két marosvásárhelyi katolikus intézmény is kapott egyet-egyet: "Az ispotály szegényeinek alamizsnául egy ökör"ť - "Az apácáknak alamizsnául egy ökör". (Székely Oklevéltár III. Kvár 1890. 310. 1.)
5. 1. 1. bekezdéséhez érdekes megjegyzést fűz ugyancsak dr. Bitay Árpád. A középkori székely papság műveltségét és közéleti tekintélyét jellemzi Csik Nagyboldogasszony plébánosának esete 1495-ből, kit valóságos közjegyzői szerep betöltésére kértek föl, még pedig maguk a hivatalos bírói fórumok, a Nemen Ked (vagyis a székely ágak és nemek szerint megalakult biróság). (Székely Oklevéltár Bpest 1934.) Így a székely főváros plébánosi székében is bizonyára a székely papság legképzettebb és legtekintélyesebb egyénei kaptak helyet.
8. 1. 2. bekezdés 6. sorában nem Dzsingisz", hanem Batu-khán. A m o s t a n i p l e b á n i a t e m p l o m (építették 1728-tól 1764-ig a jezsuita-atyák) - és a plébánia lak - (Szabó Nagy Ferenc krónika írónak 1623-ban épült háza, a város legrégibb épülete).