Most ki néz piacunk észkas házsorára,
Emelheti szemeit magos palotára.
S ha még gyönyörködik táncba, muzsikába,
Módja van Apolló tágas szálájába.
Borosnyai Lukács János: Régi és új Vásárhely, 1837.

Apolló szála! Így nevezték általánosságban a Nagypiac déli oldalán azt a kétemeletes (ma három emeletes) kőépületet, melynek "felső részében több magán lakókon és termeken kívül van azon nagy szála, hol a táncvigalmak szoktak tartódni, és a színészek is játszanak." (Benkő Károly: Marosvásárhely leírása, 1862.)
Az építkezést nagy örökösödési per előzte meg, majd 1820-ban gróf Teleki Sámuel korlátnok felépítette az Apollót, melynek minden jövedelmét az általa alapított és nevét viselő könyvtár fenntartására és a könyvek gyarapítása céljára rendelte, ami elég tekintélyes összeget tett ki, mert hiszen a második emeleti színház és báltermen kívül étterem, az első emeleten szállodai szobák, alól singesbolt és patika volt még a 30-as évek elején.
A régmúlt jó idők ködéből, úgy tűnik elő a régi "Apolló képe", mint valami tündérálom. Dédnagyanyáink tudnának kötetekre valót beszélni arról az időről, mikor még az Apolló szála a marosvásárhelyi társadalmi élet központja volt, ahol a hetedhét országra szóló marosszéki mulatságok, bálok tartódtak és ahol az erdélyi magyar színészet úttörőinek itteni második otthona, sikerekben gazdag lehetősége adódott.
Ha a Biedermeyer kor színes képét, levendulaillatú hangulatát akarnánk elővarázsolni, fel kellene sorakoztatni a krinolinos hölgyeket, amint számlálva a napokat, szívdobogva várják, mikor kerül sor az Apollóba hírdetett nagy úri bálra.
Mert a farsang idején minden kedden és szombaton volt az urak bálja, amit "nobel-bál"- nak neveztek akkor. A bizonyosság kedvéért azonban a cigánydobos az utcasoron végigvonulva hírdette:
"Jelentik a nemes publicumnak, holnap nobel-bál lészen az Apolló szálában viasszal világítva. Az ántré 50 kr."
Mennyi lázas várakozással készülődtek "szépeink" a báli napra és imádkoztak a jó időért. Mert nagyon fontos lévén az, hogy a bálok fagyos időre essenek, mivel csak akkor lehetett dámáinknak száraz topánkával a bálházba menni. Ha azonban - Isten ments - meglágyult az idő, akkor vagy elmaradt a bál, vagy pedig a hölgyeket két rúdra akasztott vízhordó csebrekben szállították a leleményes és udvarias gavallérok a mulatságba, vagy a színházba.
Azért a meghívó is kihangsúlyozta:
"Bál lészen, ha sár nem lészen..."
A marosvásárhelyi úri társadalom mozgató elemei a kir. Táblai kancellisták valának, akik Szentmárton naptól Sarlósboldogasszony napjáig, tehát a törvényszakok ideje alatt pezsgő életet vittek és ahol megjelentek magyaros viseletükben, megdobbant a leánykák szíve.Természetesen a bálok hangulatát is ezek a joggyakorlatozó vidám ifjak uralták és többnyire reggelig tartó táncmulatsággal tették emlékezetessé a farsangi időket.
A harmincas évek elején a landarist táncolták, de már valcernek is emlegették. Divatos tánc volt a Róza-négyes, a körmagyar, volt még a galopp, míg a francia négyes csak a negyvenes években jött szokásba. Éjfél után a szarkatáncot járták, mely a mai csárdás finomabb kiadásának felel meg.
Külön teremben "büffé" várta a táncban elfáradt párokat. Akkora fánkót lehetett kapni, mint egy jól megtermett zsemlye. Frissitő italul pedig az előzékeny fiatalság limonádét és mandulatejet szolgált félfertályos poharakban. Egy adag malac, pulyka, vagy nyúl kenyérrel együtt fél huszasba, egy fél kupa bor vízzel rendesen 16 krajcárba került.
Virág Dániel egykori városi levéltáros a harmincas évek egykori marosvásárhelyi társadalmi életét vázoló leírásában az úri osztályon kívül még a domináns polgári osztályt említi, amely boldog lehetett, ha a galérián nézhette a mulató uri publikumot.
Külön eseményt jelentett azonban a polgári bál is, melynek hírét a város dobosa szintén jelentette emígyen:
"Jelentik mindenkinek, hogy holnap burger-bál lészen az Apolló szálában, a bémenet 10 garas."
A mesterlegények a céhek ősi viseletében parádéztak. A legtekintélyesebb céhtagok, a mészárosok jártak elől, akik világoskék posztóból készült, csipőig érő ezüstgombos dolmányban feszítettek, azonkívül hasonló színű és gombos lájbi és csizmanadrág, széles selyem nyakkendő és pörge kalap egészítette ki viseletüket. Nemkülönben a szabók is nekiöltöztek, akik már pantallont, kvekkert, vagy frakkot viseltek.
Maszkarás vagy álarcos bálat ritkábban tartottak, illetve engedélyeztek, talán azért, mert a jóerkölcsökre árgus szemmel őrködő eleink az ilyen idegen országból hozott szórakozási alkalmaktól idegenkedtek. Inkább a jelmezekkel jólfelszerelt színésztársaságok jövedelmük gyarapítására rendezték az álarcosbálokat.
Egy ilyen báli meghívó szövegét, 1842-ből, mint kuriozumot alább közöljük:
" Rendkívüli nagy álarcos szabad Bál az Apolló termében, vasárnap januárius 30-án 1842.
Alulírottak lesznek szerencsések e folyó 1842-dik év januárius 30-án, vasárnap az Apolló termében egy nagy álarcos (maszkarás) bállal a t. c. közönségnek kedveskedni, melyre az engedelmet e Sz.K.Ns. Város mélyen tisztelt Tanácsa jóváhagyásából szíveskedett által engedni ezen egy napra a Korona haszonbérlője Reich József úr díj mellett. Az alulírottak nem mulasztanak el legkevesebbet is, a termet oly ékessé tenni, s a tánc vigalomhoz megkívántató szükségekkel úgy ellátni, ahogy még eddigelé mondhatni soha sem látott.
A szép nem kényelmére különös ügyelet leend, két öltözőhely(Toilette) készíttetik minden szükségekkel ellátva, ezen kívül a legdivatosabb papucsok, kesztyük, szükség esetére illendő árért helyben azonnal kiszolgáltatnak, szakításra: tű, cérna, válogatott színű selyem. A beadott öltözetekre a szokott 6 kr.-ért jó gondviselés lészen. A férfi nemnek a lépcső végén csizmatisztító leend törlővel, kefével, ki ha kivántatik a lábbelit ki is fogja fényesíteni. Továbbá maszkra köntösökkel, álarc és nélkül ajánlják díj melletti szolgálatukat, asszonyi maszkara iránt előre, nappal lehet rendelkezni, belépti díjakat előre váltani Wagner és Helvig kereskedésében. Az alulírtak terhes költségeik fedezése tekintetében bátorkodtak a bemeneti díjat 33 ezüst koronára tenni.
Mély tisztelettel ajánlják magukat a nagyérdemű közönség kegyébe.
Kováts József és Pályi Elek színigazgatók.
Kezdete 8 órakor.
Ez álarcos bálba álarc nélkül is megjelenhetni, különben pedig itt is álarcokat 3 pengő krajcárért lehet találni a belépti jegy váltásra kitűzött helyen.
Továbbá, minthogy másnap a Koronánál bál nem leend, egész muzsika karral fognak kedveskedni a báladók. A hangász kar idegen hangászokkal meg van szaporodva."
Az Apolló szála emlegetésénél nem mellőzhetjük el a marosvásárhelyi magyar színészet egy jelentős fejezetére kitérni, amikor a vár melletti, 1803-ban épült deszkaszínház "lóoskolának" való felhasználása után színészeink ide menekültek, ahol 1820. évtől "az itt mulató" színésztársaságok játszóhelye nagyobbrészt "az Apolló szála nevet viselő Bálházban volt, melyet árendátor Görög Józseftől vettek bérbe." (Marosvásárhely város levéltára, 3866-838 sz. alatt.)